A kreatívgazdaság-gyakorlatok óra előadója ezúttal Fülöp Eszter volt, aki két éve dolgozik a Universal Music Hungary-nél, ahol a kiadó nemzetközi előadóihoz kapcsolódó hazai sajtózásért felel. Az órán a magyar és a külföldi zeneipar mellett szó esett arról is, hogy milyen képességek elengedhetetlenek ebben a szakmában. Az azt követő interjún pedig hatalmas lelkesedéssel beszélt mindenről, ami a zenéhez kapcsolódik.
Mesélj egy kicsit az egyetemista éveidről! Milyen volt ide járni, mit szerettél a legjobban az ELTE Médiában?
Én ugye csak mesterre jártam ide, de azt szerettem a legjobban, hogy kevesebben voltunk, mint az alapszakon – a Corvinusra jártam egyébként, ugyanígy kommunikáció szakra, és nekem ahhoz képest nagyon nagy váltás volt, hogy itt sokkal jobban figyeltek ránk. Szorosabb kontakt volt a tanárokkal, úgy éreztem, hogy megkereshetem őket bármilyen kérdéssel, és tudni is fogják, hogy ki vagyok, nem csak egy vagyok a sok diák közül. Nem is csak inspiráló, hanem gyakorlatilag felemelő közeg, ahol tényleg figyelnek egymásra az emberek. A csoporttársak között is tök jó közeg alakult ki.
És miért pont a média szak, mi szerettél volna lenni, amikor ide jöttél?
Fú, őszintén? Fogalmam sem volt róla, hogy mit szeretnék csinálni, viszont azt tudtam, hogy a reál tárgyak nem érdekelnek, és nem is vagyok annyira jó bennük. Szóval ez a tipikus esete annak, hogy nagyon szeretek olvasni, és szeretem a nyelveket, tehát elmegyek bölcsésznek. Egyébként a marketing is érdekelt, mert a Corvinus és az ELTE között elvégeztem egy egyéves marketingkommunikációs mesterképzést, ami egy angol egyetemnek volt a kihelyezett képzése Budapesten. Akkor úgy gondoltam, hogy szeretnék egy magyarországi mestert is, és azért jöttem az ELTE-re, hogy ezt kiegészítse. Addigra már megvolt az, hogy a marketing meg PR felé szeretnék elmenni.
Az órán a zeneiparról tudhattak meg többet a hallgatók. Fotó: Fábián Adrián
Az órán is említetted, hogy a jelenlegi munkád előtt a HVG-nél is dolgoztál. Hogy kerültél a Universal Music Hungary-hez?
Igazából teljesen véletlen volt. Elkezdtem munkát keresni és az egyik ismerősöm – igazából azóta lettünk ilyen jó barátnők, mióta én idekerültem – eljött ebből a pozícióból és láttam, hogy kirakta Facebook-ra, hogy keresnek a helyére embert. Írtam neki, hogy nekem ebben nincs tapasztalatom, zenei sajtóban, meg zenei újságírásban, de érdekelne, érdemes-e így jelentkezni. És mondta, hogy szerinte abszolút. Így kerültem ide és tök jól működik.
Mit szeretsz legjobban a munkádban?
Az interjúkat megszervezni, meg elmenni, mert az mindig nagyon pörgős, lehet emberekkel találkozni és én mindig kíváncsi vagyok a zenekarokra. Nem azért, mert híres emberek, hanem mert egyszerűen érdekelnek. Rengeteg előadónk van, lehetetlen mindenkinél követni, hogy most éppen hol tartanak a turnéban, vagy milyen alkotói válságuk van – ezért szeretek beülni az interjúkra, mert itt megtudhatom ezeket a dolgokat és egy csomó mást is. Úgyhogy ezt a részét szeretem a legjobban, meg hát az is szuper, hogy gyakorlatilag az összes magyarországi fesztiválra eljutottam ennek a munkának a segítségével. Ami így nyár végére persze iszonyú fárasztó, mert legfeljebb három napot vagyok otthon egyhuzamban és aztán megint el kell utazni valahová, de összességében egy jó élmény, nagyon jó tapasztalat és persze jó sztorik – nem cserélném el ezeket a nyarakat semmire. És nagyon szeretek a kluboknak, meg a fesztiváloknak a sajtósaival együtt dolgozni. A legtöbben nagyon kedvesek és segítőkészek, úgyhogy egy jó közeg.
Egy kicsit térjünk vissza az interjúélményeidre! Tudnál kiemelni egy két olyan interjút, sztorit, ami nagyon emlékezetes volt valamiért?
