Hermann Veronika az ELTE Média adjunktusa, kortárs irodalomkritikával, a populáris kultúra elméleteivel, tévésorozatokkal foglalkozó kutató, és népszerű egyetemi oktató, mindeközben sorozatfüggő és alkalmankénti dj, aki maga is ELTE Médiás diák volt.
Odea Trerendorj: Gondoltad volna, amikor elkezdted a tanulmányaidat az ELTE-n, hogy oktatóként fogsz visszatérni ide?
Hermann Veronika: Az elején őszintén szólva nem gondoltam. A kutatói, egyetemi oktatói munka tipikusan az a pálya, ami az egyetemi évek alatt körvonalazódik. A legtöbben akkor jönnek rá, hogy voltaképpen a szakma tudományos része érdekli őket. Nem hiszem, hogy a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre gyerekkorában bárki azt válaszolná, hogy irodalomtörténész, vagy azt, hogy egyetemi oktató. Amikor az ember elkezd egyetemre járni, és szerencsés esetben elkapja a tanult tudományág varázsa, akkor alakul ki a tudományos kutatói habitus. Én is így voltam ezzel. Magyar, kommunikáció és összehasonlító irodalomtudomány szakokra jártam, hamar észrevettem, hogy érdekel a kutatás. Másod-, vagy harmadéves korom körül tudtam, hogy doktorizni szeretnék. Hogy később mi lesz, akkor még nem szokott kiderülni.
Milyen érzés volt visszatérni?
Az igazság az, hogy valójában el sem mentem. A miénk volt az utolsó osztatlan képzéses évfolyam, én még pont az ötéves képzésben tanultam az egyetemen, ezen a három szakon. Amikor végeztem, felvettek PhD-ösztöndíjasként az Irodalomtudományi Doktori Iskolába, ami egyrészt azt jelentette, hogy praktikusan folytattam tovább a tanulmányaimat, posztgraduális szinten, másrészt pedig a következő félévben elkezdtem óraadóként tanítani. Gyakorlatilag azóta sem mentem el, szóval nem visszatértem, hanem különböző minőségekben itt vagyok 2004 óta.
Milyen módon szeretnéd befolyásolni a következő generációkat, mint tanár?
Ha az ember jó tanár szeretne lenni – legyen szó középiskoláról vagy egyetemről – a kérdések helyes megfogalmazását tanítja meg, én is erre törekszem a napi gyakorlatomban. A Média és Kommunikáció Tanszék különösen jó terep arra, hogy az ember a miértekre próbálja rávezetni a hallgatókat, illetve arra is, hogy kritikusan szemléljék az őket körülvevő társadalmat, kulturális és technológiai jelenségeket és változásokat. Tárgyamból fakadóan is látszik, hogy engem a világ rendjének nem elsősorban a kronológiája érdekel, hanem inkább az analógiája. Az óráimon is szoktam kérni, hogy a diákok tegyék fel maguknak azt a kérdést, hogy egy bizonyos jelenség, legyen az bármilyen médiaszöveg vagy kulturális termék, miért éppen úgy jelent meg, és miért pont akkor. Úgyhogy azt hiszem, hogy a kérdezni tanítás a legfontosabb a tanári identitásomban.
A következő kérdésem picit személyesebb lesz. Úgy hallottam, hogy nagy sorozatfüggő vagy. Mi a jelenlegi kedvenc sorozatod és mi az, ami megfog egy sorozatban? Mik azok a szempontok, amik alapján a kedvenceid közé sorolsz egy sorozatot?
Hát függőnek nem mondanám magam, de sorozatrajongónak abszolút. Ezért is kezdtem el egy kutatást a diákjaimmal, mert nem tudjuk pontosan, hogy mi az, ami megragad egy bizonyos sorozatban, egy másikban pedig egyáltalán nem. Ami szintén nagyon érdekes, hogy mennyire népszerűek a sorozatok, a formátum a jelenlegi populáris kultúra legnépszerűbb elbeszélő műfaja. A legfontosabb, hogy olyan történetet kapjon a befogadó – így én is – ami érdekli, azonosulni tud vele, vagy éppen egy olyan problémát vagy jelenséget mutat be, ami érzelmeket vált ki belőle. Ami valamilyen értelemben szervesen tud kapcsolódni a világtapasztalatához, bele tud épülni. Mostanában nagy érdeklődéssel figyeltem (és ezzel világszerte sokan vannak még így) a Stranger Things második évadát. Nézőként tetszik az inkoherens történet, illetve a fantáziavilág, amit létrehoz. Kutatóként pedig úgy gondolom, hogy nagyon árulkodó, mennyire népszerű lett egy olyan sorozat, ami emellett az inkoherencia mellett az 1980-as évek felé irányuló nosztalgiára épít, és ennek látványelemeit vonja be.
Az a hír járja, hogy DJ-ként is jeleskedsz. Honnan jött ez a nem mindennapi hobbi? Hol szoktál játszani?
Főleg a tanszéki rendezvénysorozatainkon szoktam beállni a pult mögé. Mindig is érdekelt, ha nem is konkrétan a DJ-zés, de a populáris zene alakulása, sok populáris zenét fogyasztok. Komolyzenét is, de azzal nyilván nem DJ-zik az ember. A zenének tehát nagyon fontos szerepe van az életemben, és azt gondolom, izgalmas feladat kitalálni egy olyan line-up-ot, ami az adott eseményhez és közönséghez jól illik, legyen az születésnap vagy tanszéki buli. Egy csomó mindent figyelembe vesz az ember, a hely jellegét, a hallgatóság érdeklődési körét, életkorát. Olyan egy szettet összerakni, mint egy kirakósjátékot, és még a végén sem biztos, hogy jó helyre rakjuk a darabokat. A kirakósjáték analógiát amúgy is szeretem használni.
