Vízilabda és modellkarrier egyszerre? Egy saját cég vezetésének és alapításának körülményei? Milyen egyszerre főnökként és alkalmazottként is dolgozni? Többek között ilyen témákról beszélt Csongár István, a Magyar Vízilabda Szövetség kommunikációs munkatársa, a CSS Social Marketing társalapítója, illetve ügyvezető igazgatója, akivel Jenei Eszter beszélgetett. Az interjú során szóba került saját podcastje és pályakezdő hallgatóknak is adott tanácsot karrierjük beindításával kapcsolatban
Több mindennel is foglalkozol, de azt talán ki lehet jelenteni, hogy a fő vonalad a vízilabda. Hogyan jött az életedbe ez a sport?
Én a Margitszigeten kezdtem el sportolni, még egész kis koromban. Akkor még családdal, nagypapával, nagymamával. Nyilván a gyereknek mozgásigény kell, először nekem egyébként a judo jött. Ott a Margitszigeten az Atlétikai Centrumban voltunk, de az az erőszak annyira nem tetszett. Utána ott a szigeten kezdtem el úszni, viszont az úszás eléggé unalmas dolog volt, és onnan jött az ötlet, hogy kezdjek el vízilabdázni. Ott nagyon megragadtam, az Újpestnél az első edzőm Mackó bácsi (szerk. Korényi István) volt. Olyan volt a baráti közeg és az uszoda hangulata, hogy igazából ottragadtam. Egyébként nagyon sok sportot próbáltam, de nem kár utólag, hogy a vízilabdánál kötöttem ki.
A vízilabda mellett volt lehetőséged a modellszakmát is kipróbálni. Hogyan jött a felkérés?
Úgy jött a felkérés, hogy az egyik nyári edzőtáborból mentem haza, és amikor leszálltam a villamosról utánam futott egy úr. Odajött hozzám és kérdezte, hogy nincs-e kedvem modellkedni, mondtam neki, hogy nincs. Ő tovább erőltette, akkor még iWiW volt (megjegyzi: „ennyire öreg vagyok”) és mondta, hogy adjam meg az elérhetőségemet, hogy akkor majd beszélünk, ajánl egy-két dolgot. Végül megadtam neki, beszéltünk erről, hogy el kellene járnom egy-két fotózásra. Mondtam, hogy igazából ehhez nincs kedvem, se időm rá, úgyhogy az első nagyjából fél évben nem is történt nagyon semmi. Végül egy fotózásra nehezen elmentem és az volt az első nagyobb kampányom, a Devergo. Onnan indult el a modellkarrier. Ahhoz én nagyon lusta voltam, hogy portfóliót építsek, ami egyébként az alapja lenne az egésznek, hogy legyenek fotózásaim és tapasztalataim. Igazából mázlim volt, hogy ez az egész beindult.
Nem ütközött a modellkedés a sporttal?
De, ütközött, mert egy fotózást nem egy modellhez fognak igazítani. Itt nagyon szűk volt a határ. Amíg amatőr szinten, utánpótlásban vízilabdáztam addig elengedtek, mert ez nekem egy anyagi forrás volt. A későbbiekben volt ebből nagyobb konfliktus. Én nem egy válogatott játékos voltam, nem voltam egy sztár, így nem volt nagy fizetésem. Volt egy munkám a modellkedésből, ahová nyilván el akartam menni, hogy legyen pénzem. Volt áldozat mind a két részről, de próbáltam kihozni a maximumot mind a kettőből.
Ez a konfliktus is közrejátszott abban, hogy abbahagytad a vízilabdát?
Nem, nem ez játszott közre. A vízilabdát azért hagytam abba, mert amikor Tatabányán játszottam az első osztályban, akkor ott a csapat a saját nevelésű játékosait részesítette előnyben, és az én posztomon is volt saját nevelésű játékos. Mondták, hogy nem fognak velem hosszabbítani, mert inkább a hazai nevelést veszik előre. Így jött nekem az, hogy váltsak és akkor akartam visszajönni az UVSE-be, amikor Benedek Tibor még csak szakmai vezető volt. Vele beszéltem, és meglepő módon tudta ki vagyok. Ez egy szép dolog volt, de nem tudtunk abban megállapodni, hogy ott tudjak játszani az Újpestben, mert akkor még nagyon sok jó kapus volt ott előttem. Ezután – hogy ha valamit csinál az ember, akkor azt csinálja maximális szinten – nem akartam elmenni másodosztályba, és úgy voltam vele, hogy elkezdek dolgozni. Így jött nagy nehezen a vízilabdás közegben való munka.
