Az első Föld napján, 1970. április 22-én egy amerikai egyetemista, Denis Hayes mozgalmat indított a Föld védelmében, a kezdeményezéséhez 25 millió amerikai csatlakozott.
1989-ben hozták létre a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és ettől kezdve havonta küldtek hírleveleket a világ minden országának, hogy változatos programokkal ünnepeljék április 22-ét, a Föld napját. Magyarország az elsők között csatlakozott, 1990-ben már meg is alakult a magyar Föld Napja Alapítvány.
Idén már 28. alkalommal ünnepelhetjük hazánkban a Föld napját, melynek idei kiemelt témája a műanyagmentes világ. Ugyanis, ha így folytatjuk, 2050-re több lesz a tengerekben a műanyag, mint a hal. Sokan érzik úgy, hogy felesleges bármit is tenniük Földünk megóvása érdekében, hiszen az, amit ők, mint egyének tesznek, eltörpül a sokszor ipari mértékű szennyezés mellett. A Mit tehetsz Te? mozgalom célja pontosan az, hogy rámutasson, az egyszerű, apró cselekedetek is mennyire sokat számítanak.
Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
– hangzik a Föld napjának egyik jelmondata, mi pedig hoztunk nektek néhány programot mára, hogy egy kicsit ti is változtathassatok a világon és így egy lehessetek, abból a több mint 1 milliárd emberből, aki ezen a napon tesz valamit Földünk védelméért.
- Az első, és talán legmenőbb program ma az I BIKE BUDAPEST felvonulás. Olyan helyeken tekerhettek, ahol még sosem, és ahol máskor nem is szabad. A városligeti nagyrét pedig egész nap a bringásoké! Lesz zene, piknik, bicikliemelés, sőt ezúttal afterparty is! Részeletek ezen a linken, valamint a Facebook eseményben.
- A következő program, kevésbé szervezett, azonban nem kevésbé menő. Ugyanis egy 2016-ban indult világkampány célja, hogy 2020. április 22-re, világszerte 7,8 milliárd fát ültessünk (körülbelül ennyien élünk majd a Földön akkorra, így minden emberre jut majd egy friss facsemete). A mai nap remek alkalom lehet arra, hogy elültesd a Te fádat, ha pedig készen vagy, nem kell mást tenned, mint lefényképezned, majd a képet elküldened az fna@t-online.hu e-mail címre.
- A Budakeszi Arborétumba mindenképpen érdemes betérni ilyenkor tavasszal, ma azonban különösen megéri, hiszen az egyéb programok mellett facsemetéket ültetnek át, valamint Ti is vásárolhattok a csemetékből (melyeket, ha ültetés után lefényképeztek és elküldtök a Föld Napja Alapítványnak, ki is pipálhattok 2 pontot a programajánlónkból! 😉).
- Érdemes ma ellátogatni a Pál-völgyi kőfejtőbe is, ahol egész nap 50%-os kedvezménnyel vehettek részt a barlangtúrákon, valamint változatos programokkal, például barlangi mentési bemutatóval készülnek. Bővebb infót itt találtok.
- Ha pedig napközben a Batthyány téren sétálnátok PET-palackkal a kezetekben, ne lepődjetek meg, ha többször használható kulacsokkal ajándékoznak meg titeket a magyarországi Viasat Nature csatorna lelkes munkatársai!
Végezetül olvassátok el Jókai Mór kedvcsináló versét, és ültessetek fát!
Jókai Mór: Ültess fát!
Ültess fát!
Hogyha mást nem,
lombot ád.
Árnyékában megpihenhetsz,
gondot ő visel reád.
Jó tavasszal nyit virágot,
messze érzed illatát.
Kis madárka száll reája,
ingyen hallgathatod szavát.
Ültess fát!
Forrás: fna.hu
Kép: innen
Szerző: Forgács Laura