Még 25 sem vagy, máris rengeteg helyen dolgoztál gyakornokként. Ha minden igaz, már az egyetem előtt elindultál a média vonalon. Ennyire tudatosan készültél erre a pályára?
Nem, teljesen véletlen volt, hogy ezt elkezdtem. Az egyik ismerősöm osztotta meg egy akkor még kisebb kulturális híroldalnak a felhívását (Phenom’enon magazin), hogy szerzőket keresnek. Elküldtem néhány próbacikket, és szerencsére tetszettek nekik. Szerkesztőség-szerűen funkcionáltunk, megvolt, hogy kinek milyen anyagai vannak a héten, milyen cikkeket írjunk, stb. Nekem ez volt az első újságírói tapasztalatom, úgyhogy nem ajánlom senkinek, hogy visszaolvassa ezeket a cikkeket, mert hát nyilván 17 vagy 18 évesen, mindenféle szakmai tapasztalat nélkül elég mókásan írtam, de nagyon szerettem csinálni. Az egyetemen szakmailag az igazi nagy löketet aztán az a kutatás hozta, amivel lejutottam az Internet Hungary és a Media Hungary konferenciára előadóként, ami húsz évesen óriási élmény volt. Ezután kerültem a Café PR-hez, majd a Szigethez, később pedig a Kreatívhoz gyakornokként, végül pedig most vissza a Szigethez juniornak.
Miért éppen a média?
Valószínűleg sokat számított, hogy anyukám is médiamunkás, ő értékesítő, kiskoromban sokszor jártam bent különböző munkahelyein és megtetszett. Általa is sok mindent magamba szívtam, és 18-19 évesen – valószínűleg a Phenom’enonos szárnypróbálgatások miatt is – azt éreztem, hogy nekem is passzolna ez a terület.
Ehhez miért pont az ELTE-t választottad?
Ez egész viccesen alakult, én ugyanis egy darab ELTÉ-s nyílt napon voltam, az ÁJK-n, ahova egyébként egyáltalán nem is felvételiztem. Voltam aztán a Corvinus nyílt napján is, de ott úgy éreztem, mintha egy reptéri váróban lenne minden, rengetegen voltak. Jókat hallottam róla, de sokszor elsétáltam az épület előtt itt az Astorián, és valahogy mindig barátságosabbnak éreztem. Végül mindkettőt megjelöltem, a Corvinus-szal az első helyen. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy oda akarok-e menni, olyannyira, hogy az utolsó sorrendmódosítási határidő előtt is még éjfél előtt pár perccel vacilláltam, aztán beugrott az épület, és gyorsan rányomtam az ELTE melletti felfele mutató nyílra. Viszont a rendszer lefagyott, így a Corvinus maradt az első helyen. Ugye innentől nagyon rövid idő van addig, amíg kiderülnek a ponthatárok, úgyhogy körülbelül napi kétszer telefonáltam a FELVI ügyfélszolgálatára, hogy lefagyott a rendszer, pedig én nagyon szeretném módosítani a sorrendet, és akkor végül 2 nappal a ponthatárok kihirdetése előtt átrakták a rendszerben. Óriási mázlim volt.
Nagyon hamar a Tanszék egyik mozgatórugója lettél. Ha jól tudom HÖK-ösként kezdted, mikor és hogyan kerültél be?
Amikor még gólyák voltunk és felmerült valakinek tanulmányi kérdése, akkor ha tudtam a választ vagy tudtam, hogy hol kell utánanézni a dolgoknak, gyorsan segítettem. Sokszor szerveztem az évfolyamnak kocsmázásokat, rengeteg közös programunk volt, úgyhogy a felsőbb éves HÖK-ösök meglátták bennem a lehetőséget, és elküldtek egy előkészítőre (Bologna Albizottság). Itt tematikusan átvettük a HÖK különböző területeit, és a tanulmányi kérdésekben felmerülő minden esetleges opciót, ami egy vizsgával zárult. Ez nem előfeltétele annak, hogy HÖK-ös legyél, de ha ezt valaki elvégzi, akkor igazán penge lesz. Nekem legalábbis sokat segített.
