Milivojevic Snezana több mint harminc éve dolgozik Magyarországon a médiaszakmában. A Srprski Ekran című magazinműsor felelős szerkesztője és műsorvezetője, ami a Magyarországon élő szerb nemzetiség hétköznapi életét mutatja be. Ezenkívül még forgatókönyvíró, több riport- és dokumentumfilmet rendezett, a rádiózásban is van tapasztalata, és a mai napig újságíróként tevékenykedik. Az interjú során szó esett a magyar nyelv elsajátítása során járó kihívásairól, arról, hogy miért kevesebb a nő az újságírói szakmában, és hogy mit tehet egy pályakezdő, annak érdekében, hogy jól teljesítsen hosszú távon is.
Az életrajzodban az szerepel, hogy a jogi szakot végezted el a főiskolán. Mi alapján kezdtél mégis a média iránt érdeklődni?
18-19 éves koromban már kezdett érdekelni az újságírás, akkor el is kezdtem foglalkozni vele jobban. Először a helyi rádiónál dolgoztam egy ifjúsági szerkesztőségnél, aztán belgrádi közszolgálati stúdión belül. Lépésről lépésre beleszoktam, megszerettem a környezetet. Akkoriban viszont nem volt a városomban külön médiával kapcsolatos szak az egyetemen, és a jog is érdekelt. Nem tudtam előre, hogy négy vagy öt évvel később mivel fogok foglalkozni, ezért is kezdtem el jogon tanulni. Amíg le nem tettem a diplomám, főiskola mellett mindig dolgoztam. A vége felé pedig az újságírás, mint pálya teljesen megfogott, és egyértelmű lett, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben.
Mi kötött össze Magyarországgal? Miért pont itt helyezkedtél el ebben a szakmában?
Én szerbiai származású vagyok, igazából nincsenek magyar felmenőim, csupán az újságírás kötött össze Magyarországgal. Több mint harminc évvel ezelőtt elég szerencsétlen volt a helyzet az országomban, kitört a délszláv háború és Jugoszlávia szétesett. Szerbia, vagyis akkor még ”Kis-Jugoszlávia” gazdasági helyzete rosszabbodott, az infláció is nagyon magas volt, ezért elkezdődött egy hullám, amikor is a legtöbben inkább az országon kívül kezdtek el munkát keresni. Akkor én sem láttam sok lehetőséget arra, hogy stabil munkát fogok találni ott a közeljövőben. Ismerősökön keresztül hallottam, hogy Pécsen van egy délszláv szerkesztőség, akik Jugoszlávia szétesése után önállósodtak, ezért több emberre volt szükségük az újonnan alakult szerb szerkesztőségben. Bár nem tudtam mi vár rám, jelentkeztem a munkára. Jó lehetőségnek tűnt, és ki akartam próbálni magam máshol is. Végül maradtam; három évig Pécsen laktam, aztán Budapestre költöztem.
Milyen nehézségekbe ütköztél, amikor fiatalon, egy számodra ismeretlen országban kellett munkát vállalnod?
Először baromi nehéz volt megszokni az új környezetet, mivel nem itt születtem, és nem is tudtam egyáltalán a magyar nyelvet. Egy külön erőfeszítés volt a munkában elhelyezkedés mellett a nyelvtudás elsajátítása és alkalmazása. Angol nyelven tudok beszélni, nyelvvizsgám is van belőle, de akkor még Magyarországon elég kevesen beszéltek angolul. Miután idejöttem, elég hamar, egy hónap után elkezdtem tanulni a magyar nyelvet. Jártam külön magánórákra is, de főként a személyes beszélgetések által szereztem mélyebb tudást. Másrészt a tévében néztem a magyar nyelvű adásokat, és gyakran színházba mentem, hogy beszívjam a magyar akcentust és a nyelvi sajátosságokat. Nagyon sokat kommunikáltam a kollégáimmal is, így tanultam meg a nyelvet, bár a mai napig nem tökéletesen.
Ha valaki jön egy adott környezetbe, akkor neki kell alkalmazkodnia. Nekem kellett elfogadni ami itt van, és nem fordítva
Kollégáim nyitottan álltak hozzám Pécsen, vicces emlékeim vannak arról az időszakról. Sokszor nem tudtam azt kimondani, amit szerettem volna, és máshogy fejeztem ki magam, de látták, hogy igyekszem, és segítettek kiküszöbölni ezeket a hibákat. A mai napig tartom velük a kapcsolatot, barátaimnak tartom őket.