Az egyik, ami nekem nagyon emlékezetes volt, az nem maga az interjú miatt, hanem az előadó miatt volt. Tavaly előtt fellépett a Slaves a Szigeten, és mivel universalosok, találkozhattam velük. Ez nekem egy hatalmas élmény volt, mert nagyon szeretem őket. De ami emlékezetes, azok nem mindig jó dolgok, viszont utólag sokszor viccesek ezek is. Egyébként volt tavaly egy megható pillanat, a VOLT Fesztiválon, az LP-vel készült interjúk után. Amikor már készültek visszamenni a szállásra, akkor odajött az egyik sajtós lány és mondta, hogy az első sorban áll egy rákos nő a férjével és nagyon szeretne találkozni az énekesnővel, aki persze tök jófej volt. Hátra hozták, és megható volt, nagyon örült neki. Ezek olyan élmények, amiket valószínűleg nem élhetnék át, ha nem itt dolgoznék.
Milyen az élet egy zenei kiadónál, hogy zajlik egy átlagos munkanap például?
Amikor nem fesztiválszezon van, vagy nem ilyen hatalmas dömping, akkor bent szoktunk lenni az irodában. Én általában az interjúkra szoktam kijárni, a kollégánk, aki a brand együttműködésekkel foglalkozik, gyakran tárgyal külső helyszínen, az A&R-osunk pedig, fotózásokra, klipforgatásokra megy az előadóinkkal, emellett pedig ő Krúbi turnémenedzsere is, és járja vele az országot. Sokat dolgozunk külső helyszínen, meg munkaidőn kívül. Egy csomószor a forgatások, interjúk sokszor hétvégén, vagy munkaidőn kívül vannak. De egyáltalán nem bánom, két év alapján azt mondom, hogy így is lehet egy normális életvitelt kialakítani. Mindig igyekszem valami rendszert vinni azért az egészbe. Nyilván míg az embernek nincs családja, addig sokkal egyszerűbb, de remélem azután is megoldható lesz.
Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik hasonló területen képzelik el a jövőjüket?
Hát ez az, amit elmondtam az előadás közben is többször, hogy szerintem legyenek határozott elképzeléseik. Azt tudom javasolni, hogy vannak képzések, például a Majdnem Híres Rocksuli, meg a Zeneipari Hivatal, amik kifejezetten ezzel foglalkoznak, tök jó szakemberek tartanak órákat és vannak meghívott előadók is. Én sajnos nem jártam ilyenbe, de hogyha újrakezdhetném, akkor valószínűleg valamelyiket elvégezném. Ez arra is tök jó, hogy kapcsolatokat építsenek, mert sokszor külső helyszínekre is elviszik őket, például a Budapest Parkba. Az fontos, hogy legyen elképzelése arról, hogy melyik szegmenssel szeretne foglalkozni. Abban, hogy ezt eldönthesse, szerintem segíthetnek ezek a képzések és az sem baj, hogyha még nem volt tapasztalata. És ami szerintem nagyon fontos, hogy ne féljen kérdezni, mert úgy lehet tanulni. Nekem tényleg az a tapasztalatom, hogy a legtöbb ember, aki ebben a közegben dolgozik, hogyha nem is fogja a teljes tudását átadni, de legalább segíteni tud abban, hogy elirányít más. Legyen kedves, közvetlen és őszinte. Ez a három dolog még tök fontos, mert ez egy nagyon kicsi szakma és nem éri meg nem őszintének lenni.
Az órán is említetted, hogy az elmúlt időszakban jó pár változás történt a zeneiparban. De mi várható a következő évek során?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, úgyhogy erre csak részben fogok tudni válaszolni. Azt gondolom, hogy a fizikai adathordozók szinte teljesen el fognak tűnni, és a digitális terjesztés fogja átvenni a helyét – a fizikainál főleg a CD-t értem, mert most a vinyl-ek megint nagyon menők, egy csomó régebbit kiadnak újra, most megint értéke van. Nyilván amellett, hogy annak a legjobb a minősége. Tehát amit hallgatsz a Spotify-on, vagy a Youtube-on, annak közel sincs olyan minősége, mint egy CD-nek vagy egy bakelitnek. És mondom ezt úgy, hogy én is Spotify-t hallgatok, nem tudom, mikor raktam be utoljára CD-t. Valószínűleg valakinek az autójában, utazás közben. Illetve még az alulról feltörekvő, úgynevezett self-made előadók is egyre inkább megjelennek, mivel ma már bárki feltölthet bármilyen digitális platformra videót vagy audiót. Azt látjuk, hogy már szinte követhetetlen, hogy ki csinál zenét, kire kell figyelni és miért. És ez egy tök jó dolog– azt is mondtam, hogy mi is nagyon sokszor nézzük mi szerepel a Youtube trending listáján. Ez nekünk is egy mankó, de ugyanakkor meg iszonyú nehéz ezt követni és szerintem a közönségnek is nagyon nehéz. Az előadónak nehéz megfogni, lekötni a figyelmet, hogy két hónap után ne váltsanak valaki másra és a hallgatónak is nehéz választani. Nem szabad alábecsülni azt, hogy mindenki el van árasztva ezzel a sok információval, és nem tudod, hogy hova nézz gyakorlatilag.
