Az ELTE Médián működő Minor Média/Kultúra Kutató Központja sikeres pályázatot adott le Müllner András vezetésével. Így jutottak olyan jelentős összeghez, mely 4 évre biztosítja a magyarországi részvételi filmkultúra történetének és jelenkori gyakorlatainak kutatását a 15 tagú kutatócsoportnak, valamint a vállalkozó szellemű hallgatóknak.
Pontosan mi is volt ez a pályázat?
Ez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett OTKA rövidítésű pályázat volt (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok), amit 2019. május 9-ei határidővel kellett beadni. Az ország összes kutatóműhelyének és egyetemének felkínálták a pályázási lehetőséget, a maximálisan elnyerhető összeg pedig 48 millió forint volt, ami 4 évre szóló kutatói munkát tud finanszírozni. Elosztva ezt az összeget 12 millió forint jön ki évente, ezt a maximum keretet pályázhatta meg az, aki a legtöbbre pályázott, de természetesen voltak kisebb tételű pályázati anyagok is. Az ELTE Média Tanszéken működő Minor Média/Kultúra Kutatóközpont végül megnyerte a megpályázott maximális keretet, azaz 48 millió forintot. Ennek nagyon örvendtünk, mivel ez egy nagyon nagy kutatás, amely aktív szervezést és biztos anyagi hátteret igényel.
Mi volt a pályázat témája?
A magyarországi részvételi filmezés kultúrája, különös tekintettel a sérülékeny csoportokra. Ez azt jelenti, hogy egyrészt megpróbáljuk a nem hivatalos filmkészítés történetének az elmúlt 50 évét feltárni tematikus szűkítésekben (amatőr filmmozgalom, privát filmek, kisebbségi képek, filmkészítő táborok, fesztiválok és filmklubok stb.), valamint feltérképezni a jelenlegi gyakorlatokat, vagyis hogyan készítenek részvételi módon különböző filmeket a közösségek ma Magyarországon. A sérülékeny csoportok szűkítés azt jelenti, hogy kifejezetten olyan részvételi filmes projekteket kutatnánk, ahol hátrányos helyzetű csoportokkal együttműködésben készülnek filmek. Ma egyébként szűken azt értik a részvételi film alatt, hogy csinálnak egy kutatást, és ezt megtámogatják mozgóképes anyagokkal. Tehát elkészítenek a kutatás során egy videót, ami arra szolgál, hogy a kutatás témáját megpróbálják különböző képviseleti szinteken bemutatni azon hatóságok felé, akik esetleg tudnak válaszolni az adott problémára. Ennek kutatása és művelése is célja a pályázatnak, de csak egy része. A pályázat beadásakor különféle kutatási témákat is megadtunk, amelyek közül remélhetőleg minél többet ki tudunk majd dolgozni. Ilyenek például: “A magyar közszolgálati televízió mint részvételi antropológiai dokumentumfilmek terjesztője a szocializmus korszakában”, “A mozgókép szerepe a kisebbségi identifikációban” vagy “A részvételiség jelenbeli és múltbeli magyarországi elméletei”.
Csak egy nyertes lehetett ezen a pályázaton?
Nem, több nyertes is volt, de ezt a maximális összeget csak páran nyerték el. A bölcsészet- és társadalomtudományi szekción belül 151 pályázatot adtak be, és összesen 41 nyert, közöttük mi vagyunk az egyik pályázó, aki a maximális támogatást kapta. Az arányokat tekintve ez úgy néz ki, hogy 5,5 milliárd forint értékben volt beadott pályázati igény (még mindig a fent említett szekcióról van szó) és 1,2 milliárd forint összegben osztottak szét támogatást. Aki kíváncsi a részletekre, ezen a linken megtekintheti azokat.
Mit gondol, miért választották ki az Önök pályázatát?