Az oktatás, mint téma, sok adásodban felmerül. Mit gondolsz, milyen a magyarországi viszonylat a szerbhez képest? Mik a főbb különbségek?
Szerintem nincs sok feltűnő különbség, talán az idegennyelvű oktatás terén van egy kicsi. Már egyre jobb a nyelvoktatás Magyarországon az elmúlt évekhez képest, de még mindig nem tökéletes. Szerbiában sokkal erősebb és szigorúbb a nyelvoktatás, általános iskola végére egy B2-es szinten biztos megtanul az ember, akár C1-en is, elsősorban angolul, németül vagy franciául. Magyarországon viszont az állami oktatás szervezettebb, Szerbiában nagyon sok fölösleges dolgot kell megtanulnod, aminek nem veszed sok hasznát az életben. Túl van terhelve az oktatási rendszer, és nagyok az elvárások. Elhelyezkedni is könnyebb Magyarországon, a szerb állami média korlátozottabb.
A politikai helyzet mennyire befolyásolja az adások témáit? Kik a célközönség?
Minden nemzetiségnek joga van a saját anyanyelvén tanulni, és kommunikálni a különböző médiákon keresztül Magyarországon. Mindenkinek, népességszámtól függetlenül ugyanannyi műsoridő áll rendelkezésére, nincs megkülönböztetés ezen a téren. Én az MTVA szerb szerkesztőségében dolgozom, a Duna TV-n vetítik az adásaink magyar nyelven feliratozva, így nagyobb a célközönség, aki felé szól a tartalom. A szerb állami televízió és a közszolgálati televízió közötti szerződés miatt az adásunkat sugározzák Belgrádban és Újvidéken is.
Nem szól senki bele abba, hogy én, mint felelős szerkesztő mit szeretnék beletenni az adásomba, csak abban az esetben, ha a műsor tartalma ütközik a közszolgálati televízió stratégiai céljaival, vagy ha a csatorna hírnevét sértő megnyilatkozások kerülnek bele. Bár ezek alapvető szabályok, a médiában mindenkire vonatkoznak.
A mi témánk nem az aktuálpolitikával kapcsolatos, azt a híradó megteszi helyettünk. Mi főként a kulturális- és az oktatási helyzettel foglalkozunk a szerb nemzetiségen belül, és azon személyek életével, akik sokat tettek azért, hogy a két ország közelebb kerüljön egymáshoz. Célunk, hogy a két kultúrát jobban egyesítsük, és megismertessük a többséggel a sajátos szerb hagyományokat, vallást, és a művészeti értékeket.
A történelem során többször álltunk egymással szemben, mint egy oldalon, de a politika az politika, a mindennapi élet pedig mindennapi élet, teljesen más.
A műsorvezetés és az újságírás mellett különböző dokumentumfilmek forgatásában is van tapasztalatod. Mi motivál ezek elkészítésére a főállásod mellett?
A munkám során mindig fejleszteni szerettem volna magam, ezért sokszor új dolgokba kezdtem bele. Forgatókönyvíróként és szerkesztőként ki tudtam fejezni önmagam egy teljesen más formában. Egy kicsit kiugrunk a mindennapi munka kereteiből, egy szellemi felfrissülés miatt. Húsz éve dolgozom együtt Sibalin Györggyel, akivel nagy szerencsém van, mert rengeteg dokumentumfilm forgatásában vett már részt. A zágrábi filmakadémián végzett, rendkívül tapasztalt és tehetséges rendező-operatőr. 2005-ben kezdtük el az első közös munkánk, a Tesla nevű dokumentumfilmet. Könnyen sikerült közös témát találnunk, a magyarok és a szerbek közös történelmét, kultúráját, és művészetét próbáltuk jobban bemutatni a filmek által. Utolsó filmvetítésünk két-három hete volt Belgrádban, A korszellem útján címmel, ami Dobrovits Péter festőművészről szólt. Ezen kívül Tapavicza Momcsillóról szóló filmet is készítettünk, az első szerb olimpikonról, aki magyar színekben nyert az 1896-os olimpián. Továbbá Ivanovics Katalinról, az első akadémikus szerb festőnőről, aki igazából Székesfehérváron született. Jövő évi tervünk pedig Dumtsa Jenő, szerb származású, szentendrei polgármesterről szóló dokumentumfilm lesz. Különböző rendezvényeken is nyertünk díjakat, Magyarországon az akkori Nemzetiségi Filmfesztiválon az Urániai Nemzeti Színházban többször kaptunk díjakat, Szerbiában pedig néhány fődíjat is. Sajnos nincs sok időnk a mindennapi munka mellett dokumentumfilmekkel is foglalkozni, sok időt vesz igénybe a forgatás, de az akaratunk az megvan hozzá, ezért megpróbálunk mindig alkotni valami újat.
