Energikus, vicces és megbízható szakember. Rengeteg tudás és tapasztalat van már mögötte, mindemellett tudatosan alakítja pályafutását, hiszen 25 év alatt számos magazinolvasó szívébe belopta magát szórakoztató írásaival. Bus Istvánnal, az Apa magazin főszerkesztőjével készítettem interjút karrierjéről.
Mikor és hogyan kezdődött el nálad az írás iránti érdeklődés?
A szüleim magyar szakosak voltak, és viszonylag nagy házi könyvtár volt otthon. Szerettem olvasni, ráadásul operába vagy színházba is elhurcoltak vasárnaponként, tehát kaptam egy erős humán löketet. Az, hogy a szavakat viszonylag jól tudom egymás mögé pakolgatni, már alsó tagozatban kiderült. Anyámék egyszer belenéztek a fogalmazásfüzetembe, és kérdezték, hogy ezt a szöveget honnan másoltad kisfiam? Sehonnan – mondtam –, ezt én írtam. És akkor elég jelentőségteljesen összenéztek apámmal a fejem felett.
Hogyan kerültél a Nők Lapjához?
A Komlósi Oktatási Stúdióban tanultam, ami egyéves médiás „gyorstalpaló”, nagyon gyakorlatias oktatással. Félévkor találkoztam Vass Virággal, aki akkoriban a Nők Lapja főszerkesztő-helyettese volt. Mondta, hogy írhatunk cikkeket, ha van kedvünk. Viszonylag sokat jártam autóstoppal a világban, így megírtam, hogyan kell autóstoppolni. Hogyan állj ki, hogy felvegyenek. Ha felvesznek, miről beszélgess. Mit csinálj, ha meg kell állítani az autót. Erről szólt a cikk. Néhány nap múlva kérdeztem Virágot, szerinte hogy sikerült. Olyan jónak találták, hogy lehozták. Ezután szép lassan bedolgoztam magam 22 évesen a Nők Lapjába. A végén Fenyő János vett föl státuszba a laphoz.
Ezek szerint, amikor a Komlósiba jelentkeztél, még nem az írás foglalkoztatott?
Részben. Ugyanis azt hittem, hogy én leszek a következő – akkoriban nagyon menőnek számító – Friderikusz Sándor. A Komlósi abból a szempontból is jó volt, hogy készültek rólunk videofelvételek, miközben műsort vezetünk, és odaadták VHS kazettán. Büszkén hazamentem, és szerencsére annyi eszem volt, hogy ne hívjam össze az egész családot. Mert amikor betettem a kazettát, akkor szembesültem azzal, hogy én valami teljesen fals álmot kergetek. Egy beszédhibás, szerencsétlen balfék volt a képernyőn. Végül megcsináltam minden kötelező gyakorlatot, és ugyan valamennyit fejlődtem, de azt a kazettát összevágtam egy kisbaltával, és eltüzeltem egy olajos hordóban a kert végében. Ezt utólag már sajnálom.
Milyen élményeid voltak a Nők Lapjánál?
Fantasztikusak. A lap a mai napig elképesztő intézmény. Egy csomó kollégának a karriercsúcsa is. Amikor 23 évesen bekerültem, akkor azért egy kicsit meg voltam illetődve. Volt bennem egy jókora adag megfelelési kényszer. Kellett másfél év – és néhány kolléga is segített benne –, hogy félretegyem ezt, és próbáljam kihozni magamból, amit tudok. Végül sikerült fölülnöm a „vicces gyerek” vonatra, aki azért próbál értelmes dolgokat is közölni. Tényleg nagyon jól szórakoztam, sokat tanultam, remek tíz év volt.
32 évesen kerültél át a Playboyhoz, ami egy elég nagy váltás volt. Ez hogy jött?
Tíz év nagyon sok egy helyen. Már éreztem, hogy érdemes lenne váltani, csak nem sokat tettem érte – mert azért még mindig elég jól éreztem magam. Ám egyszer csak jött egy hívás Radnai Pétertől, hogy egy jó helyettesre lenne szüksége a Playboynál, és mi lenne, ha átigazolnék. Több se kellett nekem. Éreztem persze, hogy ez meredek váltás – de ha az ember vált, akkor váltson rendesen. (nevet) Átmentem, és egy egészen más szerepkörben találtam magam. A bohém, vidám újságíró faszi itt szembesült az Excel táblákkal, a határidőkkel, más emberek és szerzők egzecíroztatásával. Sok mindent meg kellett tanulnom, ami addig nem volt a személyiségem része, sőt nem is nagyon vágytam ilyesmikre. De közben éreztem, hogy ez jót fog tenni nekem, és így is lett. Rájöttem, hogy tök jó dolog egy cikket megírni, de egy egész újságot összerakni – az nagyon cool, főleg, hogy az egyik legismertebb márkáról, a Playboyról beszélünk, ami egy igazi világbrand. Később, amikor főszerkesztő lettem, arra jöttem rá, hogy az is egy másik szakma. Nem nagyon tanítják, hogy szabj fazont a lapnak, hogyan állítsad egyfajta szellemi trackre. De itt is arra gondoltam, hogyha ezt megtanulom, az is jó lesz. Például azt is, hogyan adjak el valamit. Abban nagyon rossz voltam, most meg már elég jól megy.
