Laborczi Dóra 2009-ben végzett az ELTE kommunikáció- és médiatudomány alapszakán, majd 2012-ben ugyanott a mesterképzésen, és most a Film-, Média- és Kultúratudomány doktori programban tanul. Dolgozott a Hírszerzőnél és a hvg.hu-nál, írt számos női magazinnak, mint például az ÉVA, a Nők Lapja vagy az ELLE magazinoknak. Jelenleg többek között a KötőSzó című blog főszerkesztője, a Magyarországi Evangélikus Egyház sajtóbizottságának tagja és tanszékünk külsős oktatója.
Miért döntöttél az ELTE Média mellett?
Tulajdonképpen véletlen volt, mert a bolognai rendszer bevezetése előtti utolsó évben érettségiztem. Abban az évben még két szakos, osztatlan képzésekre lehetett jelentkezni, és mi voltunk az első bolognások, nekünk kellett először választani a közép vagy emelt szintű érettségi között. Én magyar szakra akartam menni, szépirodalommal szerettem volna foglalkozni. A magyar szakhoz párosítottam mindenféle más szakokat, így a médiát is. Akkor még senki nem tudta, hogy mire lesz elég a középszintű érettségi. Nyíregyházán érettségiztem, ott a magyar tanárom azt mondta, hogy jobb biztosra menni, és egy erős középszintűvel próbálkozni. Ez nem jött be, nem volt elég a ponthatárhoz. Kihagytam egy évet, dolgoztam kicsit Németországban, letettem a német nyelvvizsgát, és készültem az emelt magyar érettségire, ami nagyon jól is sikerült. Az ELTE médiaszaknak volt a legmagasabb ponthatára, így azt írtam első helyre, azt gondoltam, úgyse jön össze. De összejött. Aztán azt gondoltam, ha már így alakult, írni itt is meg tudok tanulni, az íráskészségemet itt is tudom fejleszteni, és az újságírás is érdekelt. Egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult.
Van különbség világi és egyházi újságírás között?
Nem tudom. Ez számomra is folyamatosan felmerülő kérdés, mert az lenne az ideális, hogyha ugyanazok a szakmai sztenderdek működnének mind világi, mind egyházi felületeken. Ugyanakkor a vallásos tartalmaknak lehet olyan sajátossága – a hit kérdései, és az ehhez kapcsolódó dolgok miatt –, hogy olykor a szövegek erősen szubjektívek lehetnek. Ezért sokkal nagyobb a mozgástér a személyesebb szövegek megfogalmazására. Ez persze nem kellene, hogy azt jelentse: bármilyen nehezen elfogadható, vagy gyűlölködő véleményt ezen az alapon megfogalmazhatunk. Mindenesetre, talán kicsit szélesebb skálája van annak, amit az egyházi nyilvánosság elbír, vagy elvár a szövegek műfaját tekintve. Jó lenne, ha lenne tudatosabb hírfogyasztás, és médiahasználat az egyházi médiafelületek termelői és fogyasztói részéről is. De nem gondolom azt, hogy nincsen olyan világi tartalom, amit ne lehetne egyházi vagy vallási szempontból körüljárni, és ez fordítva is igaz.
Te ugye a KötőSzó blognak vagy a főszerkesztője. Az alapítás óta jelen vagy?
A KötőSzó úgy indult, hogy volt régóta egy blogtervünk, amit többekkel raktunk össze. Volt egy Elmondó nevű keresztény közéleti blog, annak az egyik szerkesztőjével, Kósa Balázzsal terveztük, hogy az Elmondót újra kellene éleszteni, vagy valami hasonlót kellene csinálni. Amikor megszületett ez a tervezet, egyházaknál is próbáltunk támogatást vagy forrást találni erre, de akkor nem igazán voltak nyitottak arra, hogy külsős projektbe beszálljanak. Később úgy alakult, hogy az evangélikus egyházban kezdtem el dolgozni, újságíróként. Tavaly szeptemberben jött egy új vezetője a kommunikációs osztálynak, az Evangélikus Információs Szolgálatnak, neki megmutattam a tervezetet, és ő látott benne fantáziát. Mikor megvolt a zöld jelzés, elkezdtem, akkor még egyedül. De nagyon hamar látszott, hogy erre van érdeklődés, és túlnőtt rajtam. Egészen kicsi volt még a gyerekem, ezért kezdetben jórészt otthonról dolgoztam, nem tudtam 0-24-ben figyelni a kommenteket, és rögtön adódott még egy sor probléma, amiből látszott, hogy kell még ember. 2015 októberében indult el a blog, és novemberben jött az Evangélikus Információs Szolgálathoz Kézdi Beáta, aki szintén megkapta feladatként, mint ahogy én is, a KötőSzó szerkesztését, és a többi egyházi újságírói feladat mellett. Azóta ketten csináljuk, illetve van már egy gyakornokunk is, de elbírnánk még néhány szerzőt és gyakornokot is.
