Vályi Ferenc nyugdíjas építőmérnök egy Bihar megyei faluban, Micskén született 1943-ban. Hárman vannak testvérek, Ferkó bácsi a középső, Jutka néni a legfiatalabb és a nagymamám a legidősebb nővér. Ferkó bácsi már évtizedek óta Budapesten él egy panellakásban a feleségével, ám ha látogatóba megyek, mindig olyan érzés, mintha egy kicsi Erdélybe lépnék be. Ilyen hangulatban ültünk le a viszonylag tágas nappaliban egy virágmintás kanapéra nosztalgiázni a fiatalkori csínytevéseiről. Az interjút az ismerettségre tekintettel tegeződve készítette Ecsedy-Baumann Brigitta alapszakos hallgatónk, az Írott sajtó gyakorlat című óra keretein belül.
A húszas éveid elején Kolozsváron jártál egyetemre, építőmérnöki karra. Milyenek voltak akkor a hétköznapjaid, mivel töltötted az idődet?
Egy átlagos napon a tanév közben majdnem egész nap az egyetemen voltunk. Délelőtt 2 óráig órák voltak minden nap, és volt, amikor délután is. Általában szórakozásra nagyon kevés idő jutott. Hétvégéken, ahova lehetett, oda elmentünk. A Farkas utcában volt a diákművelődési ház, s amit lehetett, ott megnéztünk. Sokszor belógtunk ingyen, például volt, hogy a budiablakon másztunk be, mikor volt az Udo Jürgens osztrák énekesnek a koncertje (nevet), és jegy nélkül jobban esett a szórakozás, mintha kellett volna fizetni érte. De mindenhol, ahol lehetett, diákkedvezményes helyekre mentünk el. Meg hát voltak barátaim, négyen voltunk barátok, mind magyar fiúk az ország különböző részeiből.
Kirándulni jártatok?
Jártunk, amikor lehetett. Első év után szervezett az egyetem egy országjáró kirándulást. Még láttuk az Ada-Kalé szigetet is, ami aztán bekerült a víz alá a Dunába, miután megcsinálták a vaskapui erőművet. S akkor bejártuk az egész országot. Buszokkal mentünk, diákszállókban aludtunk. Bukaresttől elkezdve mindenfele jártunk. Nekünk ingyen volt, még az élelmezést is biztosították diákkantinokban. Tényleg jó volt, nagyon jól szórakoztunk, rengeteget láttunk. És első évben minden hétvégén vittek valamilyen építőipari gyárba mindenfelé Erdélyben.
Egyetem után hogyan folytatódott az életed?
Másfél évig lent voltam Colibași-on, Pitești mellett, ott építettük a Dacia gyárat. Oda mentem az egyetemről egyenesen még három kollégával. És hát ott nagy szórakozás nem volt, mert reggel 6-tól este 8-ig dolgoztunk. Bent laktunk Pitești-en, biztosítottak lakást. Volt egy Ikarus „faros” busz, minden reggel 6-kor abba beültünk, kivitt bennünket Colibași-ra, este 8-kor meg hazahozott. 6-ig volt a munkaidő, és még 8-ig volt operatív gyűlés, ahol a másnapi teendőket mindig megbeszéltük. És ezt mind gumicsizmában és lábon álltuk végig reggeltől estig.
Fotó: Ecsedy-Baumann Brigitta
A nővéredtől tudom, hogy a nyarakat legtöbbször Krasznán töltöttétek. Hallottam például azt, hogy sokszor összegyűltetek a baráti társasággal, felmentetek a szőlőhegyre egy teraszos pincéhez, ami dédnagymamám sógoráé volt. El tudnád mesélni, hogy zajlottak ezek az összejövetelek?
Volt egy baráti társaságunk Krasznán, ismertük egymást, és jártunk egymáshoz bulira, hol az egyikhez, hol a másikhoz. A fiúk mindig vitték a 3 liter bort a kis demizsonban, a lányok hozták a süteményeket, szendvicset. Mikor kimentünk a pincébe, vittünk húst meg szalonnát, és volt szalonnasütés, volt flekkensütés, zenéltek, Dodó, a nagyapád hozta a tangóharmonikáját, és akkor ott énekelgettünk, még táncoltak is. Még emlékszem, én is vittem a szájharmonikát, és én húztam a talpalávalót, hogy táncoljanak.
Ezen kívül miket csináltál nyáron?
Én nagyon élveztem a nyarakat, mert sokat bicikliztem. Volt, hogy felültem a biciklire, és elmentem fürödni Ipra. Hát olyan 10 vagy 14 km volt. Ott volt két barátom, akik ott laktak, a Hégetőék, a papnak voltak a fiai, akikkel egy egyetemre jártunk. Ipon volt egy malomgát, és oda jártunk fürödni. S akkor általában ebédeltünk a Hégetőéknél, nagyon finom nyári zöldpaszuly leveseket csinált az édesanyja (nevet). S akkor ismerkedtünk a lányokkal, meg aki ott volt, jó társaság volt.
Ha jól tudom, szeretted piszkálni és megviccelni a testvéreidet. Ez igaz?
(nevet) Jutkának például a macskáját utáltam nagyon, s mikor parittyával meglőttem, mindig felszaladt a barackfára az udvaron. Nagyanyádat meg ki lehetett a világból kergetni egy egérrel. Egyszer húsvétkor, emlékszem, otthon voltunk, én elmentem locsolni, s akkor másnap pedig az volt a szokás, hogy a lányok locsolnak. Én meg ott a nagyszobában el voltam nyúlva az ágyon, kifáradva, s bejöttek a szódavizes üveggel nagyanyád meg Jutka, s akkor jól bepriccoltak a paplan alá nekem. (nevet)
Hallottam egy téli vakációs történetet is, amikor Somlyóról Ipra mentél meglátogatni nagymamámékat, és akkor láttad először az egyhónapos nagybátyámat. Elmesélnéd ezt a kirándulást?
Akkor Somlyón voltunk fenn a Púposon, ők pedig Ipon laktak. Fél méteres hó volt, apám szánjába befogták a lovat. Én kaptam egy ilyen magasnyakú bundát, kívül pokróc anyagból volt. Azt fölvettem, volt egy jó lábbelim, betakaróztam, s akkor szépen elmentem Ipra. Az állatorvost majdnem beborítottam az árokba Ipon, mert nem fértünk el, amikor két szán jött szembe. A lábam alatt egy termoszban volt egy liter forralt bor, és hát végig ittam ott. S elég vidáman érkeztem meg hozzájuk, ebből kifolyólag (nevet). Emlékezetes volt.
Interjút készítette: Ecsedy-Baumann Brigitta