Milyen volt megnyerni a Zsigmond Márta Médiadíjat, hogyan fogadtad?
Én voltam az első. Kitörő örömmel fogadtam, mert a magazinújságírást nemigen díjazzák sehol. Ezt a díjat Komlósi Gábor alapította – akinek amúgy is nagyon sokat köszönhetek; mindig is igazi mentorként viselkedett velem –, úgyhogy persze éreztem, hogy van esélyem jól szerepelni. Egy Éva magazinos cikkemmel nyertem meg, ami a kislányom születéséről szól. Arra a cikkre különösen büszke vagyok. Azt kilenc hónapig „hordtam” magamban, és egy óra alatt „szültem meg”.
Csalódottnak érezted magad a Playboy megszűnésével?
Mindig azt gondoltam erről a brandről, hogy agyon se lehet csapni, annyira erős. 13 évet beletettem helyettesként, utána meg főszerkesztőként. Ha az ember ennyit foglalkozik valamivel, előbb-utóbb nem tud különbséget tenni saját maga, és aközött, amit csinál. Mondjuk, nem éltem klasszikus playboy-életet. Számomra nagyon fontos volt a csajok mellett az is, milyen a tartalom. Hogy az olyan legyen, amire büszke lehetek. Az is voltam. Jó volt az újság, csak a korszellem „elfújta”. Amilyen változások jöttek a társadalomban, egyszerűen nem volt benne növekedési potenciál. A kiadó, a Marquard Media Magyarország a legvégsőkig kitartott a lap mellett. Közben Amerikában is megszűnt az elmúlt hetekben a nyomtatott Playboy – elvitte a koronavírus. Így most az Apa magazint főszerkesztem és írom, valamint viszem az Instagramját, podcastokat készítek, és a famiily.hu-ra gyártom a cikkeket.
Tehát végül a Playboytól az Apa magazinhoz kerültél, ismét egy váltással. Milyen ott?
Annyira nem volt nagy ugrás, mint Nők Lapjától a Playboy. Érdekes módon voltak Playboy Lounge-estjeink, ahol egyfajta szórakoztató talk show-t vezettem, és a végén a meghívott vendégek majdnem mindig a gyerekükről kezdtek el beszélni. 35-40 felett, ha az embernek gyereke van, az lesz a legfontosabb. Nekem is fontos szempont, hogy jó apa legyek. A magazin pedig kitűnő formátum, igazi, európai színvonalú termék. Ám eddig eléggé a nevelésről szólt – most egy kicsit „férfimagazinosítom”, hogy ne csak jótanácsokkal találkozzon az ember, meg mindenféle praktikával, hanem jól is szórakozzon közben. Azt szeretném elérni – amit a Playboy-jal is szerettem volna –, hogy aki ezt olvassa, ne azt érezze, amit általában, hogy Kelet-Európában általában zabszemmel a seggedben, szorongva éled a hétköznapjaidat. Hanem lehet hátradőlni, kicsit lazulni és jól érezni magad, bármit is csinálsz. Hogy szabadabban és vidámabban éljünk.
Van valami, amit a karriered során másképpen csinálnál?
Sajnálom, hogy nem mentem el néhány évre külföldre, és nem tanultam meg rendesen egy idegen nyelvet. A kislányomat majd fogom ösztökélni arra, hogy lásson világot. Én is utaztam egy csomót, de az nem ugyanaz, mint hogy több hónapig egy helyben laksz, megismered a helyi péket, az arcokat, és elkezded érteni, hogy gondolkodnak máshol.
Hol látod magad öt, tíz év múlva?
Jó kérdés. Influencer leszek! (nevet) Az ötvenesek influencere, podcaster arc. Hát nem tudom… Igazából mindig az a mondás, hogy vége a print médiának – aztán sosincs vége. Bár most a koronavírussal megint jön egy nagyobb tisztítótűz. Én viszont 47 leszek idén: nem akarok megöregedni, és azért csinálok podcastot, azért instázok, hogy tudjam tartani a tempót. Például, mióta kitört a világjárvány, hetek óta a konyhában ülök, és leginkább a famiily.hu-ra írok, meg sütisütős videókat forgatok – a kislányom az operatőr. Az biztos, hogy nem leszek nyugdíjas, arra gyúrni nem lehet. Arra viszont igen, hogy frissen tartsd magad, nyitottnak mindenre. Amit az élet elém fog dobni, abba én majd fejest ugrom, és csinálom. Amit viszont nem csináltam még arról meg restellek is beszélni: az a könyvírás. Egyszer arra is biztos sor kerül.
Mit mondanál azoknak, akik erre a pályára lépnek? Volna valami tanácsod számukra?
Nem árt egy másik szakma is a médiaszak mellé – valami kézzelfogható cucc. Fontos, hogy angolul meg németül megtanuljon az ember, meg videót vágni. Ilyesmi. Kíváncsiság, alázat, munkabírás – sorolhatnám. De egyébként, ha valaki jól ír és megbízható, az úgyis el fog tudni helyezkedni, mert ilyenből kevés van. Nyüzsögni kell, de nem magadat tolni, hanem azt, amit te tudsz és szeretnél csinálni. Ötletekkel bombázni mindenkit, és lelkesedni. Ez mindig működik.
Az interjút Halász Kata, mesterszakos hallgatónk készítette.