Pécskai István az ELTE BTK kommunikáció szakán végzett volt hallgatónk, aki jelenleg a Blikknél dolgozik újságíróként a lap sportrovatában. Már gyerekként sportkommentátor szeretett volna lenni, Knézy Jenő az egyik példaképe.
Hol tanultál? Honnan indultál?
Győri vagyok, tanulmányaimat egészen középiskola végéig ott végeztem, a gimnáziumban egyébként több tantárgyat is németül tanultam. Miután kétnyelvű érettségi bizonyítványt szereztem, Bécsbe jelentkeztem egyetemre. Az UniversitätWienre jártam, ahol ugyanazt tanultam, mint utána az ELTÉ-n. Fél évet éltem Ausztriában, de nem különösebben éreztem jól magam, úgy éreztem, váltanom kell, ezt követően kerültem Budapestre.
Miért jelentkeztél az ELTE-re?
Újságírást szerettem volna tanulni, és szimpatikusnak véltem az egyetemet, mellette még a Corvinust jelöltem meg a felvételi jelentkezés során. 2011 őszén kezdtem meg ELTE-s tanulmányaimat kommunikáció és médiatudomány szakon. Azt tudni kell rólam, hogy nyolcéves korom óta focikommentátor szerettem volna lenni, a 1998-as foci-vb-n jutottam erre az elhatározásra. Knézy Jenőre szinte azonnal példaképként tekintettem, zseniális riporter, korszakalkotó egyéniség volt. Miután végeztem az ELTE-n, úgy voltam vele, hogy nem szeretnék mesterszakra jelentkezni, nem szándékoztam még két évet az iskolapadban eltölteni. Győrben kezdtem el dolgozni az O2 regionális tévénél, amelynél szerkesztő-riporterként tevékenykedtem. Híradós anyagokat készítettem, emellett a győri kézicsapat és a helyi fociegyüttes mérkőzéseiről is tudósítottam. Csaknem egy évet töltöttem el a televíziónál, pár hónap kihagyást követően kerültem gyakornokként a Blikkhez. A lehetőséget egykori tanáromnak, Vörös T. Károlynak, a Népszabadság volt főszerkesztőjének köszönhettem. Három és fél hónapig voltam gyakornok, és mivel bizonyítottam rátermettségemet a feladatra, felvettek a sportrovat újságírójának.
A tanulmányok mennyiben járultak hozzá a munkásságodhoz ezen kívül?
Az egyetem mellett egy médiaiskolába is jártam, a Komlósi Oktatási Stúdióba. Itt jelentős gyakorlati tapasztalatot szereztem, ugyanakkor persze az egyetemi tanulmányok is sokat jelentettek. Vörös T. Károly órája például nagyon izgalmas és hasznos volt, akárcsak a Gát György előadása, filmproducerként sok érdekességet tanított. Az újságíró-iskolában nagyon sok sporteseményt közvetítettem, helyszínekre mentünk, terepmunkát végeztünk. Úgy érzem, az írott sajtót tekintve Murányi András, a Népszabadság utolsó főszerkesztője tanította a legtöbbet. Rendszerint este voltak az óráink. Az első alkalommal, amikor fél nyolckor vége lett a tanításnak, azt mondta, este tízig le kell adnunk egy 2000 karakteres cikket – keretessel együtt. Először mindenki ledöbbent: ezt mégis hogy gondolja? Ennyi idő alatt képtelenség elkészülni, még haza kell érnünk, neadjisten programunk is lehet… De hamar rájöttünk, az újságírás erről szól: ki kell menni valahova, rövid idő alatt kell cikket leadni, hiszen sokszor szorít bennünket a lapzárta, vagy éppen a hírverseny miatt azonnal kell az anyag az online felületre. Könyveket olvasni is fontos, de főként a gyakorlatban hiszek, gyakorlat teszi a mestert, ahogy a kissé közhelyes mondás is tartja. Az iskolát ugyanakkor nem lehet összehasonlítani azzal, amikor elkezdünk dolgozni: ott már élesben kell jól teljesíteni, az teljesen más. Fel kell venni a ritmust, az adott médiumnak az irányelveit szükséges követni. Mindehhez persze kell egy jó iskola, anélkül nem működik. Nekem ebben a tekintetben kijutott a jóból, hiszen az ELTE-t és a KOS-t is elvégeztem.
Amikor végeztél, nehéz volt belecsöppenni az újságírói munkakörbe a tanulmányok után?
