Április 25-én, az X. Illyés Multidiszciplináris Konferencia első napján több előadáson is részt vehettek az érdeklődők az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a Kazinczy utcai épületben. A rendezvény egyik programjaként Erdősi Szabina és Ipacs Henriett, az ELTE egykori hallgatói osztották meg tapasztalataikat a munka világába való belépés kihívásairól és lehetőségeiről.
A rendvény két előadója saját tapasztalataikból merítve beszéltek a karrierépítés sokszor rögös útjáról, valamint arról, milyen sokféle út vezethet a pályakezdéstől a stabil karrierépítésig. Szabina az ELTE Tanárképző Központjában szerezte magyar, német és nemzetiségi német szakos tanári diplomáját, jelenleg azonban egy magánegyetemen dolgozik, mint a tanulmányi osztály munkatársa, ahol feladata a hallgatói élmény fejlesztése. Henriett rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon diplomázott, utána azonban HR területen kezdett el dolgozni, ma pedig vállalkozóként a pénzügyi szektorban tevékenykedik.
Elsőként Szabina szólalt fel, aki őszintén mesélt saját útkereséséről. Az ELTE Tanárképző Központjában szerzett diplomát, ám már a gyakorlata alatt világossá vált számára, hogy nem a klasszikus tanári pálya az, amit hosszú távon szeretne követni. A diplomaszerzés azonban fontos volt számára, mert az édesapja mindig azt mondta neki: „Mindegy, csak legyen egy diplomád!” Bár nem tanít, oktatói képzettségét jelenlegi munkahelyén is tudja kamatoztatni: a kommunikáció, a problémamegoldás, az empátia mind olyan készségek, amikre nap mint nap szüksége van.
A karrierváltás nem kudarc, hanem fejlődési lehetőség. Minden tapasztalat hozzátesz valamit ahhoz, akik vagyunk
– hangsúlyozta. Majd azt is hozzátette, hogy fontos rugalmasan kezelni az útkeresést: „Sokszor félünk attól, hogy a váltás egyenlő a bukással, de valójában ez az élet természetes része. Az ember folyamatosan formálódik, és ezt jó elfogadni.”
Ezt követően Henriett vette át a szót. A hallgatóság figyelmesen hallgatta végig személyes és őszinte beszámolóját. Henriett a Rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszakon, majd a Rekreáció MSc életmódtanácsadás szakirányon szerezte meg diplomáit. Tanulmányai befejezésekor azonban egy nem várt kihívással kellett szembenéznie: épp a COVID-19 világjárvány első hulláma söpört végig az országon, ami jelentősen befolyásolta mind a hallgatói, mind a dolgozói életét, hiszen szinte teljesen leállt az álláspiac. „Az álláshirdetések eltűntek, a cégek befagyasztották a felvételit. Aki ebben az időszakban végzett, annak szó szerint a semmiből kellett valamit építenie” – idézte fel Henriett. Ennek ellenére nem adta fel: kisebb projektmunkákba kezdett, dolgozott HR területen, kutatásokban vett részt, mentorált és önkénteskedett. Tapasztalatai szerint az első években sokszor nem az számít, hogy az ember pontosan mit csinál, milyen munkát végez, hanem sokkal inkább az, hogy mennyire vagyunk képesek tanulni, alkalmazkodni és kitartani.
Sokszor csináltam olyasmit is, amit nem gondoltam volna korábban, de minden feladat közelebb vitt ahhoz, hogy rájöjjek, miben érzem magam igazán otthon
– mesélte. Azt is kiemelte, hogy a fiataloknak nem szabad félniük a kezdeti kudarcoktól vagy a sokféle próbálkozástól. „Nem mindig az az út vezet el a célodhoz, amit előre eltervezel. Néha a kerülőutak tanítanak meg a legtöbbre” – fogalmazott.
