Rémesek a próbakörülmények, drágák a próbahelyek, ráadásul gyakran számla nélkül kell értük fizetni, legalábbis ez derült ki a Hangfoglaló Program lehangoló kutatásából. De vajon mit gondolnak erről a zenészek és a próbatermek tulajdonosai? A próbatermesek a fennmaradásukért küzdenek, miközben szerintük túl nagy az elvárás a zenészek részéről. Paulusz Kristóf mesterszakos hallgatónk zenészekkel és próbaterem-tulajdonosokkal beszélgetett, hogy feltérképezze a magyar próbatermi helyzetet.
- Az ingatlanárak emelkednek, korábban kieső városi területek válnak értékessé.
- A körülmények mostohák, de kellő elszántsággal, pénzzel és energia-befektetéssel javíthatók.
- Az igények nagyok, az óradíjas próbatermek nehezen tudnak megfelelni ezeknek.
- Egyre kevesebb az óradíjas terem, de a havidíjasok beteltek, ritkán van üresedés.
- A fiatal zenészek kapcsolati hálójukban tudnak találni olyan helyet, ahol ingyen vagy legalábbis olcsón tudnak próbálni.
- Nem feltétlenül éri meg jobban a havidíjas, mint az óradíjas próbaterem bérlése.
- Pusztán anyagi megtérülésben bízva nem lehet belekezdeni a komolyabb zenélésbe.
A Hangfoglaló Program Jogdíjfizetést Ösztönző Alprogramja keretében 2018 őszén végzett nem reprezentatív kérdőíves felmérést. Csaknem 700 zenészt és zeneipari szakembert kérdeztek meg a próbatermek infrastruktúrájáról és a bérlet körülményeiről. Az eredmények igen lesújtóak lettek, de az általam megkérdezett zenészek látszólag elfogadták ezt a helyzetet, egyfajta kihívásnak tekintik, amit csakis a zenélés iránti szeretetük és szenvedélyük győzhet le.
„Egy produkció életében elengedhetetlen az alapvető infrastrukturális háttér és az, hogy létezzen egy kreatív-alkotói tér, ahol a zene maga megszületik. Sajnos az tapasztalható viszont, hogy sokszor méltatlan körülmények között történik a próbafolyamat, és gyakran előfordul az is, hogy a zenekarok nem tudják önállóan fenntartani a bérleményeket” – írja a Hangfoglaló program a márciusban publikált kutatásában.
A feltörekvő, 30 alatti rockzenészeknek Magyarországon csak egy drága hobbi lehet a zenélés
„Ez a kutatás nettó hülyeség!” – mondta Vizy „Raszta” András, a Budai Próbaterem egyik tulajdonosa. Szerinte a kezdő zenekaroknak, ha igazán benne van a lelkük és be akarnak futni, nem jelenthet problémát „tagonként 4-500 forint kifizetése a jól felszerelt, óradíjas termekben.” Szerinte – bár az R33 és a Vágóhíd megszűnésével nehezebb óradíjas próbatermet találni -, „Magyarországon a zenészeknek amíg zenélnek, addig fizetniük kell érte!”.
Azt mondja, a próbatermeket alig éri meg fent tartani. „Már 15 éve üzemeltetjük a helyet, akkor sokkal rosszabb állapotok voltak. Nálunk már stúdiókörülmények között lehet próbálni a nagyteremen 2500 per óráért, de ha nem óradíjast akar a zenész, akkor ott van még a Fehérvári úti komplexum, a Keleti Blokk, a Csepeli művek és még egy csomó gyártelep, akár Budán is.”
Az Oktogon környékén található, hasonló árakkal, de kevesebb teremmel dolgozó EllátóTÉR csak 3 éve működik. Tarcsai Ádám tulajdonos szerint nagyon kevés, akár hosszabb múlttal rendelkező zenekar tudja kitermelni a próbaterem díját. „A kezdők számára ez egy nagyon erős, viszont nagyon drága hobbi, ami ugyanúgy az életük része, mint az evés vagy az ivás.” Felvetődött az óradíjas és a havi bérletes próbatermek közti választás kérdése, amiben természetesen szerinte is a próbák gyakorisága a legfőbb tényező.
