Újságírás nemzeti és nemzetközi témákban; oknyomozás, tényfeltárás: milyen áldozatokkal jár és kitől kaphatunk támogatást, vagy épp melyen ellenszélben kell dolgoznia a hazai ellenzéki és független sajtónak? Milyen a valóban közszolgálati újságírás és milyen jogi ügyekbe keveredik az, aki ma erre adja a fejét Magyarországon? A Szegénységről Méltósággal Sajtódíj kezdeményezés kerekasztal-beszélgetésén jártunk.
Milyen viszonyok uralkodnak a hazai újságírásban? Erre a kérdésre keressük a beszélgetés folyamán a választ. Az esemény felvezetésében a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj képviselői beszéltek a díj létrejöttének apropóiról. Elmondásuk alapján a legfontosabb érték, amelyet – nomen est omen – szeretnének képviselni és megőrizni, a szegénység érzékenyen és méltósággal történő ábrázolása a médiában, amely nem bazári látványosságot és elrettentő precedenst kreál egy dehumanizált, nincstelen társadalmi csoportból, hanem mélyreható és részletes képet fest a rossz anyagi körülmények között élők helyzetéről, s mindez egyúttal egy előremutató társadalmi kezdeményezés alapjául is hivatott szolgálni, hogy halljuk meg azok hangját, akik képtelenek azt segítség nélkül hallatni.
Az este meghívott vendégei Báthory Róbert (Szabad Európa), Mizsur András (Telex) és Polgár Tóth Tamás (Debreciner) újságírók, a moderátor József Nóra egyetemi hallgató. Báthory Róbert eredetileg idegenvezetőnek készült, ám e területből kiábrándulva végül az újságírás mellett döntött, s Magyarország aktuális társadalmi, politikai és gazdasági kérdéseit tárgyaló sajtóanyagokat készít, hol hazai, hol nemzetközi, európai viszonylatban. Elmondása szerint „Azt csinálom, amit akarok, és szinte csak szakmai kritikákat kapok vissza, ami nagyon megnyugtat.” A Szabad Európa egyébként a rendszerváltoztatás után, 1993-ban vonult ki hazánkból, ám a magyar politika visszásságai okán idővel ismét visszatért. Mizsur András sokáig nem találta helyét. Dolgozott a Művész Moziban, és már korábban is érdekelte az írás, ezután került a Telexhez. Arról számol be, hogy hírportáljuknál az újságíróknak „minden témával lehet és kell is foglalkozniuk”, mégis nagyon jó egy-egy olyan területen elmélyülni, amelyet az illető korábban nem ismert. Polgár Tóth Tamás hangsúlyozta, hogy lapjának elsősorban lokális körben van hatása. Elsőszámú feladatuknak tekinti, hogy a némáknak hangot, Hajdú-Bihar vármegye lakosainak pedig nyilvánosságot adjon.
Az előadók arról számoltak be, hogy a nemzetközi témákkal foglalkozó magyar sajtó rendkívül összetett együttműködésen és kölcsönösségen alapul. Róbert például azért tudott szerbiai afgán menekültekről írni, mert felvette a kapcsolatot az egyik ottani kontaktemberükkel.
Szerencsésnek tartom magam, mert mindig van kihez fordulnom.
Abban mind egyetértettek, hogy a nemzetközi híreket tárgyaló cikkek nemzeten átívelő kooperáció folyományaként valósulnak meg. Róbert arra is kitért, hogy Ukrajnában jelenleg több haditudósító végez fáradságos munkát az aktuális fronthelyzetről történő folyamatos híradási áramlás fenntartásával.