Mi változott azóta?
Most is nagy változások előtt állunk, és sok dilemma, probléma látszott már a kezdetektől. Először is fel kellett ismerni, hogy arra, amit az elején leírtunk vagy terveztünk, lehet, hogy nincs még kész egyházi közvélemény. Az sem volt rögtön egyértelmű az olvasóinknak, hogy ez egy olyan felület, ahol lehet reagálni. Meg lehet fogalmazni ellenvéleményt, és azt is szívesen lehozzuk. Talán kicsit tudatosabban törekedtünk az elején arra, hogy felkérjünk olyan embereket, akikről feltételeztük, hogy más véleményen vannak.
Az egyházi kommunikációnak – így a KötőSzónak is – az egyik nagy kihívása abból ered, hogy az egyház nem úgy működik, mint egy párt vagy egy ideológiai közösség, hogy egyet gondolunk egy adott világi témáról. Bár mindig is voltak, vannak törekvések arra nézve, hogy ez így tűnjön. Pedig egész más a közös alap, és ez nagyon sokféle véleménynek adhat teret világi kérdésekben, ezért erre érzékenynek kell lennünk. Amiről mi azt gondoltuk, hogy újszerű szempontokat lehetne behozni, bizonyos témákban keresztény teológiai alapon, evangélikus teológiai alapon, mégis egy kicsit más megvilágításban, az egy picit talán „too much” volt. Fokozatosan tanultuk, mi az, ami a saját köreinkben nem veri ki a biztosítékot teljesen, de azért még érdekes lehet egy külsős számára is. Feladatunknak tekintjük, hogy lelkészeinket, oktatóinkat, egyszerű gyülekezeti tagokat biztassunk arra, bátrabban formáljanak véleményt, és figyeljünk az ő visszajelzéseikre. Mindeközben ne veszítsük szem elől, hogy érdekesek tudjunk lenni azok számára, akiknek nincs közük egyházakhoz, de érdeklődnek.
Nehéz a fiatalokat elérni vallási szempontból a blogon, cikkeken keresztül?
Igen. Az látszik, hogy inkább harmincasok, negyvenesek az átlagolvasóink, ami egyébként tök jó, mert a gyülekezetekből pont ez az aktív, felnőtt, dolgozó réteg hiányzik. Ezekkel a kicsit komolyabb, teológiai, közéleti témákkal nehéz fiatalokat elérni. Mindenesetre, akit fiatalként érdekelnek ezek a témák, azok nagy valószínűséggel minket fognak előbb megtalálni, mint a hivatalos, elsősorban intézményi kommunikációra szakosodott egyházi felületeket. Az is fontos, hogy állandó szerzőink, gyakornokunk teológushallgatók, ők is sok fiatalt becsatornáznak, úgyhogy van azért utánpótlás.
Egyszer mondtad, hogy a KötőSzó összekapcsolja a társadalmat és egyházat. Ez a kijelentés működik?