„Ha valaki profi és agyonpróbálja magát, akkor a havibérlet éri meg, de az csak tényleg akkor éri meg az óradíjassal szemben, hogyha heti 2-szer, 3-szor próbálnak. Havidíjasban pedig mennek a viták azon, hogy ki használhatja a cuccokat és persze az időbeosztást is nehéz megalkotni. Az óradíjas olyan, hogy bemész, próbálsz és nem tartozol a végén felelősséggel másik zenekarnak. Azért is jó szerintem az óradíjas próbaterem, mert ha zenélsz akkor egy közösséghez tartozol. Az Ellátóban azért hoztuk létre a közösségi teret, a büfét, mert azt szeretnénk elérni, hogy a zenekarok kapcsolatba lépjenek egymással. Ezért hozzuk hamarosan létre a tagsági klubot – akárki lejöhet beszélgetni ismerkedni. Szerintem azoknak is érdemes elmenni párszor óradíjas terembe, akiknek van sajátjuk. Persze nekünk is ez a sajátunk, mázlink van, hogy tulajdonosok vagyunk.”
Tarcsai Ádám azt mondja, hogy csak tulajdonosként érdemes próbatermet kiadni: „A beérkező 2-3 ezer forintokból nem tudnánk bérleti díjat fizetni. Ha bérlemény lenne, nem tudnánk versenyezni az emelkedő ingatlanárakkal. Akkora verseny van a próbatermek között, hogy nem lehet árat emelni.
Oda mennek, ahol olcsóbb, de közben azt is nézik, hogy milyen jó cuccok vannak – nem bántva a zenekarokat, de kissé irreálisak az elvárások.
Nem lehet csak úgy hozzáállni, hogy most pénzt fektetünk bele, ami ha nem jön vissza, kiszállunk a bizniszből. Fanatizmus és lelkesedés kell hozzá. A felszereléseinket is 3-4 havonta, jó esetben fél évente javítani kell. Nálunk mindent bérelni kell, tehát a cineket, a beütőt, a kábeleket vagy még a pengetőket is, mert annyira gyorsan amortizálódnak, hogy alig hozzák vissza a bérleti díjak a cserélési vagy javítási költséget.”
Tarcsai Ádám is elismeri, hogy a Vágóhíd, az R33 és a Silent próbatermek megszűnésével szűkültek a lehetőségek. Az óradíjas próbatermek tulajdonosai persze hazabeszélve az időhöz kötött és rugalmatlan, de szerintük nem drágább, nem személytelenebb, ráadásul jobban felszerelt és elérhetőbb termeket favorizálják, de vajon mit gondolnak a fiatal zenészek?
A „csóró” zenészek csak megoldják valahogy a próbatermi feketepiacon
Az általam megkérdezett 20-as éveikben járó kezdő zenekarok közül csak a 2018-ban alakult Warshow jár óradíjas terembe – ők váltogatják a helyeket, az Artist Factory-ban, a Dürerben és a Próbazónában is voltak már. A többiek vagy megoldják haveroknál, családtagnál ingyen vagy havidíjasba járnak.
A 21 éves Acsády-Pongor Áron zenekarával a Caesars Bread-el igen szerencsés helyzetben van, mert egy ismerősüknél próbálhatnak ingyen, ahol tökéletesek a körülmények. Viszont szerinte nagyon nehéz volt találni egy ilyen lehetőséget és amikor nem tudnak az ingyenesbe menni, akkor nekik is az óradíjas megoldáshoz kell folyamodniuk. „Sok próbateremben hiányos vagy nem túl jó állapotban lévő a felszerelés – és tisztelet a kivételnek! – de a legundorítóbb vécékkel is próbatermekben hozott össze a sors. A legtöbb zenésztársunk panaszkodik, általában azok nem, akiknek erős hátszelük van, vagy nyertek NKA-s (Nemzeti Kulturális Alap – a szerk.) pályázatot.”
