Elfogattam magam az ásotthalmi úton
Ez volt a címe Nyilas Gergely indexes újságíró cikkének, amit a menekültválság közepén, 2015. 08. 17.-én publikált az Index.hu oldalán. Gergely a cikk megírásához kirgiz állampolgárnak adta ki magát a határrendészetnek, annak érdekében, hogy beolvadjon a menekültek közé, és így tudjon tudósítást írni a határon uralkodó helyzetről, a röszkei menekülttáborról, a begyűjtésről, a buszútról, azaz, hogy a menekültek miken mennek keresztül, ahogy Európa felé igyekeznek. Ásotthalmon kezdődött Gergely utazása és Győrben végződött, ahol végül azonosította magát, addig Georgij Kulakovként élt.
Önmaga leleplezése után Nyilas Gergelyt perbe fogták a hatóság félrevezetése és okirathamisítás okán. Erről a cikket itt találjátok meg. Az eljárás megindulta után Gergely azzal védte magát, hogy a sajtótörvény értelmében nem vonható felelősségre, mivel nem okozott súlyos jogsértést, és mindezt a közérdekű információk megszerzéséért tette, miután a menekültügyi hatóságok több kérelem benyújtása után sem engedélyezte a sajtónak, hogy tudósítson a menekültek hatósági kezeléséről, és a táborokban lévő helyzetről.
Bár Nyilas Gergely érveit enyhítő körülményként elfogadták, végül 2018 márciusában jogerősen elítélte a Győri Törvényszék, megrovásban részesítették.
Az Index újságírója és ügyvédje a Kúriához fordulnak felülvizsgálatért, és szükség esetén az Alkotmánybíróságon, valamint az strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán keresnek jogorvoslatot.
Röviden összefoglalva ez történt 2015 augusztusa és 2018 márciusa között, amiről jövő hét csütörtökön részletesen hallhattok az elítélt index újságírótól személyesen, illetve a két másik szakember közreműködésével, ugyanis április 12.-én a Múzeum körút 6-8-ban a földszint 34-es előadóban Tudósított, elítélték címen tartunk beszélgetést 18:00 és 20:00 között. Nyilas Gergely, az Index újságírója mellett, Bodolai László ügyvéd és Bodrogi Bea médiajogász szerepel majd.
Várunk mindenkit szeretettel, a Facebook-esemény itt található!
szöveg: Huff Lilla
kép: Papp Fruzsina