Nagyon remélem, hiszen ez lenne a cél. Lelkészgyerek vagyok, elvégeztem a teológiát, a férjem is lelkész, de közben mindig is volt világi munkám, világi barátaim, világi egyetemre jártam. A KötőSzó kicsit abból a tapasztalatomból is indult, hogy azt érzékeltem, az embereket alapvetően érdeklik az egyházakkal, a vallásokkal, a kereszténységgel, Istennel kapcsolatos kérdések. Ha kiderült, hogy közöm van az egyházhoz, máris záporoztak a kérdések. Felmerült bennem, hogy ha ekkora az érdeklődés személyesen az egyházi, vallási témák iránt, akkor hogy van az, hogy az egyházi felületeket meg senki nem olvassa? Gondoltam, akkor itt a mi kérdésfelvetéseinkkel lehet probléma, és nem azokkal, akik kérdeznek. Ezért próbáltam arra törekedni, hogy azokat a kérdéseket járjam körül, amit személyesen is meg szoktak kérdezni tőlem. Most már egyházi részről is sok visszajelzést kapunk, szoktak jönni kérések is, hogy örömmel vennék, ha írnánk erről-arról. Viszont tök jó lenne, ha vallási vagy egyházi témák iránt érdeklődő, nem egyházi emberek is írnának, vagy visszajeleznének. Persze, a kommentekből azért sok minden lejön.
Kicsit néha szélmalomharc is ez, mert mindkét részről erős a bezárkózás. Az egyházban él ez a „csúnya a világ, mi vagyunk a tökéletesek, jobb nem is érintkezni velük”-nézet. Világi részről meg van a „minden hívő fanatikus, minden hívő hülye”-típusú zsilip. Most sarkítok, és mindenkitől elnézést kérek. Néha az ember azt látja, hogy vannak esélytelen küzdelmek, de ezek mellett az is látható, hogy normálisan, emberi hangon, jó szakmai színvonalon körüljárt témákat azért befogadják mindkét részről, örömmel. Ami pedig a keresztény vagy vallásos nyilvánosságnak adhatna még egy kis löketet, hogy látjuk a muszlim vallásosságból adódó problémák egyre erőteljesebb felszínre kerülését, és jelenlétét a mainstream médiában – ha nem is Magyarországon, de Európában mindenképp. Miért ne lehetne ugyanígy keresztény vallási problémákról, kérdésekről, fundamentalizmusról, értékekről beszélni, vitát nyitni, hogyha egyébként tőlünk ilyen távoli vallás problémáiról naponta cikkezünk? Nagyon várom, hogy eljöjjön az az idő, amikor hiteles keresztény emberek legalább olyan mértékben tudják alakítani a kereszténységről szóló nyilvános diskurzust, mint a politikusok.
Azt gondoltad volna, hogy a cikkeid megjelennek a HVG-n vagy az Index-en?
Bíztam benne. Azért is választottuk a blog.hu-t felületként, mert tudtuk, hogy onnan ki lehet kerülni az Index címlapjára és így sok embert el lehet érni. De volt olyan véleménycikkünk, amit kifejezetten a hvg.hu egyik cikkére írtunk válaszképpen, és azt is lehozták címlapon. Valószínűleg a legtöbb azon múlik, hogy az ember hogyan ír egy bizonyos közegnek. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire masszív határvonal épült a világi és egyházi médiafelületek között. Azt látom, hogy bár erős a szimpátia a KötőSzó irányában, a megosztásokat, terjesztéseket illetően ez nem mindig látszik. Van egy sor nagyon érdekes témánk, amelyek valamiért mégsem keltenek nagy érdeklődést. Amiről pedig nem is gondolnánk, hogy érdekes, azt felkapják. Azért is lehet ez, mert a szekuláris médiának van egy olyan alapszabálya, ami teljesen jogos az állam-egyház egészséges működését illetően, hogy a hit meg a vallási kérdések privát dolgok. Viszont mintha ahhoz is hozzá lennének szokva, hogy egyházi részről úgysem érkezik reakció. Időnként érzékelek egy nehezen áttörhető falat, olyan ez is kicsit, mint az üvegplafon. Át lehet rajta látni, és az tetszik mindenkinek, de közben mégis ott a fal. A világi felületek talán a már említett sztereotípiák miatt nem vesznek át vallási tartalmat, mert az olvasóik nem vallásosak. Viszont, ahogyan a vallás, főleg a kereszténység megjelenik az egyik vagy a másik politikai oldalon, az gyakran elég messze van a valóságtól. Úgyhogy mi azon dolgozunk, hogy leépítsük ezeket az előítéleteket.
Idén voltál először jelen oktatóként az ELTE Média Tanszékén. Mik voltak a benyomásaid?
