Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó 2005-ben visszavonult az élsporttól, majd megkezdte tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán, kommunikáció szakon. Tíz évig dolgozott sportkommentátorként, jelenleg a WMN online magazin és az Éva Magazin munkatársa. Hammer Ferenc Kreatívgazdaság gyakorlatok óráján a magazin-újságírásról beszélt a hallgatóknak.
Dóra vidáman, mosolyogva fogadott minket a teremben, közvetlensége és kedvessége azonnal szembetűnő volt, így oldott hangulatban kezdődhetett el az óra. Először a házi feladatokkal kapcsolatos észrevételeit osztotta meg velünk, majd rátért a magazin-újságírás alapvető jellemzőire. Azt kérte a hallgatóktól, írjanak egy nagyjából 1000 szavas cikket arról, milyen 2019-ben média szakosnak lenni az egyetemen. Szerinte már ezek alapján is sejthető, ki az, akihez a komolyabb hangvétel áll közel, és ki az, aki inkább a szabadabb, kötetlenebb stílust képviseli. A magazin-újságírás pedig pont ilyen: lazább, személyesebb hangvételű cikkek jellemzik.
A WMN-nél és az Éva Magazinnál is teljesen szabad kezet kapok
Az online platform ráadásul még megengedőbb a téma, a stíluselemek és szóhasználat terén egyaránt. Dóra elmondta, hogy vannak, akik káromkodnak is egy-egy írásukban, és bár ez rá nem jellemző, szerinte online cikkeknél elfogadott dolog. „Ami nehézséget jelenthet az, hogy mindig meglássuk a témát magunk körül, észrevegyük azt, amiről érdemes írni. Lehet ez a téma teljesen hétköznapi, ha valaki meg tudja közelíteni egy egészen új perspektívából.” Ezt személyesen is megtapasztalta, mert korábban gyakran írt az anyaság témájában, amit már sokan sokféleképp megírtak, de nem lehetetlen új színt vinni bele, hiszen mindenki másképp csinálja.
A két magazinról is mesélt nekünk, ahol jelenleg publikál. A női magazinokat hajlamosak lehetünk lenézni, semmitmondónak bélyegezni, pedig vannak köztük igazán színvonalasak, melyek komoly témákat is feszegetnek. Dóra szerint: „Az Éva Magazin a maga kategóriájában az egyik legjobb ma Magyarországon.” A WMN-t pedig igazi úttörőnek tartja, hiszen tényleg minden témát bejár a humoros, könnyed hangvételtől, az egészen komoly, esetleg megrázó cikkekig, ráadásul az olvasókat is teljes mértékben bevonják. „Ott nincs olyan téma, amiről ne lehetne írni, legyen akár közélet, egészségügy, oktatás, esélyegyenlőség vagy a nők jogai.” Kifejezetten jónak tartja, hogy a szerzőknek lehetőségük van kifejteni saját véleményüket, akkor is, ha az nem egyezik: ha valaki közzétesz egy olyan cikket, amivel nem ért egyet, írhat rá egy válasz cikket a saját álláspontjával. Kiderült, hogy Dóra egyik szívügye a vélemények szabad sokszínűsége és ennek elfogadása: „Ez iszonyú fontos. Médiamunkásként és -szereplőként is küldetésemnek érzem a párbeszéd és a vitakultúra népszerűsítését. Lehet olyan, hogy mi sem értünk egyet. Vannak témák, amikben nincs igazság, mindannyian más helyről jöttük, különböző értékrendekkel. Nincs olyan, hogy jobb vagy rosszabb, olyan van, hogy más.” Hozzátette, hogy ez a sokszínűség a WMN esetében az olvasóknak is köszönhető, hiszen aktívak, lelkesek és bátran vállalják a véleményüket. Sokat számít, hogy egy-egy poszt alá rengeteg komment érkezik, az oldalra látogatók megvitatják egymással az olvasottakat.
Van egy nagyon jó olvasóközönség, akiket közelebbről is megismerhetünk, mert rendszeresen megírják a véleményüket. Ez nekünk is jó visszajelzés.
A visszajelzések azonban nem mindig pozitívak. Ez az újságírással együtt jár, de mint mindenkinek, Dórának is hozzá kellett szoknia. Mint mondta, ma már nem foglalkozik a bántó megjegyzésekkel, vannak olyan emberek az életében, akiknek megfogadja a tanácsait, ad a véleményükre, szakmai észrevételeikre. Az élsport után azonban az éles kritikák újdonságként érték: ,,A sportolói szerepben olyan voltam, akit mindenki szeret, egy paralimpiai aranyérmes nem igazán kap bántó megjegyzéseket. Ezután egy nagyon megosztó személyiséggé válni azért nehéz tud lenni. Én nem megyek bele kommentcsatákba.”
Ha már adta magát a téma, kaptunk az alkalmon és sportolói múltjáról is kérdeztük. Az úszást gyerekként kezdte, a versenyszellem sodorta az élsport felé, nem tudatos választás volt részéről. „A kezem miatt elküldtek gyógytornára, így kezdtem el úszni, de látszott, hogy kell valami, amivel engem ott tudnak tartani. Én egy nagyon kompetitív személyiség vagyok, motivált, hogy versenyezhetek” – emlékezett vissza. Szerinte tévhit, hogy a sportnak muszáj örömet okoznia, az edzéseket ő sem mindig élvezte, de tudta, hogy a jó teljesítményhez feltétlenül szükséges. Szerette a versenyeket, mindig jót hozott ki belőle, így az edzéseket is szorgalmasan végig tudta csinálni. Egy idő után azonban úgy érezte, hogy nem kap annyit az úszástól, mint amennyit elvesz a hétköznapjaiból. Húszévesen hagyta abba az élsportot, szerencsésnek gondolja, hogy az egyetemet a korosztályával kezdhette el. A paralimpiai győzelme miatt felvételi mentességet élvezett, így azt a szakot választhatta, ami tényleg szívből érdekelte.
Az egyetem volt az első olyan hely a magyar oktatásban, ahol azt éreztem, hogy a helyemre kerültem.
Dóra szerint az egyik legfontosabb, hogy az ember megtalálja azt a közeget, ahol a legjobbat igyekeznek kihozni belőle. A bölcsészkar kinyitotta számára a világot. Az uszoda egy viszonylag ingerszegény környezet volt, ami után az ELTE-n belecsöppent egy olyan közegbe, ami tele van a legkülönfélébb nézőpontokkal. Saját bőrén tapasztalta, hogy sokkal több a lehetőség, mint amennyivel a diákok általában élnek az itt töltött idő alatt, hiszen könnyű belefásulni az egyetemi hétköznapokba. Szerinte a szak egyik legnagyobb erőssége a tanárokban rejlik, akik hatalmas mennyiségű és széles körű tudással rendelkeznek, emellett pedig nyitottak a diákok ötletei felé. „Itt rengeteg tudás van és nagyon jó értékrend, amiből érdemes minél többet magunkkal vinni”
Szöveg: Gazda Barbara Kép: Pásztory Dóra