Nem ismerem a többi 150 pályázatot, de azt gondolom, hogy a mi pályázatunknak abban az értelemben van erős relevanciája, hogy a részvételiség, a bevonás és bevonódás központi témája a kortárs kultúrának, és fontos, hogy milyen történeti előképei vannak a vizuális képessé tételnek. A másik dolog, ami miatt relevánsnak tarthatták a pályázatunkat, az az, hogy részvételi akciókutatás keretén belül dolgozunk. Ez egy olyan új tudományos műfaj és módszertan, mely a 90-es évektől lett egyre népszerűbb. Korábban az volt a gyakorlat, hogy a kutatók elmentek egy adott közösséghez, kutattak ott, aztán a kutatási anyagot bemutatták egy konferencián. Az kutatás tárgyaként szolgáló kultúra, illetve annak képviselői csak tárgyai voltak a kutatásnak, nem sok beleszólásuk volt a dolgokba. Mi a részvételi akciókutatást választottuk módszertanként, amelynek az a lényege, hogy nem találod ki előre, hogy mi a kutatásod témája, hanem megkérdezed az embereket és együtt dolgozzátok ki a kérdést és a lehetséges válaszokat. Ha videós részvételiségről beszélünk, akkor az adott problémát a helyi közösség tagjai veszik fel videóra egy tanulási folyamat során, te pedig mint kutató szintén tanulsz a folyamatból. Ez a filmkészítéssel párba állított részvételi akciókutatás. A történeti kutatás mellett az aktuális, újszerű módszertan, ami tényező lehetett a döntéshozatalnál.
A kortárs kultúrának központi témája a részvételiség, a bevonás és bevonódás / Fotó: Horváth Attila
Mekkora összeget kaptak a támogatásra, és mire fogják Önök felhasználni?
Összesen 47 millió 840 ezer forintot kaptunk. Egyrészt van ebben az összegben két félállás, ami azt jelenti, hogy fel tudunk venni egy kutatót és egy nem kutatót. Ezen kívül eszközbeszerzés is van benne, ami eléggé számottevő, tehát pl. laptopok, kamerák, lámpák, mikrofonok, irodaszerek is szerepelnek a listában, tehát minden olyan eszköz, ami kell majd ehhez a részvételi filmes projekthez. Ezen kívül vannak benne utazásra költhető pénzek is, így el tudunk menni különböző konferenciákra, tanulmányutakra. Természetesen ebbe beletartozik a belföldi utazás is, ebből a keretből tudjuk fedezni az utazás és a szálláshely költségeit is a kutatás során.
Mi volt az az ok, amiért beadták a pályázatot?
Amikor 2017-ben megalapítottam a Minor Média/Kultúra Kutatóközpontot, akkor a dékán úr nyitott volt az ötletre, csak annyit kért, mint amit minden kutatóközpont esetében kér: legyen ez egy aktív műhely. Ki kellett találnunk különböző kutatásokat, amiken majd dolgozni tudunk ebben az intézményben. Ezen kívül aláírtam azt, hogy soha nem fogok a kartól pénzt kérni a kutatóközpont fenntartására. Ami érthető, mivel a bölcsészkarnak nincs arra pénze, hogy a kutatóközpontjait támogassa, így evidens volt, hogy máshonnan kell pénzt szerezni, mivel egyetlen kutatóintézet sem tud működni pénz nélkül.
Az összes pénzt erre az adott projektre kell költeni, vagy átvihető más projektekhez is? Hogyan kell elszámolni az összeggel?
Erre a kutatásra kell elkölteni, és az elszámolás nagyon szigorú feltételekhez kötött. Ennél a pályázatnál közbeszerzések vannak, mindenről számlát kell kérni. A dolog úgy működik, hogy valójában az egyetem kapja meg a pénzt az NKFIH-tól, abból rögtön lejön egy rezsiköltség, ami kb 18-20%, tehát 7-8 millió forint rögtön leugrik a teljes összegből. Azért rezsiköltség, mivel a kutatás jórészt az egyetem épületén belül fog történni, ezt minden befogadó-közvetítő intézmény belekalkulálja a működésébe, nem beszélve annak a segítő apparátusnak a munkájáról, akik a kari pályázati irodában dolgoznak azon, hogy a pályázat gördülékenyen haladjon. Az egyetem köti a szerződést az NKFIH-val, én csak a vezető kutató vagyok, aki végrehajtja ezt a kutatást. A pályázatba bele is kellett írni, hogy évekre lebontva kb. hogyan képzeljük el a költségeket. Ha mégis maradna pénz, amit nem használtunk fel, akkor azt vissza kell utalni. Amúgy a pályázat két nagyobb egységből áll: vannak egyéni kutatások és vannak a filmes workshopok, amelyek a harmadik-negyedik évben lesznek aktuálisak. Ez is meghatározza, hogy melyik évben mire költünk.
Mi a célja a projektnek?
