hírek

Új kötet

a változás kultúrái

 

 

Megjelent “A változás kultúrái” című tanulmánykötet.

 

A  kötet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének Szakos Hallgatói Érdekképviselete által 2008. május 16-án rendezett azonos című konferencia anyagát tartalmazza. A kötet megjelenéséhez a konferencia szervezésében is tetemes részt vállaló Bazsó Adrienn és Prischetzky Réka nyújtott nagy segítséget.

 

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a magyarországi rendszerváltás sokunk életét alapvetően meghatározó kulturális változást is jelentett. A jelen kötet tanulmányainak szerzői, akik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében tanulnak/tanultak és dolgoznak, ezt a mindent átfogó változást vizsgálják, ki-ki a maga területén. Ennek köszönhetően az érdeklődő olvasó sokféle témával és megközelítéssel találkozhat e kötet olvastán, nem is mindig magáról a rendszerváltásról, sokkal inkább arról, ami megelőzte és ami követte, az „ilyen volt – ilyen lett” összehasonlító logikája szerint. Az szocializmus éjszakai életének kultúrszociológiai vizsgálata ugyanúgy helyet kap a válogatásban, mint az ezredforduló televíziós jelenségeinek médiaszociológiai elemzése. Több tanulmány központi témája a dokumentumfilm, vagy épp a magyar filmgyártás, de a rendszerváltás előtti és utáni hivatalos és underground képzőművészet viszonya, valamint a változásban lévő irodalomértés kérdése is hangot kap.