Angol nyelvű popdalok egy shakespeare-i szöveg mellett, fekete-fehér lufikkal teli színpad, egy hinta és néhány dobogó. És néhány ragyogó szemű fiatal, akik hatalmas átéléssel játsszák a veronai szerelmesek újragondolt történetét. De mi a helyzet, amikor nemcsak Rómeó és Júlia, hanem mindenki más is szerelmes? Erről, és az előadás más érdekességeiről beszélgettünk Fridával és Mátéval.
Mióta játszotok a Gólem Színházban?
Frida: Én tavaly nyáron, 2023 júliusában csatlakoztam. Kicsit több, mint egy éve vagyok társulati tag.
Máté: Hivatalosan 2022 szeptemberében csatlakoztam a Gólem Ifjúsági Társulathoz, de előtte, még 2020 elején átmenetileg tagja voltam a társulatnak 3-4 hónapig.
Miért szeretitek a Rómeó és Júliát, szerintetek mitől különleges előadás?
F: Nekem ez volt az első előadásom a társulattal, már csak emiatt is nagyon-nagyon fontos számomra. Ettől eltekintve azt gondolom, hogy nagyon izgalmas, fiatalos felfogása az eredeti történetnek – miközben ez maga az eredeti történet, csak apró dolgok meg vannak benne változtatva, amitől egyszerre nagyon más, de közben ugyanaz…
Tudod, hogy mi fog történni, de egy pillanatig elhiszed, hogy mégsem tudod, hogy mi fog történni.
Egy-egy mondat van, ami utólag került bele, vagy utólag lett átformálva a saját szavunkjárására, de végig az eredeti Mészöly-fordítással dolgozunk, és szerintem nem dobja le magáról az előadás. Valahogy működik egyszerre a shakespeare-i szöveg és az, hogy angolul énekelünk; minden maibb, újabb benne.
M: Nagyon szeretem a mi előadásunkban, hogy fiatalok játsszák és fiatalokról szól. Majdnem mindenki a saját kortársait alakítja; szerintem ez nagyon menő és izgalmas – a szó legjobb értelmében. Rengeteg feldolgozás készült a Rómeó és Júliából (filmek, színházi előadások stb.), mégis úgy gondolom, hogy a miénk képes arra, hogy egy értékes és – pozitív értelemben – másik megközelítést tárjon a nézők elé, ami ugyanúgy releváns a mai világban; lehet hozzá kapcsolódni, meg tud szólítani különböző korosztályokat. Ráadásul nekem ez életem első főszerepe, emiatt is nagyon különleges és fontos számomra.
Hogyhogy a színészek már a színpadon várták az érkező nézőket? Ez minden előadásnál így van? Amit ilyenkor játszotok, azt is begyakoroljátok, vagy az improvizáció?
F: Nem minden előadás kezdődik így; korábban ez sem ilyen volt, csak besétáltunk a színpadra és elkezdődött a színdarab. Ez a módszer azonban megteremt egy atmoszférát a nézőnek, illetve nekünk is rengeteget segít az, hogy mindenki megcsinálja az egyéni kis ráhangolódását. Utána, amikor már azt érzed, hogy abban az állapotban vagy, amiben a karakterednek kezdenie kell az előadást, tíz percig csak érzed ezt az állapotot; megéled azokat az érzéseket, amikben kezded az előadást.
M: Nekünk az előadás hamarabb elkezdődik, mint a néző számára. Mi nem akkor jövünk karakterbe, amikor először belépünk a színpadra, vagy amikor először megszólalunk. Elkezdődik egy bemelegítés az előadás előtt, átfolyódik az énünk egy másik emberré, az adott karakterré, és ennek a végső fázisa, amikor bemegyünk a színpadra. Maga a színdarab még nem kezdődik el, de itt már szerepben és állapotban vagyunk. Ez segít a viszonyrendszerek megtalálásában és azok érzelmi hátterének megtöltésében. A közönség számára is nagyon izgalmas szerintem: ahogy belépsz a térbe, onnantól kezdve egy másik univerzumban vagy.
Nem kell a kezdéskor elhúzni egy függönyt, hanem igazából már zajlik egyfajta pre-előadás, teremt egy atmoszférát a néző köré.
F: Nincs pontosan megbeszélve, hogy mit fogunk csinálni. Egy év után azt gondolom, ismerjük annyira a karakterünk helyzetét és állapotát – legalábbis az előadás elején biztosan –, hogy egyszerűen csak tudtuk, mit fogunk csinálni, és nem kellett pontról pontra az egymás közti interakciókat megbeszélni.
