Tapasztalt marketing-kommunikációs szakember, blogger, világutazó, és duplán is ELTE-s alumna; ezen a héten a Vodafone-nál jelenleg account menedzseri pozíciót betöltő Péterfi Barbara érkezett a kedd reggeli Kreatív gazdaság kurzusra, ahol főképp a kreatív kampány és a kreatív brief témakörét járta körbe. Munkatapasztalatai bemutatása után már nem jutott ideje arra, hogy ELTE-n végzett két alapszakáról, és világkörüli útjairól is meséljen; így az óra után a Műhelyben ültünk össze vele egy kávéra, hogy megtudjuk, milyen érzés kozmopolitának lenni.
Matyasovszki Fanni (ELTE Média): Két alapszakot is végeztél az ELTE-n. Miért pont ez a kettő?
Péterfi Barbara (Vodafone): Első alapszakomnak a nemzetközi tanulmányokat választottam a Társadalomtudományi Karon. Romsics Gergelytől, egy nagyon inspiráló, és fiatalos tanáromtól jött az ötlet, hogy emellé még érdemes lenne másodiknak felvenni a kommunikáció- és médiát. Hallgatóként gyakran szerveztünk vele közös összeülős estéket, és az egyik ilyen összejövetelen kértük ki a véleményét arról, milyen olyan szakot tudna még javasolni, ami a nemzetközi tanulmányokkal együtt egy nagyon erős kombinációt alkotna; ekkor említette meg a médiát. Nekem pedig már amúgy is voltak kommunikációhoz köthető ambícióim, mert sokáig újságíróként terveztem a jövőmet. Végül nem az lettem, de a sors iróniája, hogy a karrierem során így is mindig a kommunikáció került előtérbe. Vagyis a második és nem a szigorú értelemben vett főszakom.
Péterfi Barbi a kreatív kampányról és kreatív briefről mesélt a Kreatív gazdaság órán. Fotó: Bajtai Dorka
Az MA tanulmányaidat külföldön, a dániai Aarhus Egyetemen végezted. Honnan jött ez az ötlet? Mindig is úgy tervezted, hogy majd egy másik országban folytatod?
Azt nem mondanám, hogy mindig is így terveztem, de mikorra elvégeztem a két alapszakot, kezdtem érezni, hogy nekem itt Magyarországon már kicsit szűk a levegő; így mindenképp szerettem volna magamat külföldön is kipróbálni. Először Dánia sem tudatos választás eredményeként jött, hanem fokozatosan alakult ki. Az elején ugyanis annyit tudtam csak biztosra, hogy olyan helyen szeretnék tanulni, ahol jó minőségű angol nyelvű oktatást kaphatok; arra viszont nem volt több millió forintom, hogy beiratkozzak egy angol egyetemre. Úgyhogy elkezdtem olyan intézményeket keresni, ahol magas színvonalú angol nyelvű képzésekre lehetett jelentkezni nagyon olcsón, vagy akár ingyen, és így a kör három országra szűkült; Hollandiára, Svédországra és Dániára. Amikor ezzel megvoltam, elkezdhettem specifikusan az itteni városokra és egyetemekre fókuszálni, és így landoltam Dániában.
És miért éppen Dánia? Mi alapján zártad ki Svédországot és Hollandiát?
Amikor azon a ponton voltam, hogy már konkrét városokat és egyetemeket keresgéltem, rátaláltam Aarhus-ra. Ez Dánia második legnagyobb városa; tehát nem Koppenhága, hanem egy kvázi vidéki település, de egyetemváros, és ami fontosabb, hihetetlenül élhető. Nagyon sok a fiatal, közel van hozzád a természet, a tengerpart, egy erdő, amiben konkrétan szarvasokat és őzeket simogathatsz, mert az állatok nem félnek odamenni az emberhez. Az aarhus-i egyetem pedig a világ top 100-as listáján szerepel. Ezekre visszatekintve, máig úgy gondolom, hogy életem egyik legjobb döntése volt itt továbbtanulni.
Mennyire bonyolult a felvételi folyamat, ha az ember egy külföldi oktatási intézménybe szeretne bekerülni?
Szerintem nem volt bonyolultabb, mint felvételizni egy magyar mesterszakra. Be kell nyújtani egy pár szükséges dokumentumot, és nyilván más dolgokra kell odafigyelni, de bonyolultabbnak nem nevezném.
Miben különbözik az oktatás? Ki tudnál emelni egy pár sarkalatos pontot?