A Magyar Vízilabda Szövetségben kommunikációs munkatársként vagy jelen, de van, ahol mindenesként hivatkoznak rád. Mivel foglalkozol pontosan?
Vagyok az MVLSZ-nél, mint alkalmazott és van egy gyerekkori barátommal egy saját cégünk, amivel pluszban foglalkozunk más klubok kommunikációjával. Nyilván sport, de emellett vannak más ügyfeleink is. Apró reggelizők, hotelek, butikhotelek, tehát ide is kiterjed. Az én szerelemprojektem egyértelműen a sportirány, ezt soha nem is tagadtam.
A Szövetséghez felkérés útján kerültél, vagy te magad jelentkeztél?
Emlékszem, amikor még Vári Attila volt az elnök, akkor is folyamatosan bombáztam őket, hogy miben lehetne megújulni, miben lehetne fejlődni. Az akkori kommunikációs vezetővel is beszéltem, de akkor nem volt ennek befogadó része az ő részükről és maradtak ugyanannál a stábnál. A mostani elnökkel, Madaras Norberttel, nagyon sokat beszélgettünk vízilabdáról, ő hogyan látja a dolgokat, én hogy látom, miben lehetne a kommunikációban fejlődni. Amikor ő lett az elnök, akkor mindenképpen akart egy kommunikációs frissítést ebben az egészben, és akkor már bőven benne voltam a vízilabdában, a kommunikációban. Ő is látta, milyen munkákat csinálunk/csinálok, és így jött a felkérés.
Említetted, hogy saját céget alapítottatok. Szerinted mi a titka egy sikeres cégalapításnak?
Hogyha én visszagondolok arra, hogy fiatalon alapítottuk a céget, akkor az, hogy nagyot kell álmodni.
Az, hogy legyenek ötleteitek, legyenek gondolataitok és az, hogy merjetek belevágni.
Nyilván alaptőke kell, valamennyit bele kell tenni a cégbe, és szépen utána el kell kezdeni ügyfeleket szerezni. Nagy titok nincsen, dolgozni kell nagyon sokat, az biztos.
Véleményed szerint mi jellemez egy jó cégvezetőt?
Szerintem az, hogy mindenben naprakész. Részt vesz mindenfajta megbeszélésen, a jogi vagy gazdasági megbeszélésektől egészen az ötletelésig az ügyféllel. Segít az ügyfélnek a stratégiáját megalkotni, a sales-ben próbál minél több ügyfelet behozni. Illetve az, hogy – én ebben hiszek -, teret ad az ott dolgozóknak. Nálunk ez inkább úgy megy, hogy nincs kötelező iroda, kötelezően megjelenni 8-tól 5-ig valahol. Inkább az, hogy legyenek meg a feladatok. Az, hogy napközben mit csinál a kolléga, hogy lemegy kávézni egyet a barátnőjével délben, nem érdekel. Menjen, posztoljon róla, ha a feladatok készen vannak, akkor én nem fogok érte szólni egy szót se.
Mit gondolsz, egyedibb azzal a munkád, hogy személyes tapasztalatod van mind a vízilabda, mind a modell világból?
Azt nem tudom, hogy egyedi-e, de az biztos, hogy az én dolgomat sokkal jobban megkönnyíti. Az, hogy vízilabdából jövök, abból a szempontból jó, hogy értem magát a játékot és tudom, hogy mikor mit kell videózni. Illetve, ha a vízbe megyek kamerázni, akkor nem fulladok meg, hanem lábtempóval tudom követni az embereket. Ha elmegyünk forgatni stúdióba a játékosokkal, akkor tudok nekik jó tanácsokat adni, akár a fotósnak, akár a modelleknek, ugye a vízilabdásoknak. Ebből a szempontból nagyon jó a tapasztalat.
Mi a titka annak, hogy több területen sikeres legyél?