A mi évfolyamunk számára Mohai Fanni volt a Tanszék arca. Rengeteg esemény szervezésében, lebonyolításában vettél részt. Egy médium lettél az oktatók és hallgatók között. Hogyan alakult ki ez a státusz?
Szerintem a HÖK-nek ez az elsődleges feladata. Mi, amit gyorsan elfelejtettünk, az az intézményesült HÖK. Hogy egy Facebook oldal posztolgasson a csoportokba, az egyáltalán nem hatékony. Én azt beszéltem meg az akkori társakkal, hogy mindenki bevállalja a saját évfolyamát, figyeli a saját évfolyamának a csoportjait, és bárkinek valami kérdése van, a lehető leggyorsabban reagál. Megbeszéltük, hogy mindenki vállalja fel az arcát, így ha bárkiben bármilyen kérdés felmerült, tudták, hogy kit lehet keresni. Igyekeztünk figyelni azt is, hogy esetleg milyen témák érdekelnék a többieket, és azok köré igyekeztünk programokat szervezni, mint a különböző konferenciák vagy Intézeti Éjszakák – én ezeket szerettem a legjobban, és örülök, hogy demonstrátorként ezt folytathatom.
Emiatt alakulhatott ki az is, hogy az oktatók szemében is központi figura lettél?
Hát nem tudom, hogy mennyire vagyok központi figura. Talán az egész még a HÖK-ös múltból ered, vagy csak látják rajtam, hogy lelkes vagyok, de lehet, hogy csak aktív voltam az órákon.
Mindezeken túl tanultál és dolgoztál is. Hogy lehetett összeegyeztetni ennyi mindent?
Kevés alvással. Nagyon sokszor próbáltam határidőnaplókat vezetni, de nekem egyik sem működött, úgyhogy igyekszem fejben tartani a dolgokat, de sajnos nem mindig sikerül. Akkor nehéz ennyi mindent csinálni, ha valaki tologatja maga előtt a feladatokat, de hogyha mindent azonnal megcsinálsz, akkor ezek nem nagy dolgok. Vegyünk mondjuk egy konferenciát: egy Facebook eventet megcsinálni nem nagy feladat, a programon és a tematikán agyalni A pontból B pontba sétálva is lehet. Innentől előadókat felkérni nem sok idő, inkább a válaszukat várni sok idő. Ha kitalálod, hogy például egy Facebook eventhez milyen gyakran és mit posztolsz, és minden anyagod megvan hozzá, akkor csak 30 másodpercet vesz el az életedből, hogy azt a kis szöveget megoszd.
A diploma után maradtál mesteren. Miért?
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy átmenjek-e a BME-re. Nem azért akartam volna, mert nem szeretek itt lenni, hanem azért, mert gondolkodtam azon, hogy egy másik szemléletmód esetleg kiegészítheti valamivel az itt kapott tudást. Viszont akkor már elindult az a változás a Tanszéken, aminek most részben mi is élvezői vagyunk. Akkor már láttam, hogy ez nagyon jó lesz, meg igazából már ide köt a szívem. Nem tudtam elképzelni, hogy nem ezekkel az oktatókkal dolgozom együtt, mert úgy gondolom, a mi Tanszékünkben az a legcsodálatosabb dolog, hogy egy kollegiális viszony van a hallgatók és az oktatók között. Családias légkör van, az oktatók a második óra után tudják a nevedet, nagyon sok mindent tudnak a hallgatóikról. Hammer szerintem olyan, mint egy tyúkanyó, mindenkivel foglalkozik. Ha nem válaszolsz az e-mailjeire, ír egy sms-t, hogy minden rendben van-e. De viccet félretéve, szerintem szenzációsak itt az oktatók, és ezt nem akartam elveszíteni.
Az oktatókkal nem hátrány ennyire jóban lenni?