Az OTKA alapesetben egy alapkutatási támogatás. Alapkutatás például az, hogy van egy VHS-filmarchívum (azért mondom, mert valóban van egy gyűjtemény itt a tanszéki irodában, amit épp most digitalizálunk), és az alapkutatás tárgyát a VHS-archívumnak a digitalizálása képezi. Tehát létrehozol egy adatbázist, megfelelően kulcsszavazod a tartalmát, kutathatóvá teszed. Az alkalmazott kutatás pedig az, amikor ezt a bázist elkezdik értelmező módon használni, tehát a bedigitalizált anyaggal dolgoznak. Mi ezzel a pályázattal bizonyos értelemben mindkét dolgot csináljuk. A cél tehát alap- és azon egy alkalmazott kutatást folytatni, feltárni történeteket, ezekről tanulmányokat írni. A résztvevő kutatók értelmező keretbe foglalják, hogyan működött a részvételi filmezés Magyarországon, milyen típusai, válfajai voltak, milyen emberek vettek benne részt. Be szeretnénk mutatni a kutatást és a filmezést lépésről lépésre demokratizáló próbálkozásokat, és aztán erre jó gyakorlatokat építünk. A kutatást demokratizáló gyakorlat azt jelenti, hogy megpróbáljuk azokat a jelenségeket kutatni, ahol a kutató és a kutatott, vagy a filmes és szereplője közti hierarchia eltűnik, viszonylagossá válik, vagy legalábbis a kettőjük viszonya kiegyenlítettebb lesz. Ez ma több helyen működik az országban, régen is működött, csak épp a megfelelő kulturális közegnek megfelelően.
A Roma Képműhely tíz éve működik, jelenleg Müllner András vezeti a filmprogramot / Fotó: Horváth Attila
Miért pont a romákat vették fő központi karaktereknek és nem más hazai etnikai kisebbségi csoportot?
A Roma Képműhely című filmprogramot Pócsik Andrea alapította, amihez én 2012 környékén csatlakoztam, egy darabig együtt csináltuk, 2016-tól pedig én csinálom a hallgatóimmal a programot. Így a Romakép Műhely fókusza miatt a hátrányos helyzetű/sérülékeny csoportok alatt elsősorban a roma közösségeket értettem. De a részvételi alapú kutatásnak bármilyen közösség lehet aktív résztvevője, így tudunk őslakos közösségekkel, hajléktalan emberekkel, menekültekkel, az éghajlatváltozás következtében megváltozott életkörülmények között élőkkel, nőkkel vagy gyermekekkel közösen folytatott részvételi filmes projektekről is. Bármiféle kisebbségi csoporttal közösen művelt filmkészítés szóba jöhet. A romák a legnagyobb nemzeti-etnikai kisebbség Magyarországon, a Romakép Műhelyben töltött évek alatt baráti és szakmai kapcsolataink alakultak ki roma származású filmes szakemberekkel és roma közösségekkel, továbbá gyakorlottak lettünk a romákról szóló dokumentumfilmek elemzésében, filmprogramok szervezésében és kutatói közösségek létrehozásában. Bár a pályázatban a roma témák és közösségek felülreprezentáltak, de nyitottak vagyunk bármilyen más hátrányos helyzetű csoporttal való együttműködésre a kutatás során.
Össze tudná foglalni, hogy mi is az a részvételi filmezés?
Szűken értve, különböző szociológiai vagy antropológiai kutatásokat támogatsz meg videós eszközökkel úgy, hogy a videó létrehozásába bevonod az érintett csoportokat. Megtanítod őket filmet készíteni, a kamerát használni, hogy ők határozzák meg azt a képet, ami róluk születik. Ez a módszer több mint 50 éves múltra tekint vissza, a legelőször például New York-i alkoholbeteg férfiakkal próbálták ki a gyakorlatban, bár akkor még nem a konkrét filmezést tanították meg, hanem közösen hozták létre a sztorit és az érintett emberek részvételével forgatták le. Tíz év múlva az USA-ban már navahó asszonyoknak tartottak filmes workshopot, amelynek eredményeképpen saját rítusaikat és szövéstechnikájukat maguk vették filmre. Mindig lehet olyan csoportokat választani, amelynek tagjai valamilyen módon hátrányt szenvednek, privilégiumokkal nem rendelkező kisebbségiek, és nem tudják érvényesíteni emberi jogaikat – az említett munkanélküli férfiakkal és navahó asszonyokkal is ez volt a helyzet, nyilván más-más szempontból. A filmkészítés folyamata segít az önbecsülés helyreállításában, segít megélni a kreativitást. De a részvételi filmezést tágabban is meg lehet fogalmazni, mert a részvételnek különböző formái lehetnek. Számomra az is részvétel, amikor valakik rajonganak egy filmért, mert számukra az a mozi valamiféle identitásmegerősítő funkciót tölt be – ahogy az indiai film volt rajongás tárgya a romák körében az ötvenes években.