A legnagyobb eltérés talán az, hogy a magyar oktatásban egy erős versenyszellemű kultúra valósul meg; egy nagyon kompetitív közegből érkezünk. Ha csak azt hozzuk fel példának, hogy a tanulmányi ösztöndíjat az kapja meg, aki a legjobban teljesít, az már sokat elárul erről. Ez a teljesítmény pedig akár századokon is múlhat. Dániában viszont minden téren a csapatmunkára helyezik a hangsúlyt; és nekem az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy átállítsam magamban ezt az előbb bemutatott beállítottságot, és megtanuljam, hogy nem az a csapatmunka, amikor mindenki helyett én csinálok meg mindent, mert úgy érzem, én jobban tudom; hanem a közös ötletek, a kooperáció, hogy mondjuk öt ember hogyan és milyen eredménnyel tud együtt dolgozni. A magyar oktatás inkább lexikális tudást ad, ami egyébként egyáltalán nem baj, és én örülök is neki. De Dániában sosem kellett például tételeket tanulni. Ott a vizsgák úgy mentek, hogy a feladott olvasmányok alapján a tanár feltett egy kérdést, amit a diákoknak egy érvelő esszé formájában kellett megválaszolniuk. Tehát nem kellett semmit hagyományos értelemben véve megtanulni; viszont érvelni is nyilván csak úgy tudtál, ha előtte elolvastad az adott anyagokat. De a lényeg, hogy ez egy teljesen más szemléletű oktatás.
Mit gondolsz, össze lehet vetni a kettőt, egyfajta banális, „jobb-rosszabb” alapon?
Szerintem almát körtéhez hasonlítani nincs értelme. Én nagyon örülök, hogy ezt a két oktatást tudtam kombinálni; hogy Magyarországon kezdem, és Dániában folytattam, mert így mind a két típust megtapasztaltam. Ez pedig összességében szerintem nagyon előnyös.
Koppenhágai látkép. Fotó: Péterfi Barbara
A blogodon olvastam, hogy nagyjából negyven különböző országban jártál már. Melyik állt hozzád a legközelebb és miért?
Talán Vietnám. Ott idén tavasszal voltam egy motoros túrán. Vietnám egy olyan hosszú ország, hogy a déli és északi csücske között több mint 1600 kilométer van – viszonyításképp mondom, hogy egy Budapest-Koppenhága távolság tesz ki kb. 1500 kilométert. Tehát Vietnám majdnem egy európai kontinenst átívelő távolsággal bír; mi pedig ezt az utat tettük meg a párommal egy bérelt motoron, úgy hogy a déli részéről indulva felcsorogtunk egészen északig. Vietnám számomra mindig is egy nagy álom volt, és bármikor visszamennék.
A vietnami motoros túrán. Fotó: Pétefi Barbara
A re-barbara nevű blogodon is betekintést adsz abba, mennyi mindennel foglalkoztál már, illetve foglalkozol: dolgozol, blogot vezetsz, rengeteget utazol. Hogy van minderre időd?
Nem mondanám, hogy ezekre mind van időm, mert inkább nincs, vagyis úgy van, hogy próbálom befoltozni az üres lukakat. Számomra az utazás inkább szerelem, így ha tehetem, mindig összekötöm valamivel, akár a munkával, akár az írással úgy, hogy ha valahová elutazom, arról később születik egy blogbejegyzés. Tehát igyekszem kombinálni a szenvedélyeimet. Igazából mindig is sok dolgot csináltam egyszerre, már akkor is, amikor két egyetemi szakra jártam párhuzamosan, vagy amikor a dániai mesterszak mellett két másodállást vállaltam, hogy fent tudjam tartani magam.
Sokan megirigyelhetjük ezt a produktivitást, főleg így egyetemistaként. Van valamilyen time-menedzsment, vagy motivációs titkod?
Azt mondanám, hogy ha bármilyen titkom is van, az az, hogy sose gondoltam, vagy gondolok bele abba, hogy valami nem sikerülhet. Mindenhez úgy állok hozzá, hogy menni fog, és meglesz, és a gondolataim közt semmilyen helyet nem hagyok a bukás opciójának.
Térjünk vissza a sokrétű külföldi munkatapasztalataidra. Tudnál ezekről mesélni egy kicsit? Milyen helyeken dolgoztál, és milyen tapasztalatokkal jöttél el?