Az előadás bevezetése után a közönséget is bevonták: mindenki kis cetlikre írhatta fel a kérdéseit, amit utána névtelenül felolvastak és megválaszoltak. Ez adta meg az előadás menetétét. Az egyik első érdekes kérdés a tapasztalat nélküli munkakezdés problémájára vonatkozott. A két előadó igyekezett hasznos tanácsokkal ellátni a közönséget. Azt javasolták, hogy célszerű az önéletrajzban minden egyetem alatti egyéb tevékenységet is feltüntetni, még akkor is, ha azok nem feltétlenül kapcsolódnak az aktuális tanulmányokhoz. A cégek ugyanis minden munkatapasztalatot értékelnek, a motivációt, a szorgalmat, a hajlandóságot és a rátermettséget keresik.
„És, ha nem csináltam semmit korábban?” – érkezett a kérdés a közönség soraiból. A válasz egyszerű volt: akkor el kell kezdeni munkát keresni. Az előadók ismét kiemelték, hogy nem jelent problémát, ha az első munkahely nem a végleges célállomás és esetleg más területen talál a munkakereső álláslehetőséget, mint amiben tanul. A tapasztalat a lényeg és az, hogy már nem a nulláról indul az illető.
Az önéletrajzírás kapcsán több gyakorlati tippet is adtak. Az első az volt, hogy fontos, minden képesség alapos megfogalmazása és lépésről lépésre való elhelyezése, akkor is, ha apróságnak tűnik, és érdemes külön kiemelni a kommunikációs készségeket. Lényeges az elrendezés: egy esztétikus, ízléses, önéletrajz mindig felkelti a figyelmet. Lényeg, hogy azt tükrözze, akiről szól és ehhez megfelelően érdemes megválasztani a betűtípust és a színeket. Terjedelem szempontjából a legoptimálisabb az egy oldal, mert a mai felgyorsult és rohanó világban nem szívesen fordítanak időt annál hosszabb önéletrajz elolvasására. Az évről évre, vagy egy éven belül többszöri munkaváltás (mondjuk egy évben háromszor) nem vet jó fényt a munkavállalóra. Viszont ebbe a diákmunka nem tartozik bele, csak a teljes állásra vonatkozik.
Arra buzdították a közönséget, hogy ha nem is sikerül egy területen érvényesülni, akkor nem szabad feladni, újra kell próbálkozni és minden interjúra érdemes elmenni. Mindketten többször is hangsúlyozták:
Szorgalommal sok mindent el lehet érni. Tudd, hogy miben vagy jó és arra támaszkodj!
A beszélgetés a felírt kérdések megválaszolása során ismét saját tapasztalatokra kanyarodott vissza. „Nehéz volt elfogadni, hogy már nem egyetemista vagyok, hanem dolgoznom kell” – mesélt Szabina egykori érzéseiről, majd kitért a kiégés veszélyeire is. Elmondta, hogy fontos szünetet tartani, ha úgy érzi az ember, hogy sok neki, amit csinál. Valamint fontos, hogy képesek legyünk kommunikálni a munkahelyünkön is és megtanuljuk meghúzni a határainkat. Emellett elhangzott, hogy érdemes állandó jelleggel tájékozódni munka mellett is egyéb álláslehetőségekről. Majd szó esett a vállalkozói létről is, amiben Henriettnek személyes tapasztalata van, hiszen vállalkozóként tevékenykedik. Elmondta, hogy rengeteg kihívással jár egy vállalkozás elindítása és szükséges hozzá egy biztos anyagi háttér, valamint félretett pénz is, hogy az embernek legyen tartaléka. Rugalmasságot és sok-sok kitartást igényel, hiszen különösen az elején nagyon bizonytalan és kiszámíthatatlan, mennyit fog hozni az adott projekt.