Kabdebó Mátyás, a zenekar gitárosa bevételeikről is beszélt: „Vannak fix gázsis helyek, ahol 15-30 ezret adnak, önkormányzati rendezvényen akár 100-at is, de ahol belépőből megy a részesedés az olyan átlag 20, siralmas esetben 5 rugó körül jön ki. Próbateremre tehát hál’ Istennek nem költünk, az nagyon nagy érvágás lenne nekünk, súlyos ezresekkel kevesebb jutna a stúdiófelvételekre”.
A szintén huszonévesekből álló, utcazenéléssel egész Európát bejáró, nemrég a Fishing on Orfű tehetségkutatóját megnyerő Duckshell már valamivel bonyolultabb helyzetben van. A ska-punk-reggae formáció a hamarosan költöző 8. kerületi Gólya Presszóban talált otthonra, és Báthori Beni, a zenekar basszusgitárosa szerint ennél jobb helyet egyik zenekar sem kívánhat. „Becsülendő a hely hozzáállása, tök jófejek, hogy helyszínt biztosítanak ilyesmire is. A terem hangulata is kiváló az alkotói munkához. Más részről a terem felszereltsége hagy maga után kívánni valót, ez fakad abból is, hogy a régi főbérlő elvitte a saját cuccait, illetve abból is, hogy par eszközt közösen használunk a kocsmával, igy néha az egyik félnek nélkülöznie kell. De összességében meg vagyunk elégedve, nem mennénk máshová.”
A zenekar billentyűse Lehoczki Ágoston a zenekar leleményességét és „csináld magad” (D.I.Y.) hozzáállását emelte ki: „Régebben a gitárosunknál próbált a zenekar, de volt olyan is, hogy a Dunaparton próbáltunk egy elemes erősítővel, meg egy minimál dobszettel. Ugyanez a hozzáállás jellemző azokra az alkalmakra is, amikor utcazenélünk. Kortársaink sem szoktak panaszkodni, inkább jókat szoktak mondani, például a harisnyagyárról. Persze ez lehet, hogy azért van, mert általánosan alacsonyabbak az elvárások.”
Perecz Árpád, a zenekar vezetőjeként a banda pénzügyi helyzetéről is nyilatkozott: „Rosszabbul keresünk, mint egy parlamenti képviselő, de lassan jobban, mint egy tanár” – mondja nevetve. „Valahova az ipari alpinista alá és a bolti eladó felé helyeznénk magunkat a bérezési rátán. Ebből havi 20.000 megy a terembérlésre, ami szerintünk korrekt ár, főleg ahhoz képest, hogy milyen rugalmasan használhatjuk a helyszínt.
A kocsma jellegéből adódóan délelőttől akár hajnalig ott lehetünk, csak a teremben működő rádiósokkal a Lahmacun FM-el kell konzultálni és sakkozni kicsit néha.”
A 27 éves Balázsi Szabolcs 9 éves kora óta zenél, számos zenekarban megfordult már jelenleg három zenekara is van (Mamelons, Akin Manakin, és a Balkán Fanatik). „A havidíjas próbatermekben kb. csak kihalásos alapon van üresedés, utána is csak spanokat hívnak. Ja és persze irreálisan drágák.”
Jelenleg a háromtagú Mongooz and the Magnet-tel bérel próbatermet Óbudán, ahova újabb zenészeket keresnek a költségek csökkentése érdekében. Fejenként 7 ezer forintot fizetnek egy hónapban. A másik zenekar már ki tudja termelni a bérleti díját, de neki ez még problémát jelent. Nehezen talál jelentkezőt, pedig a főbérlő korrekt, még számlát is ad.
Balázsi Szabolcs sokat dolgozott a bérelt próbatermen, ő festette ki, ő szigetelte le, ő vezette be az áramot és a saját bútorait hozta el. Saját pénzből vette a felszereléseket is, amiért bérleti díjat kérne a zenekaroktól, de ők ezt sokallják. „A havi béres termek körülményei elég nagy skálán mozognak, vagy van mindig áram vagy nincs, vagy egy lepra az egész vagy nem. Átlagában többnyire szerintem rosszak a körülmények egy valamirevaló átlag egyetemistának például. Annak ellenére, hogy 6 havidíjas próbateremben voltam már, azt mondanám, hogy nehéz találni termet, ideálisat meg még inkább. Amúgy a Hangfoglaló kutatásával 90%-ban egyetértek, kellően reprezentatív, főleg összevetve az én 6+1 havidíjas termes tapasztalatommal. Természetesen az is változó, hogy ki mennyit panaszkodik – aki igénytelenebb, az kevesebbet, aki igényesebb többet.”