Dániában nagyon messziről indultam. Amikor megérkeztem az aarhus-i vasútállomásra, akkor volt nálam egy nagy bőrönd, meg az övtáskámban annyi készpénz, hogy két hónapig fizetni tudjam a lakbért. Tudtam azt, hogy nagyon résen kell lennem, mert ha két hónap alatt nem találok munkát, akkor nincs más lehetőség, haza kell mennem. Végül pedig sikerült is munkát szerezni, de ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy az első évben egy hotelban takarítottam és egy bárban dolgoztam. Három évvel ezután viszont már az Európai Parlament kommunikációs irodájában kaptam munkát. Tehát azt gondolom, hogy az ember tényleg nagyon messzire el tud jutni akkor, ha nagyon akar. És akkor tudsz nagyon akarni, ha tisztában vagy vele, hogy nincs más opciód és, hogy a bukás nem lehetőség. Nekem ez működött. Az Európai Parlamentben töltött idő egyébként egy nagyon izgalmas tapasztalat is volt, de pontosan akkor jöttem rá, hogy én nem akarok politikával, közélettel és újságírással foglalkozni. Nagyrészt akkor fordultam a marketing irányába. Dolgoztam koppenhágai start-upoknál, és ami talán a legkedvesebb a szívemnek, az elmúlt két és fél- három év, amit egy design-stúdióban töltöttem, és skandináv dizájnerekkel dolgozhattam. Most pedig itt vagyok Magyarországon a Vodafone-nál.
Miért döntöttél úgy, hogy hazajössz?
Ez egy óriási személyes dilemma volt nekem tavaly. Dániában a nulláról indultam, és aztán hat év alatt szépen felépítettem ott egy egész életet; ott voltak a barátaim, megtanultam a dán nyelvet, teljesen integrálódtam a dán társadalomba. De egy személyes döntés rábírt, hogy hazajöjjek; a párom Magyarországon kapott állást, és ez volt az egyetlen olyan dolog, ami Dániából ki tudott mozdítani.
Az órán is felmerült, de ismét a blogodról is tudom, hogy rengeteg mindenhez értesz. A projekt menedzsmenttől kezdve a social média felületek kezelésén át a designnal kapcsolatos munkáig, most pedig account menedzser vagy. Ezek közül a munkakörök közül melyikkel foglalkozol a legszívesebben?
Az órán az account menedzseri pozíciómról beszéltem a legtöbbet. Szerintem ez egy olyan munkakör, amiben dolgozva nagyon sok irányban kiteljesedhet az ember személyisége, és ez fajta fejlődés nagyon közel áll hozzám.
Mivel foglalkozik pontosan egy account menedzser?
Az account menedzser egy központi pozíció gyakorlatilag bármilyen ügynökségen belül. Ő tartja a kapcsolatot a külvilág, az ügyfelek világa és a belső specialisták között. Kvázi villámhárítóként működik abból a szempontból, hogy az ügyfél által megadott információkat kell lefordítania egy olyan nyelvezetre, ami egy specialista számára is érthető és elfogadható. Ehhez nagyon fontos, hogy jó emberismerő légy, jól tudj kommunikálni, érezd, hogy milyen hangnemben kell beszélni emberekkel és hogyan tudod megtalálni velük a közös nevezőt. Nagyon fontos, hogy precíz légy, sok határidőt tudj egyszerre észben tartani, és persze a stressztűrésnek is nagyon nagy szerepe van.
Tapasztalt, kommunikáció és média területén jártas szakemberként milyen tanácsaid lennének a mostani médiások számára?
Először is, szerintem nagyon fontosak az ilyen órák, mint ez a Kreatív gazdaság, amire most én is eljöttem. Így rálátást kaptok olyan foglalkozásokra, munkakörökre, ahol az egyetemen elsajátított készségeket potenciálisan hasznosítani tudjátok, és szerintem nagyon fontosak ezek a valós életbe történő visszacsatolások. Járjatok meetup-okra, open office-okra; olyan helyekre, ahol minél több ehhez hasonló dologgal ismerkedhettek meg. Amikor én voltam kommunikáció szakos hallgató, azt sem tudtam, hogy létezik account menedzseri pozíció. Nagyon fontos, hogy lássátok, milyen irányba léphettek majd tovább.
Miért lehet érdemes a tapasztalatok sorába a külföldi utakat is bevenni?
Mert olyan élethelyzetekben, amikor egy számodra ismeretlen kultúrában vagy és reagálnod kell, akkor – közhely – de magadat is tényleg sokkal jobban megismered, és a saját életedre is sokkal jobban tudsz reflektálni. Tehát mikor mondjuk, 3 ezer méterrel a tengerszint felett vagy a Himalájában, Nepálban, és tea helyett csak forró vízzel tudnak megkínálni a helyiek, mert akkora a szegénység, elgondolkozol, átértékeled a saját életedet is, és felteszed magadnak a kérdést, hogy a problémáid valóban igazi problémák-e. Nagyon fontosak ezek a tapasztalatok, mert rajtuk keresztül új nézőpontokat kapsz a saját életedhez.
Az interjút Matyasovszki Fanni, mesterszakos hallgatónk készítette. Nyitókép: Péterfi Barbara.