Szerintem ez hozzá tartozik a „barátságos tanszék” dologhoz. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy egy fal választja el egymástól az oktatókat és a hallgatókat, hanem tényleg figyelnek rád, terelgetnek jó irányokba.
Alapképzésen azért jóval többen vannak a hallgatók. Ennek ellenére szerinted ott is kialakulhat már egy ennyire kollegiális viszony?
Aki szeretne érvényesülni, az tud. Ha igyekszel, tanulsz, és főleg gondolkodsz. Szerintem a legnagyobb kontraszt, meg amitől a legtöbb BA-s szenved az az, hogy a gimnáziumok frontális oktatásából át kell ülni egy olyan padba, ahol gondolkodni kell, ahol a te véleményedre kíváncsiak. Ha visszagondolsz György Péter első féléves órájára, az első héten, amikor megkérdezi, hogy maguk mit gondolnak erről vagy arról, többnyire síri csend a válasz. Aztán a félév végén, amikor megkérdezi ugyanezt, repülnek a kezek. Nem is véletlenül van ott az az óra az első félévben, szerintem ez afféle sokkterápia arra, hogy megtanuld, neked is van véleményed, és nem feltétlenül csak az a jó, amit az oktató mond. Sokszor kerülnek szóba a mindennapi események, például a médiapiac jelenlegi helyzete, és szerintem ez is nagyon jó a tanszékben, hogy nem feltétlenül ragaszkodik foggal-körömmel az aktuális kurzus tematikájához, hanem hogyha van valami fontos esemény, akkor arra is reflektálunk órán.
Lassan vége a mesternek is, mi a legmaradandóbb élményed, ami a tanszékhez kapcsolódik?
A „Kipakol a Média Tanszék”-események. Nagyon örülök, hogy azt sikerült nyélbe ütni, mert szerintem nagyon jó, hogy meg tudjuk mutatni az érdeklődőknek, hogy milyen jó kis projektek készülnek nálunk. Meg hát az utána lévő bulik… Szerintem nem sokan mondhatják el, hogy látták György Pétert lemezlovasként.
Kissé közhelyes talán, de mi az a 3 szó, ami először eszedbe jut a tanszékről?
Családiasság, szakmaiság, szeretet.
Most épp a Sziget kommunikációjával foglalkozol. Hogyan kerültél be?
Igen, most a Sziget sajtóirodáján dolgozom, ami egyébként egy ügynökség, a presspresso nevű kommunikációs ügynökség vagyunk. Fő profilunk a Sziget és az ide tartozó összes fesztivál (Gourmet, VOLT, Balaton Sound, Strand Fesztivál), ezen kívül más kulturális projekteken is dolgozunk, mint az Akvárium Klub, vagy az én ügyfelem a Budapest Park. Ezeknek a teljes körű sajtókommunikációját visszük (újságírókkal való kapcsolattartás, sajtóközlemények írása, azok kiküldése, válságkommunikáció). A Sziget alatt több mint 800 újságíróval dolgozunk együtt, az, hogy senki se érezze magát elhanyagolva, nem könnyű feladat. Néha nehéz ilyen stresszes helyzetekben is nyugodtnak és mosolygósnak maradni, de nagyon szeretem csinálni.
Mi a feltétele annak, hogy egy ilyen helyre bekerülhessen valaki? Kellenek a kapcsolatok vagy talpraesettnek, tehetségesnek kell lenni? Vagy a szinte közhellyé vált „jó kommunikációs készség” a kulcs?
Az állásinterjún Marinka Csaba, a főnököm, a lehető legkülönbözőbb témákban bombázott kérdésekkel, mint például hány fesztiválon voltam már, mi volt a tegnapi meccs végeredménye, szoktam-e inni, kibírom-e egy légkondi nélküli konténerben akár egész nap és hasonlók. Nyilván előny volt az is, hogy már dolgoztam zenei újságíróként egy darabig, ismeretes vagyok úgy nagyjából az iparban, meg hát volt egy kis ügynökségi tapasztalatom, hiszen ugye pont egy másik PR ügynökségtől érkeztem. Persze az is lehet, hogy végül csak azért kaptam meg, mert arra a kérdésre, hogy mit tartanék még fontosnak elmondani magamról azt válaszoltam, hogy van egy nagyon szép gumicsizmám – ami ugye azért fesztiválok esetében nem hátrány.
