Robert Etropolsky az ELTE kommunikáció és médiatudomány szakán tanult, egy ideig a Nanushka vezérigazgatója volt, most társtulajdonosa, jelenleg New Yorkban él és startupokat menedzsel. A félév zárásaként Hammer Ferenc tanár úr Kreatív gazdaság óráján tartott előadást.
Amikor 2008-ban kiment Amerika legikonikusabb metropoliszába, kezdetben gyártásvezetőként dolgozott – olyan magazinok fotózásain, mint a Vanity Fair vagy a Vogue. Az első alkalommal rögtön egy Gisele Bündchen-fotózásra küldték, de előtte csak annyit mondtak el neki, hogy legyen reggel 5-kor a Plaza Hotelben. „A liftben derült ki, hogy Gisele Bündchennel lesz egy habfürdős fotózás, de oda se szabadott néznem, amikor a kádban volt”, emlékezett vissza.
Két év elteltével, ahogy fogalmaz, „belesodródott” a Nanushkába. Sándor Szandra divattervezőt, a márka alapítóját gyakorlatilag gyerekkorától kezdve ismerte, középiskolásként együtt is jártak, utána pedig barátok maradtak. Amikor Etropolsky becsatlakozott, a márka nem volt messze attól, hogy lehúzza a rolót. Ekkor tárgyalták ki az OTP-vel az első nagyobb, két és félmillió dolláros tőkebefektetést, ami azért is volt fontos, mert a Nanushka lett az első kreatív cég Magyarországon, ami ilyen támogatást kapott. A közös munka befejeztével, miután visszatért New Yorkba, a mai napig startup-projektekkel foglalkozik, főként menedzsmenttel és operációs feladatokkal, de dolgozott például politikai kampányban is.
Nem csak szakmai, de személyes élményeiről is osztott meg részleteket, például a kiköltözését követő időszakról. Amikor először kiment, 2008-ban, csupán egy-két hónapra való pénze volt. Egy ismerős családnál húzta meg magát a kanapén. Felidézte Obama elnökválasztását, amelynek pillanatában a Time Square-en volt. Onnan aztán nagyon gyorsan felment Harlembe és ott is maradt egész éjjel. „A negyed főutcáján hatalmas tömeg ünnepelt. Utólag jöttem rá, hogy életem során valószínűleg soha többé nem fogok megélni ehhez hasonló volumenű tömeg-eufóriát, amit akkor az a közösség, az a város érzett, történelmi kontextusban.”
New Yorkban egy ideig eljárt a Columbia Egyetem szerdánkénti nyitott beszélgetéseire, amire a kommunikációs tanszék hívott be médiamunkásokat, kommunikációs szakembereket, hogy osszák meg tapasztalataikat a hallgatósággal. „Egyszer egy 30-35 év körüli újságíró jött a Washington Posttól, aki iraki tudósítóként dolgozott a lapnál. Már a háború kitörése előtt kiment és ott ragadt, 3 évet lehúzott így. Valaki megkérdezte tőle, mi kell ahhoz, hogy valakire ilyen feladatot bízzanak és ilyen karriert befusson? Az újságíró kis gondolkodás után azt mondta: hát, kimész. Ezt először nem hittük el, de valójában tényleg ez a válasz.” Etropolsky szerint többek között az is óriási különbség Amerika és Magyarország között, hogy nincs annak plafonja, mit mernek maguknak az emberek elképzelni és aztán megvalósítani. Ezt sokan arroganciának nevezik, de Jony Ive, az Apple vezető formatervezője, aki britként került ki az Államokba, a cinizmus teljes hiányaként fogalmazta meg, ami szerint is egy sokkal pontosabb megfogalmazás. Sőt, úgy érzi, New Yorknak köszönheti, hogy kitágult annak a tere, amit ma élményszinten el tud magának képzelni.
Etropolsky egyik fő tanácsa, hogy ha valaki kommunikáció szakosként, kommunikációval foglalkozó szakemberként mások történeteit akarja elmesélni a nagyközönségnek, nem árt feltenni a kérdést, hogy ezt vajon önmagával szemben is meg tudná-e tenni? Ha nem, akkor egyrészt felmerül a hitelesség, másrészt annak a problémája, hogy honnan tudunk meríteni. „Élettapasztalat, élet-élmény, empátia kell ahhoz, hogy a történetekhez kapcsolódhassunk. Azok a kreatívok, akikkel eddig találkoztam és dolgoztam, nagyon magas szinten művelik a szakmát, ugyanakkor kitesznek magukból egy szeletet a világba. Az újságírás, a kommunikációs szakma sok szempontból olyan, hogy másokból kell táplálkozni, másoktól kell azt elvárni, hogy nyíljanak meg, de ehhez is nyúlni kell valahova, hogy tényleg megértsd és meg is tudd írni, min mennek keresztül azok az emberek, akikkel beszélgetsz. Kell hozzá bátorság és önismeret is, hogy a fontos és mély témákat fel lehessen dolgozni. A kreatív munkán letagadhatatlanul meglátszik, hogy milyen élmények táplálják.”
Szöveg: Dömötör Nikolett, képek: Balsay Dorina