Egy újabb kérdés a rendszeres visszautasítások kezelésére vonatkozott. Nagyon sok munkahely ugyanis visszajelzés nélkül utasít vissza, hiszen általában csak annyi válasz érkezik tőlük, hogy nem minket választottak, bármilyen jellegű indoklás nélkül. Erre azt tanácsolták, hogy nem szabad személyes kudarcként megélni, ha igazán foglalkoztat minket a kérdés, hogy miért nem minket választottak, bátran rá lehet kérdezni akár egy telefonhívás során vagy egy e-mailen keresztül, de visszajelzést is lehet kérni a cégtől.
„Igaz az, hogy sosem késő pályát váltani?” – olvastak fel egy újabb izgalmas kérdés az egyik cetliről. A válasz realista volt. Az előadók szerint van az az idő, ami után már nehezebb vagy legalábbis több nehézséggel járhat a pályaváltás. Ez munkahelyfüggő is lehet. Ugyanis még valahol az az előny, ha az embernek van már családja, egy másik helyen azonban éppen, hogy ez hátrányt jelenthet. Érdemes nyitottan beleállni az új helyzetekbe, hiszen sosem tudhatjuk mit gondol a másik, csak csupán feltételezhetjük azt.
Végül szóba kerültek a szakkollégiumi élet élményei is, mert mindkettőjüknek volt benne tapasztalata. Henriett elmondta, hogy nagyon jó közösség jellemezte a kollégiumot, a közösségi élmények meghatározóak voltak számára, valamint sokat segített neki az önismeretének fejlesztésében és a határmeghúzásának kialakításában. Szabina hozzátette, hogy abban az említett közösségben nincs megkülönböztetés, támogató közegként jellemezte azt. Hosszútávú és segítő kapcsolatok épülhetnek ki, ha nyitottan állunk egymáshoz. Henriett a találkozót búcsúzóul az alábbi zárógondolattal fejezte be: „Tudd, hogy hol kell keresni!”
Az esemény jó hangulatban, kötetlen beszélgetéssel zárult. A hallgatóközönségnek továbbá lehetősége nyílt gondolatokat cserélni egymással és pár perces személyes beszélgetést folytatni az előadókkal. Megkérdeztük az egyik hallgatót, mi a véleménye a rendezvényről és mit visz magával tovább belőle. Volt, akinek az tetszett a beszélgetésben, hogy az előadók nem próbálták meg elhitetni a közönséggel, hogy az út egyenes és könnyű.
Őszintén beszéltek a nehézségekről is, és ez nagyon bátorító volt. Szabina és Henriett történetei segítettek megérteni, hogy a kudarcok nem végállomások, hanem tanulási lehetőségek
– árulta el egy érdeklődő, aki azt is hozzátette, hogy az elhangzott tanácsok mind hasznosak voltak.
A résztvevők többsége láthatóan feltöltődött inspirációval és megnyugtató gondolatokkal távozott: az útkeresés nem szégyen, hanem természetes része a felnőtté válásnak. Az elődadók személyes történetei, melyekben kitértek a kudarcokra is a tanulásra, a fejlődésre helyezték a hangsúlyt, valamint bátorították a hallgatókat a tapasztalatszerzésre és a nyitottságra. Az előadás rávilágított arra, hogy a karrierút nem feltétlenül egy egyenes utat jelent, hanem egy folyamatot, melynek tapasztalatai hozzájárulnak a személyes fejlődéshez. Az előadások üzenete tartalmazta, hogy az önismeret, a rugalmasság és a kitartás kulcsfontosságú tényezők a munka világában való boldogulásban. A közönség tagjai egy inspiráló és motiváló perspektívát kaphattak a fiatalkori karrierkezdésről és építésről. Ébresztő gondolatok átadása révén kezdhettek el gondolkodni saját pályakezdésükön és terveiken. A beszélgetés végére egyetértés alakult ki a két előadóban abban, hogy bár az út nem mindig könnyű a nehézségeken való túllépés, a kitartás és a szorgalom előre vihet bennünket.
Szöveg: Sass Viktória. Nyitókép: Facebook