Meglepő, pozitív fordulat volt, hogy a történet szerint halott szereplők nem tűntek el a színpadról, hanem némán és piros ruhában, de tovább játszottak. Ennek van valami mögöttes jelentése? Mit jelképez, hogy ott maradtak?
F: Ez azt próbálja szimbolizálni, hogy a halál nem megoldás. Ha most érzel valamit, ami nagyon rossz, attól, hogy meghalsz, ez nem fog megszűnni – sőt!
Az az igazi pokol, amikor meghaltál, és ugyanazt érzed, csak már nem is tudsz mit csinálni vele – és ez örökké tart.
A halott szereplők is így jelentek meg: hiába jártak a többiek között, nem tudtak semmit sem tenni, és ettől csak még frusztrálóbb, durvább az egész; ezzel nem oldódik meg, csak örökké fog tartani az, amit éreznek. Ezt szimbolizálta az, hogy ugyanúgy ott voltak: az örök küzdést.
M: A válasz a néző saját interpretációjában rejlik, hiszen mindenki értelmezi ezt valahogyan és elteszi magában valahogy. Az eredeti koncepció szerint azért jönnek vissza, mert bár valóban meghalnak, meg is akarnak halni és azt gondolják, hogy ez mindenre gyógyír, de nem így van: ugyanazt érzik és ugyanazt folytatják, amit előtte. A színeknek is szimbolikus jelentése van: a halott szereplők pirosba öltöznek, előtte azonban szándékosan mindenki fekete-fehérben van. Miután visszajönnek a halottak úgymond “szellemekként”, a még élők számára is ugyanúgy léteznek. Miután meghal Mercutio (Rómeó legjobb barátja), Rómeót ugyanúgy kísérti az ő szelleme, és ezzel együtt jár az összes előzőleg megszerzett tudás az összes ki nem mondott érzéssel, meg nem beszélt dologgal, elszalasztott lehetőséggel. Ezeket nem lehet kitörölni, örökké ott maradnak. Hiába hal meg bármelyikük, csak még tehetetlenebb lesz és semmit sem tud kezdeni ezekkel.
Ha jól értelmeztem a szituációt, Mercutio halálakor meg akarta csókolni Rómeót, és már előtte is voltak jelek arra, hogy többet érez iránta. Mit gondoltok erről a mellékszálról? Miért lett ilyen irányba megváltoztatva az eredeti történet?
F: Ezzel kapcsolatban is azt emelném ki, hogy mi eredeti fordítással dolgozunk, nem modernizáltunk – szerintem ez bele van kódolva a szövegbe, csak nem merül fel az emberekben. Amikor én olvastam a Rómeó és Júliát, nekem sem jutott eszembe. Persze ennek lehetnek teljesen más értelmezései, ez is egyfajta értelmezés. Olvashatod úgy is, hogy Mercutio egy hetero férfi, és nagyon-nagyon közeli a barátságuk Rómeóval. Szerintem ez egy új nézőpont, és mint olyan, borzasztóan izgalmas.
M: Mercutionak ezek az eredeti szövegei, vagyis bármennyire is hihetetlen, nincs változtatás az ő személyében.
Azért okozhat ez meglepetést, mert akinek úgy tanítják a középiskolában, hogy a két főszereplőn kívül nincs szerelmi szál a sztoriban, az nem akarja meglátni, hogy ez bizony árnyaltabb ennél.
Pedig hát nehéz lenne bizonyos dolgokat máshogy értelmezni. Ugye te is azt mondod, hogy mellékszál. De mihez képest mellékszál? A címszereplők szerelméhez képest? Mercutio karakterének ez a fő szála, az ő cselekedeteit ez a szál motiválja, az ő tetteit ez hajtja. Amúgy a többi karaktert nézve vannak változtatások, de a shakespeare-i szöveget tekintve (márpedig még egyszer hangsúlyozom, ebben az előadásban eredeti szöveggel dolgozunk) Mercutio Rómeó iránti szerelmi szála nem újdonság.
Miféle változtatásokra került sor a darabban?
M: Például Benvolio karakteréből Bee lett és lány játssza, ő is szerelmes Rómeóba. Lora karaktere, aki Lőrinc barát szövegeit kapta meg, szintén szerelmes Rómeóba; a dajkából Dodó lett, Júlia legjobb barátnője, aki csak pár évvel idősebb nála; illetve Tybalt eredetileg az unokatestvére a Júliának, ebben az előadásban azonban a bátyja.
