Idén 31. alkalommal rendezték meg a Kulturális Folyóiratok Európai Találkozóját az Eurozine, az ELTE Média és a CEU Center for Media, Data and Society at Democracy Institute közös szervezésében. Az idén rendhagyó módon, online közvetített esemény a Watch your mouth!, azaz a Vigyázz a szádra! címet viselte.
A konferencia első panelbeszélgetésén négy egyetemi hallgató – Csatári Dóra Flóra, a Telex munkatársa, Strausz Kamilla, a #kommlab kutatója, Malatinszky Dávid, a Magyar Hang munkatársa és Szilágyi Anna az ELTE Média első éves alapszakos hallgatója – árulta el, hol látják magukat 10 év múlva az életben. A beszélgetés moderátora Laborczi Dóra, a Nők Lapja online újságírója volt.
A Budapestről közvetített online eseményt az érdeklődők több felületen, közöttük a Partizán közösségi médiás csatornáin is megtekinthették. A tízperces visszaszámláló alatt közel 300 lelkes néző várta, hogy elkezdődjön a panel. A gyors bemutatkozás után, Laborczi Dóra a 2011 után bekövetkező változásokra terelte szólt, ami az itthoni sajtót érte. Nagyon sok lap kormánypárti lett vagy megszűnt, így arra volt kíváncsi, ők hogyan látják, létezik-e még olyan itthon, hogy független sajtó?
Azt kell, hogy mondjam, nem egyszerű a helyzet. Úgy gondolom, hogy független médiumból nem túl sok van jelenleg Magyarországon és csak egyre kevesebb lesz az elkövetkezendő tíz évben. Úgyhogy akinek az újságíró pálya szimpatikus lesz, vagy már most az, azoknak nem lesz egyszerű dolguk olyan munkahelyet találni, ahol nem szólnak bele fentről a munkájukba
-számolt be Dávid, aki attól függetlenül, hogy egy olyan lapnál dolgozik, ami nem áll a kormány befolyása alatt, mégis úgy gondolja, a későbbi generációknak nem feltétlenül lesz könnyű dolguk ezen a területen elhelyezkedni. Flóra Dóra elmesélte, hogy ő alapvetően azért választotta ezt a pályát, mert nagyon szeret történeteket elmesélni, de – az ő szavaival élve – nincsen elég fantáziája a fikciókhoz. Ezen a válaszon a többi hallgató összenevetett és innentől kezdve egy kicsit fesztelenebb volt a hangulat. Abból a szempontból tartja magát szerencsésnek, hogy egy független lapnál dolgozik, és így nem szembesül olyan szituációkkal, amikor megmondanák neki fentről, hogy miről írhat, mit hozhat le.
Én 15 évesen éreztem azt, hogy talán van bennem valami, amikor egy beszámolóm megjelent a helyi napilapban. Ekkor úgy éreztem, hogy megtaláltam azt, amivel majd később foglalkozhatok. Aztán eltelt öt év az életemben és úgy érzem jelenleg, hogy talán mégsem ez az én utam, hogy talán egy sokkal nyugalmasabb pályára vágyom.
-mesélte Anna, aki abban bízik, hogy az a három egyetemi év, ami előtte áll, visszahozza majd a kedvét az újságíráshoz.
Ezután Dóra egy statisztikát olvasott fel, ami arról szólt, hogy a női újságírók mekkora veszélynek vannak kitéve a munkájuk elvégzése közben. Flóra Dóra személy szerint nem tapasztalt még ilyet sem terepen, sem online, de úgy gondolja, vannak rendszerszintű problémák Magyarországon, amik a nők helyzetével függnek össze. De nem csak az újságíró nőknél jellemző ez a jelenség és abban többen is egyetértettek, hogy ez a szakmával jár. Egyszerűen el kell fogadni, hogy mindig is lesznek emberek, akik fenyegető üzenetek küldözgetnek. És az interneten amúgy is sokkal nyíltabban fel merik vállalni a véleményeiket, mint személyesen. Szóba került az is, hogy szerkesztőségen belül mekkora segítséget kapnak, hogyan reflektálnak ezekre a fenyegetettségekre. Flóra Dóra elmesélte, hogy amikor gyakornokoskodni kezdett, akkor neki nagyban segítették mentorai kezelni az ilyen helyzeteket, valamint az is nagyon jó volt, hogy rajta kívül ebben a gyakornoki programban még heten voltak, így a saját szintjükön, de tudtak egymásnak is segíteni. Abban Dávid is teljes mértékben egyetértett, hogy a szerkesztőség ilyenkor hatalmas segítség tud lenni a fiatalabbak számára, akik még ismeretlenek ezen a pályán.