Most jártál New Yorkban. Milyen céllal mentél ki? Milyen élményekkel tértél haza?
Egy nemzetközi konferenciára utaztam New Jersey-be, a Monmouth Universityre, és emellett New Yorkban is tudtam némi időt tölteni, amit továbbra is csodálatosnak tartok. Mindenféle közhelyet el tudnék mondani arról, hogy milyen New York, és mindegyik igaznak bizonyulna. Elég sok helyen jártam a világban, de egyik sem gyakorolt rám ilyen hatást. A legjobban úgy tudnám leírni, hogy az ember gondol valamire és az ott biztosan megtalálja. Legyen az kulturális termék, program, étel-ital, akármilyen elvont vagy éppen praktikus dolog, rágondolsz és megtalálod. A konferencia is nagyszerű volt, négynapos maraton, ráadásul egy gyönyörű kampuszon az Atlanti-óceán partján. Sok embert ismertem meg, és sok tanulságot levontam.
Mint egy modernkori erős nő, hogyan tudod egyeztetni a párhuzamosan történő projekteket? Kutatás, oktatás, magánélet, hobbik.
A modernkori erős nő érdekes kifejezés, mert én csak erős nőket ismerek. A családomban, a tágabb és szűkebb környezetemben egyaránt. Alapvetően szerintem a legtöbb nő erős. Persze félreértés ne essék, a férfiak is, de nyilván nőként sajnos még mindig sokkal nagyobb hangsúlyt kap, hogy ki mit csinál az életével. Én eléggé az elején járok a karrieremnek, úgyhogy még nem találkoztam igazán nagy bukkanóval. Nem tudom, hogy akkor mit csinálnék, vagy inkább mit fogok csinálni. Viszont a környezetemmel, a családommal, a barátaimmal szerencsém van. Soha nem merül fel az a kérdés, hogy nőként vagy férfiként mit csinálhat az ember. Remélem, hogy egyszer mindenhol ez lesz az alapértelmezés, de Magyarország ebben nagyon rosszul áll. A praktikus része pedig a dolognak, hogy jó időmenedzsmenttel kell rendelkezni. Nem tagadom, néha én is megcsúszok, főleg amikor túl sok külső programot vagy beszélgetést vállalok el, de ez ritkábban esik meg, hála istennek. Ha az ember figyel arra, hogyan osztja be az idejét, akkor azért elég sok minden belefér egy napba.
Mit tartasz az eddigi pályafutásod legnagyobb sikerének? Van valami kiemelkedő, amire kifejezetten büszkén gondolsz?
Ez nehéz kérdés, mivel az emberbe társadalmilag kódolva van a szerénykedés, különösen a nőkbe, akik hajlamosabbak a szerencsének, mintsem a saját képességeiknek betudni a sikereket. Ezen változtatni kell. Valóban elég nehéz kiemelni egy dolgot, amire az ember nagyon büszke. Több dologra vagyok büszke, elsősorban arra, hogy itt vagyok, itt lehetek. Hallgató koromban már tudtam, hogy ezt az utat szeretném választani, és ezt lépésről lépésre sikerült elérnem. Nagyon szeretem a munkámat és nagyon szeretem a munkahelyemet. Körülnézve az országban, látva a mentális és morális állapotokat, hihetetlen, hogy ilyen helyen dolgozhatok. Nemcsak azt csinálhatom, amit a világon a legjobban szeretek, de ráadásul azokkal az emberekkel, akik egyébként jó barátaim.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Tavaly volt egy Móricz Zsigmond Ösztöndíjam, úgyhogy most az a legfontosabb, hogy az eredményeit egységes szöveggé rendezzem. Szeretném tovább folytatni a kutatást és a tanítást. Vannak félévek, amikor a mérleg az egyik oldalra billen, több órát tartok, kevesebb időm marad a saját kutatásaimra, aztán pedig vannak olyan félévek, amikor inkább arra fókuszálok. Egyébként ezt a szabadságot, vagy ha úgy tetszik, rugalmasságot is nagyon szeretem a munkámban. Több projekt is van ebben a félévben, ami nagyon izgalmas. Van egy új órám a popkultúra és az amerikai identitás kapcsolatáról, amiben rengeteg lehetőséget látok, és van egy, Gács Annával közös óránk külföldi hallgatóknak, ami nemcsak tanárként ad nagyon sokat, hanem egy külső projekt is kapcsolódik hozzá. Ezen kívül nemrég vettem át a Mérei Ferenc Szakkollégium igazgatását is, úgyhogy nem unatkozom.
Most hogy újonnan csatlakozol az „ELTE sikerek”-hez, el tudod mondani nekünk, hogy mi a siker titka?
Hát erre úgy tudok válaszolni, mint New Yorkra: minden közhely, amit a sikerről mondanak, általában igaznak bizonyul. Talán amit kiemelnék, hogy nagyon szeresse az ember, amit csinál. Ha szereti, és a hétköznapokban is látja értelmét, akkor a többi komponens, mint a fegyelem, az alázat, a kitartás, sokkal kevésbé tűnik áldozatnak – vagy egyáltalán nem tűnik annak. Hogy valaki sikeres, az nem feltétlenül csak a nagy eredményekben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a hétköznapjait hogyan éli meg. Ha megtalálja az örömöt, a szenvedélyt a mindennapjaiban, az már biztos, hogy fél siker. És ha valaki el szeretne érni valamit, akkor legyen hajlandó energiát fektetni bele és dolgozni rajta, mert ezek nélkül viszont tényleg nem fog menni.
szerző: Odea Trerendorj