Szabolcs ezzel rávilágított a leginkább jellemző attitűdbéli kérdése. A zenészek válaszaiból az szűrhető le, hogy már hozzászoktak a mostoha magyar körülményekhez és igazából a lelkesedésükkel és élelmességükkel próbálják legyőzni a fizikai akadályokat. A zenélés egy drága hobbi marad számukra mindaddig, amíg nem tudják legalább a zenélésüket finanszírozni az abból keresett gázsiból. De vajon mi a helyzet külföldön?
Az egész világot bejárt sikeres zenészek sem látják másképpen
Harcsa Veronika talán a legsikeresebb magyar jazz énekesnő, aki nem fél kísérletezni a pop, a trip-hop és a pszichedelikus kísérleti zenével sem. Félig Londolban él, Belgiumban tanult konzervatóriumban, lemezei pedig német kiadónál jelentek meg. Elmondható tehát, hogy ismeri a külföldi viszonyokat. Viszont neki és világhírű jazzgitáros zenésztársának – az egyébként már ötödik éve Hangfoglaló Mentorként is tevékenykedő – Gyémánt Bálintnak is hasonló nehézségekkel kellett megküzdeniük karrierjük elején.
„Szerintem ugyanazok a próbatermek és WC-k vannak mint 10 éve.
Én marha sokat próbáltam az Újpesti Bőrgyárban, a Vituki uszodánál meg a Budafoki út 64-ben. Nyilván mivel értékesítik az ingatlanokat, emelkednek a bérleti díjak – folyamatosan szorulnak ki a zenekarok. Talán még nekünk sem érné meg kitermelni egy lakás árát azért, hogy próbálni tudjunk. Egymásnál, vagy koncerthelyszíneken szoktunk próbálni. Egy próbatermet fenntartani szinte lehetetlen. Külföldön sem könnyebb egy kezdő zenésznek, főleg ez a része. Egy külföldi havidíj 150 ezer forintot is elérheti úgy, hogy 3 négyzetméteren próbálnak. Itthon ez mondjuk 60 ezer de ha megnézzük, hogy a Zeneakakadémián mikor vettek utoljára zongorát… akkor láthatjuk, hogy arányaiban hasonlóak a viszonyok. Hallottam már, hogy valaki orvosolná a problémát és befektetne ebbe, de akkor persze sokkal nagyobb bérleti díjakban kell gondolkozni.”
Harcsa Veronika szerint is 10-15 évvel ezelőtt még sokkal több hely volt. „A Vágóhíd megszűnt, ahova nagyon sok hasonszőrű zenekar járt próbálni velünk. A Dürer is fél éven belül meg fog szűnni (ami Garancsi István ingatlanbefektetőhöz került tavaly nyáron – a szerk.). Én viszont azt látom, hogy külföldön se könnyű. Az eleje az mindenhol nagyon nehéz. Kezdő zenekarnak lenni az kőkemény dolog és nagyon nagy kitartás kell. Ez egy olyan szakma, amit nagyon kell szeretni, de szerencsére nagyon sokan szeretik így tud fennmaradni.”
Harcsa Veronika összegzése kiválóan összefoglalja a helyzetet. Ahogy Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program vezetője is kiemeli a kutatás végén: „a magyar könnyűzene rendkívül rossz és bizonytalan körülmények között, ugyanakkor a zenészek hatalmas elszántsága mellett marad életben, és hoz létre új dalokat, produkciókat. A Program számára a legfontosabb tanulság, hogy meg kell találnunk annak a lehetőségét, miként tudunk a mai helyzeten változtatni, miként járulhatunk hozzá a magyar próbatermi kultúra megteremtéséhez.”
A riportot Paulusz Kristóf, mesterszakos hallgatónk készítette. Fotók: Nagy Zsombor, Paulusz Kristóf