Mint női vezető, ért- e már bármilyen negatív tapasztalat a nemed miatt? Nehezebb volt-e az elején érvényesülnöd, mint egy férfi kollégának?
Nemzetiségi téren dolgozom, ezért lehet, hogy szerencsésebb helyzetben vagyok, mint a politikai szerkesztőségben lévők. Ott teljesen más a helyzet, az atmoszféra, és az elvárások. Mi egy kisebb közösség vagyunk. A televízió egy csapatmunka. Én nem éreztem, hogy bármelyik kollégám másképp viselkedne, csak azért, mert nő vagyok és nem férfi. Nem tapasztaltam semmiféle hátrányt a munkám során. Több női kollégám van operatőri, és vezetői pozíciókban is. Vegyes arányban oszlik meg nemileg a közösségünk.
Mit gondolsz, miért van ennek ellenére kevesebb nő a szakmában?
Szerintem azért is van kevesebb nő a szakmában, mert nincs meghatározott munkaidő, feladataink vannak, amiknek határidőre készen kell lenniük. Így bármeddig elhúzódhat a munka, este is és hétvégén is esélyes, hogy dolgoznod kell. Nem lehet teljesen hagyományos életet élni ezzel a szakmával, és sokak partnere nem elég nyitott erre. Gyereket vállalni is nehéz emiatt, túl sok időt vesz igénybe a szakma. Nincs szabadnap igazán, mert mindig előre kell gondolkozni, hogy aktuális legyen a témánk. Ha nem vagy nyitott, akkor ne is foglalkozz ezzel a szakmával. Fel kell áldozni a magánéletet nagyon sok értelemben.
Nem is olyan régen az internet próbálta fenntartani az egyensúlyt a televíziós műsorokkal, ma már pont ennek az ellentéte figyelhető meg. Hogy látod a televíziózás jövőjét a folyamatos változások függvényében?
Ahogy én látom, a közszolgálati televízió mindent megtesz, hogy alkalmazkodjon az internet folytonos változásaihoz. A legtöbb csatorna már különböző streaming platformokon nézhető, nálunk a médiaklikk oldalon találhatóak meg az adások feltöltve. A nézettség generálására és fenntartására rengeteg munkát fordítanak a szerkesztők az interneten keresztül elérhető tartalmakkal. A kompetencia a nézettség számában rejlik, ez már nem visszafordítható állapot. Az, hogy hogyan fog változni a következő években az alkalmazkodás, az kérdéses, de szerintem nem kell félni a televíziózás, mint szakma megszűnésétől.
Az viszont biztos, hogy egyre nehezebb lesz felvenni a ritmust az aktualitási versenyben, egyedinek maradni pedig még inkább kihívás lesz. A közösségi média tartalmak minősége pedig egyre rosszabb, de ebbe nem szeretnék belemenni jobban.
Végül pedig mit tanácsolnál egy pályakezdés előtt álló fiatalnak, aki ebben a szakmában tervez elhelyezkedni? Mi kellhet ahhoz, hogy hosszú távon is jól teljesítsen?
Elsősorban az általános tudás szélesítését ajánlom, folyamatosan kell oktatni saját magunk, hogy több témához is hozzáférhessünk. Fontos, hogy a tanulás ne kötelezettségből vagy muszájból menjen, hanem egy belső vágy ösztönzésére, ami a teljesítés céljából hajt minket. Szeretem, amit csinálok, ez az alapja az egésznek. Mindig több irányt, szemszöget kell figyelembe venni a téma feldolgozásához, szélesíteni kell a látókört. Nem kell félni a negatív kommentektől, figyelembe kell venni őket, hogy fejleszthessük magunk belőlük. Ha mást nem is, akkor szelektálni megtanul az ember általuk. Továbbá kitartás szükséges, ez egy nagyon nehéz szakma, mint említettem, a magánéletre is kihat. Mindig legyen meg az irány, amivel szeretnénk foglalkozni, de nyitottnak kell lenni, mert bármikor változhat a helyzet, amihez fontos, hogy tudjunk alkalmazkodni. Tulajdonképpen egy mai újságírónak mindent ki kell próbálnia. Mivel gyorsan változik a világ, készen kell állnunk minden újdonságra.
Az interjút Mága Zsanett, kommunikáció és média alapszakos hallgató készítette. Nyitókép: Milivojevic Snezana