A változtatások alapvető oka, hogy minden karakter szerelmet tudjon játszani, hiszen ez az előadás a szerelemről szól; a szerelemnek elég sok fajtájáról.
Milyen az, amikor a legjobb barátodba vagy szerelmes (Mercutio és Rómeó, vagy Bee és Rómeó)? Milyen az, amikor a saját húgodba, ezt hogyan emészted meg (Tybalt és Júlia), milyen amikor egy toxikus kapcsolatban vagy (Lady/Capuletné és Fernando/az öreg Capulet), vagy amikor egy bántalmazó férfiba vagy szerelmes (Dodó és Fernando)? Milyen az, amikor önmagadba vagy szerelmes (Paris herceg), amikor „barátság extrákkal” fajta kapcsolatban vagy valakivel, de az egyik többet érez, mint a másik (Lora és Rómeó)? És milyen valójában két fiatal, egy 14 és 16 éves kamasz szerelme, akik 2 napig látják egymást? Mennyire épül ez a szexualitásra vagy a finom intimitásra, mennyire képes elmélyülni egy ilyen kapcsolat ennyi idő alatt? Mindezek a kérdések felmerülnek a darab során.
Érdekes részlet, hogy a herceg szereplésekor mindig szokatlan zajokat, hangokat adott ki a többi színész. Ennek mi a magyarázata, mi az értelme?
F: Mindig, amikor a herceg színre lép, valaki légyhangokat fog kiadni egészen addig, amíg ott van és beszél. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: szarra száll a légy, és a herceg egy nagyon szar ember… Mindig van egy légy körülötte, mert annyira borzasztó.
M: A többi hang atmoszféra-lefestés céljából szükséges. Mivel az egész előadás díszlete egy hintából és dobogókból áll és egy formalista előadás, ezek mind azt a célt szolgálják, hogy a néző el tudja helyezni, hogy a jelenetek milyen térben, környezetben történnek; például egy öltözőben, amikor csap és kézszárító hangját halljuk.
Milyen elképzelés alapján lettek összeválogatva a darabban hallható dalok? Miért épp angolul? Hiszen nem biztos, hogy a közönségben mindenki érteni fogja.
F: Abszolút Virág (Németh Virág társulatvezető) válogatása volt, akinek hatalmas zenei tudása van, minden előadót és számot ismer – ezért is lett ennyire sokrétű az előadás zenei anyaga. Szeretnénk a fiatalokat megcélozni ezzel az előadással, akiknek a nagy része már tud angolul. Másrészt meg tudjuk tölteni ezeket a dalokat annyi mögöttes tartalommal és annyi érzelemmel, hogy nem kell feltétlenül szóról szóra érteni, hogy mit mondunk és mit éneklünk. Ha el tudjuk játszani, érted akkor is, ha nem érted.
M: Mindegyik dal kapcsolódik valamilyen módon az adott szituhoz, amiben elhangzik, az adott jelenethez és a karakterek érzéseihez. Megfesti a jeleneteket – ezekhez keresett dalokat a darab rendezője.
Nem csak a szöveg a lényeg, vagyis aki nem érti a dalszöveget, az a dalok által közvetített hangulat-vonatra ugyanúgy fel tud szállni és tud vele suhanni.
Mi a legnagyobb kihívás számotokra ebben a színdarabban?
F: Nekem a legnagyobb nehézség a szerelmi szál. Dodóként, Júlia legjobb barátnőjeként szerelmes vagyok Fernandóba, aki az eredeti történet szerint Júlia apja (itt a nővére férje). Ez nagyrészt egy plátói szerelem. Ezt a szerelmet minden egyes előadás előtt és alatt el kell juttatnom egy felülírhatatlan, minden fölé kerekedő, teljesen elvakult vággyá, hogy semmi ne állhasson ennek az útjába, és tényleg azt érezzem, hogy bármi történik, én ezt az embert nagyon szeretem. Ha ezt nem tudnám felépíteni, akkor nagyon nehéz helyzetben lennék az előadás második felében, mert az ott kibontakozó helyzetekben csak ez a szerelem tudja továbbvinni a karakteremet. Nekem ezt a legnehezebb minden alkalommal felépíteni, egy ekkora, ilyen szintű érzelmet végig fenntartani.
Az interjút Rácz Dorottya készítette. Nyitókép: Hirling Bálint