„Több területen sikeres vagyok?” Szerintem kell egyfajta elhivatottság. Az, hogy a vízilabdában dolgozhatok, abban megkönnyíti a dolgomat, hogy nagyon szeretek itt lenni, nagyon szeretem a közeget, nagyon inspiráló az egész, amit csinálok. Nem kifelé, hanem magamnak. Ha látom, hogy csinálok egy jó videót, akkor tudom, hogy az úgy tök jó. Nagyon fontos, hogy ez a motiváció meglegyen. Nyilván a saját cégben pedig az, hogy valamennyire szabadon gondolkozhat az ember és kreatívkodhat, illetve az, hogy csapatban tud gondolkozni. A Szövetségnél is, de főleg a cégnél fontos, hogy A-tól Zs-ig mindenki egy irányba menjen, és ezt össze kell hangolni.
Szerinted eljön majd egyszer annak az ideje, hogy átadd valakinek a stafétát a céged vezetésében?
Ha már olyan szintre fejlődött a cégünk, hogy én le tudom venni a kezemet a cégnek a napi működéséről – nyilván ehhez kell majd egy ügyvezető igazgató, csapatvezetők, projektmenedzserek -, akkor én hátrébb tudok lépni és azt mondani, hogy nekem már csak a sales-szel kell foglalkoznom, ügyfélszerzéssel, gazdálkodási döntéseket hozni. Ha majd odáig fejlődik a cégünk, elérjük ezt a szintet, akkor igen, de egyelőre ezek még vágyálmok. Ha lesz egy ügyvezető igazgatónk, és nekem már csak tulajdonosként kell ülnöm a Balatonon szörpöt szürcsölgetve, ez még nagyon szép álomjövő, de igen, nyilván ez a cél.
Egyszerre dolgozol alkalmazottként és vezetőként. Szerinted melyik a jobb? Milyen előnyei/hátrányai vannak egyiknek, másiknak?
Saját magamat sosem helyeztem nagyon főnöki szerepbe a cégen belül sem. Ott is van fotós, grafikus, és nincs meg nagyon ez a főnök-alkalmazott szerep. Őket is munkatársként kezelem, mintha én is egy lennék a sok közül. Nyilván a cégben sokkal egyszerűbb dolgozni abból a szempontból, hogy a Szövetség egy nagyobb, bürökratikusabb rendszer. Ott én is csak egy alkalmazott vagyok, nekem is van sajtófőnököm. Tehát amit én esetleg gondolok, hogy jó vagy rossz ötlet, lehet, hogy a nap végén nem derül ki, mert nem jut odáig a dolog, hogy azt engedélyezik. Ilyen szempontból a saját cégen belül tudok kísérletezni a kluboknál, hogy jó ötlet-e vagy sem, mit kellene csinálni.
Említetted, hogy nem helyezed nagyon magad főnöki szerepbe a cégen belül. Ettől függetlenül ki tudsz alakítani tekintélyt a munkatársaidnál?
Szerintem igen. A cégen belül is látják, hogy mennyi energiát teszek bele a mindennapokba. Meg talán még, ezt így fura mondani, de az elért eredményeket, amiket a kommunikáción belül értem el, ők abszolút tisztelik és figyelembe veszik. Nekik is vannak gondolataik, amiket én meghallgatok, sőt van olyan, amire én azt mondom, hogy „ez hülyeség”, de csináljuk meg. Volt rá példa, hogy nem volt igazam, jó dolgot mondtak és nagy lett a nézettség.
Nálunk a cégben nálam már sokkal fiatalabbak vannak, és szerintem fontos mindig teret engedni nekik. Ezt már mástól is hallottam, és őt ismételve: „a fiatalítást, a fiatal lendületet nem szabad letörni, csak jól kell egyengetni.”
Mindezek mellett saját vízilabda-podcasted van. Honnan jött a Kispadpolo ötlete?
Amikor jött a pandémia, nem jöhettek nézők. Megkerestem az akkori Szövetséget, és mondtam nekik, hogy kellene csinálni egy olyan felületet, ahol lehet beszélgetni, vízilabda-témákról ötletelni. Bemutatni játékosokat, edzőket, olimpiai bajnokokat, tehát közelebb hozni a vízilabdát a közönséghez. Az akkori kommunikációs csapat nem nagyon akarta ezt az egészet csinálni és úgy láttam, hogy értik miről beszélek, de nem szerettek volna ezzel pluszban foglalkozni, viszont támogatták az ötletet. Úgy voltam vele, hogy van egy laptopom, van Zoom nevű program és akkor ott elindítok beszélgetéseket. Igazából így kezdődött az egész, hogy ezzel a programmal behívtam neves vendégeket. Az is nagyon jó volt, hogy a vízilabda közeg is támogatott, hogy „itt van végre egy fiatal kissrác, valamit akar, hogy fejlődjön a vízilabda, népszerűbb legyen”. Így kezdődött az egész online és utána mentünk stúdióba. A mostani társam, kollégám a Kispadpolo-ban, Menyhárt Zoli segített nagyon sokat az elején. Utána jött Mile Zsombi is velünk, aki nekem volt csapattársam régen és tudtam, hogy ő is a sportkommunikációban dolgozik, a tv-nél a sporthíreket kezeli és nagyon jó kommunikációs szakember. Sokkal képzettebb egyébként, mint mi, és akartam, hogy ő is részt vegyen ebben.