Jó pár hét kell, amíg belerázódik az ember, ezzel így voltam én is. Ha az ember huzamosabb idő után sem tudja felvenni a ritmust, elköszönnek tőle, persze ha a főnökségben tudják, hogy valaki kezdő, sokkal toleránsabbak az illetékesek – legalábbis jobb helyeken. A felelősség teljesen más: egy iskolai beadandóban lehet hibázni, nincs nagy következménye. Viszont amikor az újságíró a lapban valami ostobaságot leír, az sokkal rosszabb, mert annak nyoma marad. Szerintem ezt a felelősségérzetet kell megtanulni elsősorban. Nagyobb teherbírásra van szükség: az egyetemen másfél óráig tart egy előadás, ebből egy nap maximum kettő vagy három van. A munkahely teljesen máshogy működik, főleg az újságírószakmában. Én például reggel fél kilencre járok dolgozni, és előfordul, hogy este kilencig vagy tízig bent vagyok a szerkesztőségben. Teszem azt, aznap én este a válogatott meccsre is be vagyok osztva, akkor ott még pluszban négy-öt órát dolgozom úgy, hogy előtte lehúztam már sok órát a szerkesztőségben…Sokszor nem egyszerű a feladat, bele kell rázódni, főleg egy napilapnál, kell hozzá idő. Nekem úgy érzem már sikerült, négy éve benne vagyok a szakmában.
Mik voltak a legnagyobb élményeid, amik a munka során értek?
Nyolcéves korom óta hatalmas Real Madrid-szurkoló vagyok, így hát az, hogy az idei és a tavalyi foci-Bajnokok Ligája-döntőn is ott lehettem a helyszínen, életem két legnagyobb élménye volt, tavaly Milánóban, idén pedig Cardiffban volt a finálé. Pláne, hogy a Real mindkétszer diadalmaskodott… Ha úgy alakul az életem, és megérem, még nagypapakoromban is mesélni fogom az unokáimnak. Interjút készíthettem Zinédine Zidane-nal, a Real francia vezetőedzőjével és Toni Kroosszal, a gárda világbajnok középpályásával is. Persze óriási élmény volt megélni azt is, amikor tavaly nyáron Budapesten több ezren vonultunk a Nagykörúton, mert a magyar labdarúgó-válogatott menetelt az Európa-bajnokságon. Az osztrákok legyőzése, az Izland és a Portugália elleni döntetlen után is hömpölyögtem a tömeggel. Nincs még egy sportág világon, amely siker esetén hasonló eufóriát váltana ki az emberekből.
Mire vagy a legbüszkébb? Melyik írásodra?
Nagyon sok olimpiai bajnokkal, világbajnokokkal, legendával készítettem interjút, ezekre mind jó szívvel emlékszem. A legőszintébb beszélgetés az egykor focista Mészöly Kálmán volt mindközül, aki ismeri őt, az tudhatja, ez nem meglepő. Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakossal több interjút is készítettem, de a háromszoros ötkarikás győztes Hosszú Katinkával is többször beszélgettem, nagyon jóban vagyunk.
Mire érdemes még figyelni ilyenkor interjúkészítéskor?
Elengedhetetlen a felkészültség: ismerni kell az interjúalanyt, legyenek konkrét kérdései a kérdezőnek. Emellett egy interjú csak akkor lehet jó, ha a kérdező reagál arra, amit az alany mond. Hiába építed fel a kérdéseidet, ha valami érdekes hangzik el, arra kötelező visszakérdezni, együtt kell élni a beszélgetéssel. El kell érni, hogy megnyíljon az interjúalany, ezt úgy lehet a legkönnyebben megoldani, ha a beszélgetés elején valami személyes jellegűt kérdezünk, például: milyen napja volt, ha szülő is, hogy vannak a gyerekei.
A kommenteket szoktad követni? Mennyire viseled jól őket?
Ha valamit írok, ami megbotránkoztató, akkor az adott témával foglalkoznak. Nem találkoztam még a személyemet illető, gyűlölködő hozzászólásokkal. Olyan már volt, hogy akiről írtam, azt kritizálták, de személy szerint engem ez nem visel meg. A családtagjaim általában dicsérnek a cikkeimet olvasva, a nagymamám meg a nagypapám még gyűjtik is az újságokat, ennek örülök, nagyon jólesik.
Mit tanácsolnál a kezdő újságíróknak? Mire kell figyelni? Hol kezdjék? Mi a legfontosabb?
A Blikket tudom ajánlani, hiszen a legtöbb médiummal ellentétben a gyakornokok is kapnak fizetést. Ha az illetékesek látják, hogy valaki tehetséges és aktív, némi szerencsével teljes állást is kaphat a lapnál. Az tudom még tanácsolni, hogy legyenek alaposak és aktívak, próbáljanak meg valamivel kitűnni. Például elmész egy sporteseményre, beszélsz valakivel, hozol egy jó témát, ez az újságoknál jó pont. Tudj helyesen írni, írott sajtónál ez fontos. A nyelvtudás is számít, mert van, hogy külföldi emberrel kell beszélni, ilyenkor magyar nyelvvel nem sokra mész, egy vagy két nyelvet illik tudni.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Jól érzem magam a Blikknél. Ugyanakkor napilapnál dolgozni meglehetően stresszes, nem vagyok biztosa abban, hogy ezt a munkát huzamosabban, mondjuk még tíz vagy tizenöt évig bírnám – közhelyesnek tűnhet, de azt persze nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Ha lenne lehetőségem arra, hogy focikommentátorként is kipróbáljam magam, megfontolnám a lehetőséget, de most egyelőre jól érzem magam printes újságíróként.
Szerző: Lukács Angelika