Hassan Szihám jelenleg a reklámszakmában dolgozik, egy éve szabadúszó. A múltheti kreatívgazdaság-gyakorlatokon arról beszélt, hogy mi kell egy kreatív kampány megvalósításához. Az óra már csak azért is különleges volt, mert ő volt a 100. előadó, aki eljött a kurzus indulása óta.
Milyenek voltak az ELTE Médiás éveid?
Tulajdonképpen azért szerettem ide járni, mert itt nemcsak szakmai tudást adtak át, hanem egyfajta szemléletmódot is, ami nagyon fontos, bármelyik területén is helyezkedsz el a kommunikációnak. Fontos, hogy legyen egy világkép, vagy szűrő, amin keresztül tudod értelmezni a folyamatokat, amik a világban zajlanak. Szerintem ez volt igazán jó, ami elsősorban a tanári kar érdeme. De persze nyilván a szakmai tudás is magas színvonalú volt, amit átadtak, és azt is szerettem, hogy mindezt kreatív módon teszik: például volt egy órám, ahol csak South Park részeket néztünk, és azon keresztül elemeztük a média különböző hatásait.
Van valami, ami hiányzik az egyetemista létből?
A bulik hiányoznak, de a viccet félretéve azt gondolom, hogy akkor jó volt, de elég is volt az az öt év. Ráadásul én abszolválás után inkább elkezdtem dolgozni, és így három év eltelt, mire megírtam a szakdolgozataimat. Eleinte újságíróként dolgoztam, az egyetemen is ez volt a választott szakirányom. Kül- és belpolitika témában írtam különböző online sajtótermékekbe, először gyakornokként, aztán alkalmazottként, meg a Népszavánál is voltam ösztöndíjjal. A helyzet azonban nem volt egyszerű. Akkoriban – ez a 2010-es évek eleji időszak – kezdett el átrendeződni a médiapiac, megváltozott a státusza egy csomó ellenzéki sajtóterméknek, és ez eléggé kiszámíthatatlanná tette a szakmát.
A kreatív-gazdaság gyakorlatok kurzus történetében Szihi volt a 100. meghívott előadó / Fotó: Bajtai Dorka
Akkor ez volt az oka, hogy váltottál? Hogy kerültél a reklám világába?
Ismerőseim dolgoztak már akkor a reklámszakmában, és megtetszett az ügynökségek világa. Egyrészt az vonzott, hogy egy nagyon kreatív terület, másrészt pedig a közeg tetszett, hogy egy kicsit újra átélhetek valamiféle „sulis” hangulatot. Ráadásul sok ügynökség nagy hangsúlyt is fektet arra, hogy mindenféle szórakoztató eszközzel lássa el a dolgozókat. Az irodáikban vannak úgynevezett fun space-ek, ahol van csocsóasztal, lehet fifázni, DJ-zni, meg ilyesmi. Sok közösségi program van, és sok színes egyéniséggel is találkozhatsz, ami nagyon inspiráló. Azt gondolom, hogy ez nagyon vonzó tud lenni egy bizonyos életkorban, de azért ennek van egy árnyoldala is, amiről ritkán beszélünk. Az ügynökségek kicsit arra játszanak, hogy ezek miatt az extrák miatt ne is vedd észre, hogy mennyit túlórázol, vagy hétvégén is bent vagy, mert amúgy meg tök jó a hangulat. Nekem idő volt, mire felismertem, hogy az történik velem, hogy a jó hangulat miatt feláldozom a szabadidőmet. Sőt, hogy ez egy kimondatlan elvárás is felém és mindenki más felé is. Nagyon ritka az az ügynökség, ahol azt mondhatod, hogy én ötkor felállok, hazamegyek, és ezt büntetlenül megteheted. Nem mondom, van erre is példa, de ritka. Végül ez volt az, ami miatt otthagytam az ügynökségeket, és elkezdtem szabadúszóként dolgozni.
Pont ezzel kapcsolatban akartam kérdezni: sokak fejében még mindig nem tiszta, hogy hogyan is dolgozik egy szabadúszó. Mesélnél arról, hogy telik egy munkanapod, hogy kell elképzelni ezt az egészet?
Nagyon változó, hogy mikor látok neki a munkának. Általában ahhoz igazítom, amikor a férjem is dolgozik, akinek pszichológusként szintén sajátos munkarendje van. Átlagban naponta kb. 5 órát dolgozom. A szabadúszó-lét nehézsége nem is az, hogy hogyan veszed rá magad otthon a munkára, hanem hogy hogyan szerzel új megbízásokat. Nekem többnyire úgy jönnek, hogy kapcsolatban állok több reklámügynökséggel is, és ha nekik adódik olyan feladat, amit nem tudnak házon belül elvégezni, mert mondjuk nincs hozzáértő ember, vagy pont el vannak havazva, akkor azt kiszervezik. Vannak állandó megbízásaim, amiket hónapról hónapra csinálok. Ezek általában tartalomgyártással, főleg social mediával összefüggő feladatok, ezekből van egy ilyen módon fix alapom, és ehhez jönnek hozzá pluszban a különböző projektek, amik lehetnek tenderek – mint amiről beszéltünk az órán, vagy nagy kampányok, például amikor bevezetnek egy új terméket.
Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik szabadúszóként képzelik el a jövőjüket?
Egyből szabadúszó nem lesz senki, a szamárlétrát végig kell járni ahhoz, hogy sikeres tudj lenni. Szerintem fontos egyrészt az, hogy több reklámügynökségnél is kipróbáld magad, mert mindenhol eltérő a gyakorlat, hogy hogyan zajlik a folyamat például egy tender esetében, mennyire vonják bele az egyes embereket. Azért is jó, mert sokszor előfordul, hogy egy ügynökségnél nincs fejlődési vagy továbblépési lehetőség, ezért ha szeretnél többet kihozni magadból, elmész egy nagyobb ügynökséghez, akár már magasabb pozícióba. Én azt gondolom, hogy akkor érdemes kilépni a szabadúszói világba, amikor már biztos vagy a munkád minőségében. Amikor tudod, hogy ha nyújtasz egy szolgáltatást valakinek, az nagy eséllyel elégedett lesz vele, és akkor vissza fog térni hozzád.
A hallgatók megismerhették a reklámipar világát / Fotó: Bajtai Dorka
Milyen karriercélod van még, amit szeretnél megvalósítani?
Ez egy nagyon jó kérdés. A reklámvilágnak megvan az a veszélye, hogy bele lehet fásulni. Azt gondolom, hogy van egy limitje a szakmának, sokaktól hallom, idősebbektől, hogy kiégtek. Amikor hőszigetelő elemeket kell eladni social medián keresztül, vagy hónapról hónapra le kell gyártanod ugyanarról a termékről az x-edik posztot, akkor azért az nem feltétlenül egy love-projekt. Hogy mit hoz a jövő, azt még nem tudom, de én egyelőre élvezem, amit csinálok.
És látsz még esélyt arra, hogy visszatérsz az újságíráshoz?
Szökőévente egyszer eszembe jut, hogy na, erről a témáról tökre írnék. Utoljára ilyen 2015-ben volt a migránsválság kapcsán: megírtam a cikket, elküldtem a HVG-nek és ott megjelentették. Ezért nyilván nem várok semmit, csak kiírom magamból a gondolataimat, megjelenik, és ez nekem elég is.
Ha már a reklámszakmáról beszélünk: szerinted mi kell ahhoz, hogy azt mondhassuk egy reklámra, hogy jó?
Szerintem attól lesz jó egy reklám, hogyha kreatív módon tud hozzányúlni egy olyan témához, ami a célközönségét amúgy is foglalkoztatja. Ha ez olyan szintig el tud menni, hogy akár aktivizálni is tudja az embereket, az hab a tortán.
Miért lehet az, hogy sokakat kifejezetten zavarnak a reklámok, idegesítőnek és manipulatívnak tartják őket?
Teljesen megértem azt, hogy zavaró, amikor megszakítják a reklámblokkok a szórakozás folyamatát. Ez a helyzet nemcsak a tévé, hanem a Youtube, a Facebook vagy az Instagram esetében is. Még dühítőbb, amikor rossz és irreleváns reklámokkal bombáznak. Nekem fél éve van tévé előfizetésem és én általában csak a reklámokat nézem, bár valószínűleg én vagyok az egyetlen. Döbbenetes, hogy milyen rossz reklámok vannak. Persze van egy-két jó példa is, de többnyire az ellenkezője igaz. Másrészről viszont én nem annyira értem az embereknek azt a fajta egyre erősödő ódzkodását, hogy információk jutnak el róluk a hirdetőkhöz, például cookiekon keresztül. Én azt gondolom, hogy ez egy jó dolog, ha az üzenőfaladon számodra releváns hirdetések jönnek fel. Szerintem jó tendencia, hogy a perszonalizáció irányába mutat a reklám. Épp ez a bajom a hagyományos tömegmédiával, mint pl. a tévé, rádió vagy egy óriásplakát, hogy ezeknek nagyon sokszínű a közönsége és nincs lehetőség személyre szabni a hirdetéseket, így a többséget zavarni és idegesíteni fogja.
Ha valaki azon gondolkozik, hogy a reklámszakmában helyezkedjen el, mit mondanál neki, miért éri meg?
Ha valaki kreatív közegben szeretne mozogni, akkor szerintem ez a legjobb módja. Másrészt azért éri meg, mert egy ügynökség olyan terep, ahol egy csomó új dologgal, szakterülettel ismerkedhetsz meg, és ez segíthet dönteni, hogy merre menj tovább. Más munkákkal ellentétben a reklámszakma egy sokkal szabadabb, kötetlenebb műfaj. Persze ugyanúgy ledolgozod a 8 órádat, sőt néha többet is, de ettől függetlenül mégsem érzed sem unalmasnak, sem tehernek, és ez tök jó.
Az interjút Szopkó Zita, mesterszakos hallgatónk készítette. Nyitókép: Hassan Szihám.