Mi köze a XX. század eleji villanykörte-gyárosoknak ahhoz, hogy ma Európa szinte fuldoklik az e-szemétben? Mi a következménye a tervezett elavulás módszerének és mit lehet ellene tenni? Ennek jártam utána.
Ha környezetvédelem, akkor a szelektív hulladékgyűjtés és a károsanyag-kibocsátás problémaköre merül fel leggyakrabban a közbeszédben. Előbbi téma kapcsán mindig mindenki hangsúlyozza, hogy mennyire fontos a papír, az üveg és a műanyag szemetet különválogatni a kommunális hulladéktól. De arról már sokkal kevesebb szó esik, hogy ugyanennyire lényeges, hogy az e-szemetünket se dobjuk a háztartási hulladék közé. Pedig elképesztően fontos lenne, hogy elkülönítsük és a megfelelő helyre szállítsuk ezeket a veszélyes hulladéknak minősülő elektronikai eszközöket, ha már nincs rájuk szükségünk. Az e-szemét a leggyorsabban növekvő mennyiségű hulladékfajta az Európai Unióban és a koronavírus-járvány hatása, miszerint egy éve még azok is bevásároltak különböző elektronikai eszközökből, akiknek addig nem volt rájuk igénye, még nem is mutatkozott meg a statisztikákban.
Nem csak EU-s, világszintű a probléma
Az ENSZ Global E-waste Monitor 2020 című jelentése szerint több mint ötvenhárom millió tonna e-szemetet termeltünk globálisan egy év alatt, ez a szám pedig egyre csak nő. Talán még ennél is nagyobb baj, hogy ennek a tetemes mennyiségű elektronikus hulladéknak csupán a töredékét, 17,4 százalékát hasznosítják újra, pedig ilyen típusú szemét újrafelhasználható anyagainak mennyiségét tekintve sokkal többet is lehetne. Emiatt évente körülbelül 57 milliárd dollár értékű újrahasznosításra alkalmas nyersanyag köt ki a szeméttelepeken.
A világszintű statisztikához képest az EU országaiban valamivel jobb a helyzet. A tagállamok közül az e-hulladékot legkisebb arányban újrahasznosító országban, Máltán is az arány valamivel a 17,4 százalék felett van: 20,8 százalék az Eurostat adatai szerint. Az uniós országok közül Horvátország jár az élen 81,3 százalékkal, és ezen a listán Magyarország is jól teljesít, a negyedik helyen van 51,1 százalékkal.
1000 óra
1924. december 23-án Genfben négy nagy elektronikai cég vezetője összeült, hogy megegyezzenek az úgynevezett villanykörte-összeesküvésről. Az amerikai General Electrics, a francia Compagnie des Lampes, a holland Philips és a német Osram vállalatok képviselői létrehozták a Phobeus kartellt, amivel másfél évtizedre megszüntették a piaci versenyt a villanykörte-szektorban. Megállapodtak, hogy minden cég csak adott mennyiségű és minőségű izzót gyárt, ezzel biztosítva azt, hogy nem lesznek egymás konkurenciái és lenyomják a kisebb cégeket.
Az egyezség fontos eleme volt, hogy az általuk gyártott villanykörték a korábbi 2000-2500 óra helyett onnantól kezdve csak 1000 órát bírhatnak, aztán tönkremennek. Erre azért volt szükség, mert a hosszabb időtartamot bíró izzók miatt nem tettek szert olyan szintű bevételre, amilyet szerettek volna, így viszont garantálták egymás felé, hogy egyikőjük terméke sem lesz jobb a másikénál.
Ezzel megalkották a tervezett elavulás módszerét, aminek lényege, hogy a gyártók nem a lehető legjobb minőségű és legtartósabb termék előállítására törekednek, hanem arra, hogy meghatározott időnként a vásárlók újra és újra rákényszerüljenek, hogy megvegyék az árujukat. Az etikailag és morálisan is kétes módszer bevált, óriásit szakítottak ezek a cégek ezzel az eljárással. A kartellnek végül a II. világháború vetett véget, de a tervezett elavulás „receptjét” sok más cég átvette és alkalmazza a mai napig.
A piac pörög, aminek a környezet issza meg a levét
A tervezett elavulás egyik leghétköznapibb példái az okostelefonok. Míg a régebbi típusú, ma már csak „téglafon”-nak csúfolt mobilok akár tíz évig is használhatók voltak, addig egy mai okostelefon teljesítménye 2-4 év után rohamos romlásnak indul.
Arra, hogy mennyire nem csak a képzelet szüleménye a mobiltelefonoknál alkalmazott tervezett elavulás módszere, jó példa, hogy 2018-ban Olaszországban 5-5 millió euró bírságot szabott ki a Samsung és az Apple vállalatokra az állam, mert bizonyítani tudták, hogy a tech-cégek által gyártott készülékek teljesítményét a telefonokra érkező szoftverfrissítésekkel szándékosan rontották. Ez az eljárás egyrészt a vásárlókkal sem tisztességes, másrészt mivel ezeket a direkt lerontott készülékeket javítani sem lehet, vagy sok esetben a javítás többe kerül, mint egy új termék, ezért ezek a telefonok rendre a szemétben kötnek ki.
Európai Uniós fellépés a tervezett elavulás ellen
Az ilyen multinacionális cégekkel szembeni fellépés egyes tagállami szinten nem sokat számít a tech-óriásoknak. Ezt felismerve az Európai Bizottság 2020 márciusában előterjesztette a körkörös gazdaságra vonatkozó cselekvési tervét, aminek legfontosabb célkitűzése, hogy csökkentse az e-hulladék mennyiségét. Ennek eléréséhez olyan célokat fogalmaztak meg, mint a „javításhoz való jog”, ami a tervezett elavulás gyakorlatát hivatott visszaszorítani, valamint olyan rendszert is bevezetnének, ami az újrahasznosításra ösztönöz és jutalmazza azt.
Ezzel összhangban 2021. első negyedévében életbe lépett számos olyan jogszabály-módosítás, ami szintén azt célozza, hogy visszaszorítsa a tervezett elavulás módszerét. Március 1-jén pedig hatályba lépett a 2021. évi II. törvény a fogyasztóvédelmi és a hulladékról szóló jogszabály kiegészítése, ami ösztönzi a tartós termékek előállítását és azok javíthatóságát.
Ugyan még messze vagyunk attól, hogy az elektronikai hulladékok mennyiségét érdemben csökkentsük, de az Európai Unió a körkörös gazdaság tervével jó úton halad afelé, hogy ezt a célt elérje.
A cikket az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodája által szervezett szemináriumra készítette Dián Dóri, az ELTE Média hallgatója. Kép: Pixabay.