Tudna esetleg mesélni egy kicsit a pályázatban szereplő médiatáborról illetve workshopról?
A részvételi filmezés egy speciális alműfaja az, amikor az érintett közösségek tagjai számára tábort szerveznek, ahol a mindennapi rutinból kiszakadva tudnak tanulni a táborlakók. A kutatásunkban maga a filmes vagy médiatábor is egy téma. Magyarországon már több ilyen eseményt is szerveztek az elmúlt harminc-negyven évben. Annak is megvan az előnye, ha a mozgóképkészítés tere és helye elszigetelt, de annak is, amikor a megszokott közegben folyik a filmezés. Ha lesz rá keret és idő, akkor lehet, hogy mi is szervezünk egy tábort. Egy jövőbeli tábori workshop keretein belül a célunk az, hogy a résztvevők közösen gondolkodva és együttműködve találják ki a saját problémájuk filmen való megvalósítását.
A Verzió Filmfesztiválon is fontos szerepet kapott a részvételi filmezés / Fotó: Adrián Zoltán
Azok a diákok, akik jelentkeznek a projekt keretén belül meghirdetett órára, mi alapján kapják majd meg az érdemjegyet?
Alapból kurzusok keretében lehet majd részt venni a kutatásban. Ezeket a kutató tanárok hirdetik meg, mindenki a saját maga kutatási témájában. A hallgatók sokféle típusú munkát vállalhatnak, kisebb témák kidolgozásától a filmes projektekben való részvételig. A projekten belül van anyagi keretünk arra, hogy hallgatók az elvégzett munkáért pénzt kapjanak, de ez csak abban az esetben lép érvénybe, ha a hallgató az órai munka mellett még plusz feladatot vállal, választ magának egy számára kedves kutatási témát, és annak a kidolgozásában részt vesz. Mindezek a lehetőségek hamarosan nyilvánosak lesznek a Minor Média/Kultúra Kutatóközpont honlapján.
Kik azok a kutatók, akik részt vesznek a projektben?
A tanszékről négyen vagyunk benne, Gács Anna, Hermann Veronika, Orbán Katalin és én. Anna, Vera és Kati a kutatás során a filmes részvételiség művészi jellegű megvalósulásainak példáit dolgozzák fel, mint például a művészi kisajátítások, feldolgozások, újrajátszások. Csatlakozott egy jelenlegi doktori és egy volt mesterszakos hallgatóm is, Varga Krisztina és Cseke Balázs. Krisztina a videónak a múzeum terében játszott, részvételre ösztönző szerepét kutatja, Balázs a 2011-ben alapított MyStreet részvételi filmes mozgalom működését és magyarországi gyakorlatait. Vajda Melindával már dolgoztam egy tehetséggondozási pályázat keretében, és most újra meghívtam őt. Komáromi Priskát, mint Erasmus-hallgatót ismertem meg, és most be szeretném vonni ebbe a jelenlegi munkába, konkrétan a filmes rajongás lesz majd az ő témája. Oblath Márton szociológus a művészeti alapú részvételi folyamatok egyik magyarországi szakértője és kurzust is tart majd a témában a következő két félévben. Bihari László, Kővári Borz József, Siroki László, Grosch Nándor nagy tapasztalattal bíró filmes szakemberek, számtalan workshoppal a hátuk mögött, velük szeretnénk majd megvalósítani a pályázat részvételi filmes részét. Haragonics Sára a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori hallgatója, aki a részvételi film témáját és módszertanát kutatja, és amúgy szintén gyakorlott filmes, hasonlóképpen Rumann Gábor, aki kutatóként tanulmányokat publikál és filmesként közösségi televíziót szervez.
Az interjút Cseh László készítette. Nyitókép: Horváth Attila.
Az interjú A magyarországi részvételi filmkultúra története és jelenlegi gyakorlatai, különös tekintettel a sérülékeny kisebbségi csoportok önreprezentációjára című, az NKFI által támogatott 131868 azonosítószámú OTKA-kutatás indulása kapcsán készült.