Nagyon sok emberrel ismerkedtél meg. Gondolok itt újságírókra, szakmabeliekre. Egy alapszakos diáknak ez nagyon inspiráló lehet. A Média Tanszék vagy az oktatók szerinted mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy mindezt elérhesd?
Sokakat a gyakornoki pozícióimból ismerek, viszont oda meg nem jutottam volna el az ELTE nélkül. Sokakat pedig az itteni órákról, vagy konferenciaszervezések kapcsán ismertem meg, tehát szerintem nagyon-nagy részben. ELTE-s diákként nem nagyon fordult még elő, hogy nem kaptam választ addig ismeretlen szakmabelieknek írt e-mailemre. Természetesen a leglelkesebbek az alumnijaink. Nagyon kiterjedt az alumni hálója a tanszéknek, és tulajdonképpen bármelyik területre szeretne menni az ember, Hammer biztos, hogy tud mondani valakit, aki szívesen segít. Meg szerintem abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a mi képzésünk most egy fokkal közelebb áll a szakmai világhoz, mint a többi. Főleg az új órák miatt (pl. kreatív gazdaság). Ezekkel jobban belelátnak a hallgatók abba, hogy milyen területek vannak a médián belül, és ez nagyon nagy hiányt pótol most a szakmában. Lásd, mondjuk a Group M is elindítja a saját fizetős akadémiáját, ahol neked fizetnek, hogy oda jársz, mert annyira nincs utánpótlás, és annyira örülnek, hogy ha valaki érdeklődik valamilyen terület iránt.
Nagyon aktív vagy a közösségi oldalakon, gondolok itt akár a Tumblr vagy az Instagram profilodra. Rengetek ironikus és vicces élethelyzetet megosztasz a világgal, de emellett nem riadsz vissza a politikai véleménynyilvánítástól sem.
Ezen sokat gondolkodtam például a Népszabadság kapcsán. Szerintem a mostani médiapiac annyira meg van tépázva, és annyira egészségtelenül működik, kiegyenlítetlenek a viszonyok, hogy szerintem nincs olyan ember, aki erre nem reagálna valahogy. Mondjuk nem feltétlenül Facebook-on, ahol már a szupermenő nagymamám is ott van. Ez a szegmentált platformhasználat szerintem egy tipikus Z generációs effekt, tehát hogy a Facebook-on már olyan emberekkel vagyok sokszor szakmai kapcsolatban, akikkel nem feltétlenül osztanám meg én például a bénázásaimat, ezért erre inkább más felületet használok – elvégre nem mindenki kíváncsi arra, hogyan dobtam ki megint a szemetem helyett a telefonom.
Az egyetem után mik a célok? Hol látod magad 10 év múlva? Leszel egyszer majd a tanszék új Zsuzsája?
Jó kérdés, nem tudom. Az a baj, hogy azt se tudom, hogyan fog kinézni a médiapiac X év múlva. Ha belegondolunk, nagyon gyorsan tudnak születni új médiumok, új területek (pl. natív hirdetések), ezért ezt szerintem nehéz megmondani. Inkább azt remélem, hogy fogok tudni alkalmazkodni az új dolgokhoz és nem fogok lemaradni. Ha a tanszéken nem is dolgozok majd, de arról már volt szó, hogyha valami olyan területen helyezkedem el, ami hasznosítható a hallgatók szempontjából, akkor esetleg visszajövök órát tartani, átadni a tudást. Mert szerintem ez nálunk most egy nagyon jó irány, hogy a szakmában sikeres alumnik jönnek vissza tanítani.
Készítette: Tankó Andrea