Egy órát tartottunk Sághy Ádám és Hoványi Márton katolikus teológusokkal, akikkel időközben megalapítottuk a Shekinah kortárs teológiai műhelyt. Az volt a kurzus címe, hogy Vallás és nyilvánosság, értékek vagy érdekek? Azokat a mainstream médiába is bekerülő kérdéseket igyekeztünk elővenni, melyek kötődnek valamilyen egyházhoz vagy vallási problémához. Illetve filmekről is beszélgettünk, egyszóval olyan témákról, amelyekben a vallásosság és a nyilvánosság metszéspontja jelen van. Azt tapasztaltam, hogy igazam volt a vallásos témákat érintő előfeltételezésemet illetően. Azok a témák, melyek a KötőSzó szempontjából eddig fontosnak bizonyultak, tényleg érdeklik a hallgatókat. Amikor a gender egyházon belüli szerepéről, megítéléséről beszélgettünk, családon és egyházakon belüli szerepekről, abortuszról, vagy egyházon belül tabunak számító témákról, mint például a homoszexualitás, jól látszott, hogy pont ezekre keresik a választ a hallgatók, ezek érdeklik őket. Az elmondásaik alapján sokat adott hozzá a kurzus ahhoz, hogy hogyan tekintenek az egyházakra, vagy ezekre a kérdésekre. Sok esetet vettünk szemügyre, és próbáltuk közösen kielemezni, hogy ott mit mulasztott el az egyház vagy akár az újságíró megtenni. Itt volt tizenhárom hallgató, akikből lesz mondjuk hat-nyolc újságíró, és most már talán rajtuk is van egy szemüveg, amit itt kaptak. Tudni fogják, hogy ha egy ilyen témát látnak, akkor annak a szereplőit vagy dilemmáit hogyan dolgozzák föl, hogyan járják körül, hogyan lássanak mögé, mit kérdezzenek. Nagyon jó élmény volt, és abban erősített meg, hogy fontos ezekről a témákról ilyen szempontból beszélni, és hogy ez nem egy burok, van érdeklődés világi egyetemen is.
Lesznek még kurzusaid?
Igen, legalábbis az biztos, hogy a következő félévben lesz egy. Ott elsősorban a sorozatokban, de bizonyos filmekben is megjelenő teológiai kérdéseket fogjuk körüljárni. Abszolút populáris sorozatokról lesz szó: Az ifjú pápa, a Trónok harca, a Vikingek, a Hátrahagyottak és hasonlók. Ennek a kurzusnak az a címe, hogy Vizuális kommunikáció és teológia. A kortárs kultúra és a teológia, illetve művészettörténet kereszteződését szeretnénk egy kicsit jobban megvizsgálni. Azt, hogy ezek a sorozatok mit mondanak, mondanak-e egyáltalán valamit arról, hogy van-e Isten, hit és hasonlók. Hogy jön elő az a kérdés, hogy nem csak racionalitás van, és ha nem, akkor mi van még.
Mit tanácsolsz egy pályakezdő újságírónak?
Most annyira megosztott a magyar társadalom, hogy gyakorlatilag nincsen olyan része az életünknek, amire ne lehetne fekete-fehér forgatókönyvet írni. Ebbe beletartozik az egyház, a kereszténység is, de a család vagy az anyaság is. Közben meg a valóság nem ilyen egyszerű. Szerintem az a legfontosabb, hogy ezeket a témákat megragadjuk úgy, ahogyan vannak. Én ezt tanácsolnám, főleg amíg az egyetemi évek tartanak, hogy érdemes választani egy olyan témát, aminek az összes létező szegmensét körül lehet járni, minél több személyes tapasztalatot szerezni róla, minél több emberrel beszélni, minél több közösségbe elmenni, minél több szakértőt és döntéshozót megkérdezni, és aztán bemutatni azt a maga teljességében. Utána úgyis egy csomó minden mást is meg kell írni, ami nem érdekli az embert, ha bekerül egy szerkesztőségbe. Viszont egy témában való jártasság egyrészt magabiztosságot is ad, másrészt minél több megosztó témában születik árnyalt, a valósághoz közelálló cikk vagy vélemény, annál jobb lesz a nyilvánosság minősége.
Bihari Eszter