Eszter a munkájáról is sokat mesélt. Fotó: Fábián Adrián
És ha már zenészekről beszélünk: említettél pozitívumokat, és negatívumokat is, de összességében szerinted mennyire könnyű manapság sikeresnek lenni ezen a pályán?
Szerintem az fontos, hogy ne csak a zenédet töltsd fel és azt várd, hogy hallgassák meg nézzék, hanem hogy tudj kommunikálni is a közönségeddel. Meg fontosak az élő fellépések. Vannak olyan előadók, akik szinte soha nem koncerteznek, de szerintem a kapcsolatteremtés az, ami a legfontosabb, amellett, hogy próbálj meg olyan zenét csinálni, ami most éppen nagyon menő – vagy pedig, hogy nagyon tudd azt, hogy kit akarsz megszólítani és akkor nekik készíts zenét. De a magyar piac elég kicsi, szerintem majdnem mindenki próbál annyira mainstream, könnyen befogadható lenni, amennyire lehet.
Az utolsó kérdésem egy kicsit személyesebb: a munkádon kívül mit jelent számodra a zene? Tudnál egy-két kedvenc előadót kiemelni?
Nagyon sok mindent szeretek. Amióta a Universal-nál dolgozom, azóta színesebb az ízlésem – bár elég sok előadót ismertem előtte is – ami azt jelenti, hogy most már a popzene irányába is nyitottabb vagyok. Egyébként főleg punk zenét hallgatok, és hiphopot. Azt tudom elmondani, hogy mik voltak top koncertélményeim: Lizzo a Primavera-n az egyik legjobb koncert volt, amit életemben láttam. Elképesztő energiák és body positivity. Neki kb. a szöges ellentéte Courtney Barnett. Elképesztően király szövegei vannak, nagyon sokszor énekel a saját depressziójáról, nehézségeiről. Őt tavalyi évben háromszor is láttam. Top koncertélmény volt még Nick Cave, akit nagyon ritkán hallgatok, viszont nagyon megható volt az egész koncert. Szerintem az utolsó élő rocksztároknak az egyike, de tényleg. Illetve tavaly a Szigeten két kiemelkedő koncerten voltam, a Florence and the Machine, akiket nagyon régóta szeretek, de ezelőtt sajnos nem tudtam őket megnézni, és a Parcels, akik ilyen funkos zenét játszanak, ami szintén nem a kedvencem, de élőben olyan elképesztően jók voltak, hogy nagyon kellett rá táncolni és nagyon jól kellett érezni magunkat. És amit nagyon várok, az a Billie Eilish koncert, amire sikerült Londonba jegyet vennem nyárra. Nem tudom, hogy hogyan tud egy 18 éves lány ennyire megőrjíteni, de bennem egy ilyen iszonyú fangirling alakult ki eziránt a lány iránt. Szóval igen, az van, hogy nagyon fontos nekem a zene, amúgy is nagyon sokat járunk koncertre. Egyébként ez nagyon nagy hiányosságom, de én tényleg csak a komolyzenét nem szeretem, ezen kívül még hogyha nem is ismerek valamit, bármire nagyon szívesen elmegyek. Müpa, A38, Dürer, bárhova szívesen elmegyek és bármit szívesen meghallgatok, főleg élőben. Voltam már olyan előadó koncertjén, akinek alapvetően nem igazán szeretem a zenéjét, élőben mégis tökre elvarázsolt az egész. Szerintem az élőzene az az, ami igazán a zene. Ha tehetném mindenkit koncertekre küldenék, mert nagyon feltölt és nagyon jó élmény tud lenni.
Az interjút Szopkó Zita mesterszakos hallgató készítette. Nyitókép: Fábián Adrián