Itt jön jól az, hogy vannak sokkal tapasztaltabb újságírók, akiktől tudsz szakmai tanácsot is kérni
A következő kérdésben Dóra arra volt kíváncsi, hogy a mostani egyetemi oktatás mennyire reflektál erre a helyzetre, és mennyire készíti fel a hallgatókat. Anna – aki idén ősszel kezdte el az egyetemet – azt tapasztalta eddig, hogy úgymond egy látókör szélesítést kap itt, a tanárok bátorítják arra a diákokat, hogy megtanulják kifejezni önmagukat és egy abszolút nyitott szemlélettel találkozott az ELTE Médián. Ezután egy kicsit visszakanyarodott a beszélgetés a női újságírók helyzetéhez, amiről Kamilla egy érdekes kutatást mesélt el. Ennek a lényege az volt, hogy az újságíró nők munkája nincsen megfelelő módon elismerve, és csak akkor említik egy hírben, hogy nő az, akivel történt az esemény, ha az valamilyen balesethez fűződik. Itt Dóra felhozta azt is, hogy tapasztalatai szerint, ahhoz képest, hogy mennyi női hallgató van a média szakon, kevés százalékuk helyezkedik el ezen a területen, inkább a PR vagy a marketing részét választják.
Szerintem ez azért van, mert ahogy én is érzem, lelkileg vagy egzisztenciális szinten nem biztos, hogy ki szeretném tenni magamat vagy a családomat ennek a feszültségnek a jövőben
-válaszolta Anna, amikor arról volt szó, hogy ez vajon miért van így.
Ezután arról volt szó, hogy a koronavírus alatt hogyan változott meg az emberek fogyasztási szokása. Dávid szerint nem feltétlenül változtak meg, de azt be kell látni, hogy az álhírek terjedése sokkal jobban felgyorsult ebben az időszakban. Ez azokra az emberekre van leginkább befolyással, akik vidéken élnek, ugyanis ide kevesebb médium jut el, nincs meg az a lehetőségük, hogy szelektáljanak az információk közül. Az is felmerült, hogy igazából energiájuk sincs arra az embereknek, hogy megnézzék, egy hír, amit olvasnak, az valós-e vagy sem. Szerencsére azért vannak olyan emberek is, akik vágynak arra, hogy független médium híreit olvashassák. Erre Flóra Dóra a Telex-et hozta fel példaként, ugyanis az emberek úgy támogatták őket anyagilag, hogy gyakorlatilag még el sem indult a lap. Úgymond a közönség finanszírozásból származik a cég legtöbb bevétele. Ezzel együtt egyértelműbbé vált az is, kik azok, akik megengedhetik maguknak ezt a luxust. Arról is szó esett, hogy az idősebb generációkat nagyon nehéz rávenni arra, hogy fizessenek az internetes tartalmakért.
Szerintem az idősebb generációkban nagyon él még az, hogy ami az interneten fent van, az ingyenes. Emiatt nehéz azt elérni, hogy támogassák ezeket az oldalakat, lapokat
-tette hozzá Kamilla, de belátta azt is, hogy a társadalom idősebb korosztályai szerencsére egyre inkább vetkőzik le ezeket a rossz szokásaikat.
A későbbiekben kitértek arra is, hogy a fiatalok mennyire hiszékenyek, ha álhírekről van szó, valamint mennyire fogyasztják tudatosan a híreket. Erre elég megosztó volt a válasz, hiszen voltak, akik úgy gondolták, hogy egyáltalán nem tudatos, de azért olyan reakció is érkezett, ami megvédte ezt a korosztályt. Anna szerint rengeteg függ a családi háttértől, hogy otthon mit lát a gyerek, milyen vélemények között nő fel.
Ami nagyon durva, hogy még szerintem mi is benyelünk álhíreket. Mi, akik tudatos médiafogyasztóknak számítunk, vannak olyan hírek, amik olyan jól meg vannak csinálva, hogy simán elhisszük ezeket, amikor olvassuk
-vallotta be Kamilla, aki még azt is hozzátette, hogy sokszor nem is derül ki számára később sem, hogy esetleg álhírt olvasott volna korábban.
Ezután már csak a panel fő kérdése volt soron. Ki hol látja magát 10 év múlva? Flóra és Dávid is azt válaszolták, hogy nincsen semmi konkrét elképzelésük, de valószínűleg annak a platformnak dolgoznának, ahol most is. Anna egyenlőre még nem tudja, most keresgél még, de egy olyan szakmában szeretne elhelyezkedni, ahol önmaga lehet. Kamilla a Corvinus Egyetemen szeretne oktatóként dolgozni majd, valamint független kutató szeretne lenni és már vannak elképzelései a családtémával kapcsolatosan is.
Az előre felvett beszélgetés után a négy hallgató élőben válaszolt a közönség kérdésere. Annak ellenére, hogy a vírushelyzet miatt, online formában zajlott le az esemény, elmondhatjuk, hogy egy színvonalas beszélgetésnek voltunk a szemtanúi és jó volt négy olyan fiatal nézőpontjait meghallgatni, akik jártasak ezen a pályán.
Szöveg: Horváth Nikolett.