Spiró György volt a vendég Szerbhorváth György és Hammer Ferenc nemcsak diákoknak szánt kurzusán az ELTE BTK-n, ahol hétről-hétre azt a kérdést járják körül a beszélgetőpartnerek, hogy mit tesz ma magyarnak lenni a Kárpát-medencében. Ezúttal azonban sok minden másról, csak talán pont erről nem volt szó, viszont hallhattuk Spirót a Nobel-díjról mint üzleti befektetésről, az írók világnézetére összpontosító értelmezésekről és a 19. századi magyar irodalomról is.
Nagyjából harmincan vettek részt a március 13-án, hétfőn este rendezett beszélgetésen. Ezúttal Spiró György Kossuth-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész és műfordító volt Szerbhorváth György beszélgetőpartnere. Az író első két kérdésre adott felelete meghatározta az esemény alaphangulatát:
Szerbhorváth: Ha van sértődékeny ember, akkor az a magyar író. Te milyen sértődékeny magyar író vagy, ha nem hívnak meg valahova?
Spiró: A legkevésbé sem vagyok sértődékeny. Ha sértődékeny lennék, akkor már rég felkötöttem volna magam.
Szerbhorváth: És milyen magyar író?
Spiró: Elég jó.
Nobel-díj: „Előfordul, hogy jó író kapja.”
Szerbhorváth György élcelődő kérdésére, miszerint zavarja-e, hogy nem kapott még Nobel-díjat, Spiró elmondta, hogy üzleti, ideológiai és politikai kérdésnek tartja a díjat. Szerinte nem azok kapják, akik jól írnak, hanem akikben befektetési lehetőséget látnak a díjról döntők. Például hiába jelölték Weöres Sándort, Illyés Gyulát vagy Juhász Ferencet, nem politikus íróként esélyük sem volt a díjazásra, abban az időben a szovjetellenességnek mint témának kellett volna megfelelni. De olyan csodálatos írók sem kapták meg, mint például Tolsztoj vagy Gorkij, ráadásul költők számára eleve reménytelen az indulás, mivel a verseket nem lehet lefordítani. Akik költőként kaptak Nobel-díjat, inkább esszéikért kapták, mondta el.
„Nem vagyok róla meggyőződve, hogy van-e világnézetem.”
Spiró szerint Magyarországon Toldy Ferencék óta nem az a fontos, hogy egy író hogyan ír, hanem hogy mit akart mondani, milyen világnézet van a műve mögött. Nem ért egyet az ideológiai megközelítéssel, mivel kimarad belőle az esztétikum, ráadásul az ideológia terepe egy író számára a politizálás, a cikkek és a közéleti szerepvállalás kellene, hogy legyen. Az írás számára nem is az önkifejezés terepe: „Nem akarom magam kifejezni, mit fejezzek ki magamból?” Ötletei vannak, ezekhez keres eszközöket és reméli, minden műve különböző. Sokan szeretnek összefüggéseket keresni a szerzők alkotásaiban, de szerinte nincs mindig, például semmilyen összefüggést nem lát a Lear király és az Othello között.
„Az én fő témám az emberi hülyeség, és ez a közös nyelvem a közönsségel.”
Spirót a formai problémák érdeklik, emberi viszonyokkal bajlódik. Az irodalom számára játék, nem akar vele sem tanítani, sem meggyőzni senkit, mondta. „Ez az én szabadságom, hogy játszom a lehetőségekkel, a formákkal, és nyilván a valósággal is.”
„Nincs olyan, hogy magyarság.”
Véleményt mondani egy nemzetről Spiró szerint nem lehet, nem egy bizonyos, meghatározható masszáról van szó, maximum annyi igaz a magyarokra, hogy közép-kelet-európai nép. Szerbhorváth György azonban igyekezte szembesíteni Spirót azzal, hogy igenis írt a magyarságról, amit például az alábbi, 1984-ben megjelent verse is igazol szerinte:
Spiró György: Jönnek
Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért –
miért is? ki tudja. Trianonért? –
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klima: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyitsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.
Spiró azonban elmondta, itt nem kifejezetten a magyarságról írt, hanem ebben a versciklusban a leghíresebb magyar költőket imitálta, itt éppen Ady Endrét, és ezt a verset az állami antiszemita uszító kampány kapcsán írta, amikor az Újpest-meccseken Auschwitz feliratú táblák jelentek meg. Később azért megjegyezte, mentalitásról szokott beszélni, de véleményt mondani, általánosítani semmiképp.
A beszélgetés végén a közönség is kérdezhetett, Hammer Ferenc arra volt kíváncsi, hogy a 19. századi magyar irodalomból mit szeret leginkább olvasni Spiró György. Az író említette Petőfit, Vörösmarty Mihályt, Reviczky Gyulát, Gyulai Pált, valamint Jókai Mór Rab Ráby című regényét, amiben a koncepciós perek mai napig működő gyakorlatát jelenítette meg, vagy Nagy Ignác Tisztújítás című vígjátékát, ami szintén releváns ma is. Spiró szerint rengeteg olyan szerző van, akár a másodrendű írók között is, akiknek a műveit a mai napig érdemes lenne játszani, csak valamiért ezt nem teszik. „Ami jó, az meg fog maradni.” – vallja az író.
Megjegyzés: Egy másfélórás beszélgetést, ami nem előadás, és nincs teljesen konkrét témája, nagyon nehéz fogyasztható formában, hitelesen visszaadni egy cikkben. Spiró beszélt még antiszemitizmusról, kritikusokról, a (nem létező) politikai elitről, ’70-es és ’80-as évekbeli focimeccsekről és legújabb művéről, a Kőbékáról is. Szerencsére az EPER Rádió hangfelvételt készített az eseményről, amit a héten sugároznak, érdemes figyelni a Facebook-oldalukat is.
szerző: Lesták Zsófia