Szerinted szükséges egy ilyen kapcsolati tőke ahhoz, hogy valami sikeres legyen, mint a podcasted esetében?
Ha talán nem is kulcsfontosságú, de szerintem igen. Úgy látom, hogy most már odáig jutottunk – az egy nagy dolog és talán öndicséret is -, hogy azt mondják a vendégek, hogy jó ebbe a műsorba bekerülni és egy elismerés. Visszatérve a kérdésre nagyon nagy előny, hogy sokkal könnyebben jönnek be a vendégek, sokkal kötetlenebbek a beszélgetések úgy, hogy tudják ki vagyok.
Tudok olyanokat kérdezni tőlük, ami bennfentes, jobban oldódik a vendég. A vízilabdában sokkal jobban elismerik, támogatják azt, aki benne van ebben a közegben.
Mi alapján választod a vendégeidet a podcasthez?
Első körben mindig a legendákat próbáljuk behívni, az olimpiai bajnokokat. Illetve én nagyon szeretek foglalkozni olyan egyéniségekkel, akik érdekesek. Picit a saját fejem után menve is, akiket én érdekesnek gondolok, azokat hívjuk be. Ebbe bele-beleszólnak a társak, de igazából azt mondom, hogy 80 százalékban ezeket a döntéseket én hozom meg.
Ezeken a területeken, amikben dolgozol, mindent tanultál, vagy van olyan, ami autodidakta módon ragadt rád a karriered során?
Nyilván van egy csomó olyan tanult dolog, ami jött iskolán keresztül. De inkább úgy hasonlítanám össze, mint egy fát. A törzs, meg a nagyobb ágak, azok a tanult dolgok. A finomságok, mint a levelek, a gyümölcsök, azok inkább az élet tapasztalatai.
Az, hogy sokat telefonozok egy nagy probléma, de látom a külföldi trendeket, hogy milyen színeket használnak, milyen grafikát, képeket posztolnak.
Ahogy látom, arra megy az irány, hogy nem az információmegosztás a fő cél, hanem inkább az érzelmek átadása és inkább emocionális dolgok megosztása. Ez több embert érdekel és több embert ér el. A sport még ezért lesz hosszútávon velünk, akár az AI megjelenésével is, mert ott még igazi érzelmeket láthatnak az emberek.
Pályakezdő hallgatóknak mit tanácsolnál, hogyan indítsák be a karrierjüket?
Csak a saját magam példájából tudok tanácsot adni. Ha van egy kezdő hallgató és érdekli a sport, a művészet, vagy az állatokat kedveli, mondjuk maradva a kommunikációnál, ahol mi vagyunk. Menjen el egy céghez, menjen el egy egyesülethez, menjen oda az elnökhöz, hogy ő szeretne itt dolgozni és elkezdeni a pályafutását. Szerintem az nagyon fontos, hogy az elején ne a pénzért csinálja. Persze mindenki ebből él, de igenis mutassa meg, hogy mennyire akarja ezt a munkát. Rakja bele az effortot, legyen ott mindig. Legyenek kreatív ötletei, stratégiái és ezeket folyamatosan kommunikálja. Ezzel így szépen el tud kezdeni haladni, hogy felépítse saját magát. A sült galamb senkinek nem fog a szájába repülni. Ha vannak akár olyan kapcsolatai, akkor hívja fel őket, menjen el, legyen nyomulós. Aztán ha nem jön össze, akkor ne magát hibáztassa, hanem próbálkozzon máshol. Sose adja fel, hanem menjen, csinálja, legyen ott, legyen aktív.
Szöveg: Jenei Eszter. Nyitókép: Csongár István