Ezzel meg is érkeztünk az este következő kardinális kérdéséhez: mik a sajtó feladatai? Mindhárom előadó egyetértett abban, hogy a sajtó elsődleges felelőssége a hatalom ellenőrzése. Tamás szerint sokan nevezik magukat objektív újságírónak, ám szerinte ez a gyakorlatban – legalábbis maradéktalanul – megvalósíthatatlan. Azt is elmondta, hogy mielőtt a Debreciner megszületett, a Fidesz-média uralta a várost és a vármegyét is. Szerinte ma már egy-egy releváns ügyet a köztudat felszínére lehet hozni – gondoljunk csak a most is aktuális debreceni akkumulátorgyár-kérdésre! András szerint a marginalizált társadalmi csoportok kihangosítása mellett a szórakoztatás is feladata a sajtónak, hiszen egy hírportál akkor tehet szert nagy olvasottságra, ha nem csupán első kézből tájékoztat, de – ahogy Róbert fogalmazott – „át is lépi az olvasók ingerküszöbét” (lsd. alföldi záportározók esete). Mindemellett kiemelte a fokozott felelősséget, amivel e hivatás jár. Könnyű hibát véteni, az pedig rengeteg bonyodalommal és jogi következménnyel járhat. A Szabad Európa újságírója azt is megjegyezte, hogy az embereket elsősorban az motiválja, hogy „mindenről elsőként akarnak értesülni.” Egyik előadó sem vélte úgy, hogy az oknyomozó újságírók soraiba tartozna, s ezt mindhárman azzal az érvvel támasztották alá, hogy a tényfeltáró munkához hihetetlen kitartás, elhivatottság, türelem, valamint fizikai és mentális állóképesség szükséges – ezen elvárások emelik a professzionális oknyomozást egy elképesztően összetett zsurnalisztikai műfajjá.
És mik nehezítik Magyarországon az ellenzéki vagy épp a független sajtó munkáját? Például a tény, hogy a sajtó ezen képviselőit rengeteg közintézménybe nem engedik belépni. Tamás ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a helyi önkormányzat tudatosan zárkózik el közérdekű információk kiadásától és a lakosok tájékoztatásától, András szerint pedig a közérdekű adatigénylés is az újságíró feladatai közé tartozik. A másik tényező, amely megnehezíti a magyar újságírást, a perek és egyéb jogi fenyegetőzések intézménye. Róbert arról beszélt, hogy vannak bírósági ügyei, ám ezeket általában megnyeri, mivel a legtöbb esetben ezek puszta félelemkeltést, elrettentést szolgálnak. Azt is hozzátette, szerinte jók azok a cikkek, amik ellenszenvet váltanak ki a hatalomból, mert ebből derül ki, hogy azok bizonyos határokat feszegetnek. Példaként álljanak itt a szenvedélybeteg szülők gyermekeiről szóló sajtóanyagok, amelyek tárgya mindig is tabutémának számított, mégis íróik rengeteg pozitív visszajelzést kaptak cikkeikkel kapcsolatban, hiszen a társadalmi segítségnyújtás első lépése egy problémáról való diskurzus kezdeményezése. A perek témájában megszólalt Tamás is, méghozzá egyik korai írása kapcsán, melyet a debreceni Nagyerdő Tisza-szabályozás miatti kiszáradásáról jelentetett meg 2018-ban.
Már ekkor azt mondták rólam, hogy sorban álltam a Soros-ATM-nél.
Sok szót ejtettünk már arról, milyen faktorok nehezítik a hazai újságíró munkáját. Mi a helyzet azokkal, akik segítik és támogatják őket? András beszélt arról, hogy
Bizony, van, hogy olyannal kell foglalkoznunk, amivel nem akarunk, ám a jó cikk olyan, hogy a szerkesztő és az olvasó is szívesen olvassa.
Róbert kiemelte a támogató közeget, amely motiválja az újságírót mindennapi munkája végzésében. Hozzátette, a kapitalista bulvármédia és a sajtópropaganda (EU, Nyugat és Soros ellen hergelő tartalom) sajnos túlsúlyban van a média legtöbb felületén, mégis azt mondta, a hiteles tájékoztatás feladata teszi elhivatottá:
Nem érdekel, ki mit gondol rólam, muszáj felhívni az érintett embereket akár századszor is, mert ez a kötelességem.
Ezzel szemben arról is mesélt, hogy előfordult, hogy követték, megfigyelték. Ezt szerencsére mostanában már nem tapasztalja. Tamás szerint sokszor az ember családja és baráti köre is védelemre szorul. Ez nagyfokú felelősségtudatot kíván meg mindenkitől, aki pályafutását e területen képzeli el ma Magyarországon. András azt is hozzátette, „Nem vagyunk túlfizetve.” Szerinte a felelősség is mindennapos mentális terhet jelent, amit tudni kell kezelni. Róbert mindenkinek azt a fontos tanácsot adta:
Ha újságíró akarsz lenni, el kell engedned a kommentek olvasását!
Ezzel kapcsolatos megfigyelése az évek során az volt, hogy női kollégái általánosságban több gyalázkodó tartalmú e-mailt és hozzászólást kapnak, mint a hírportál férfi munkatársai. Rágalmazással személy szerint volt már dolga, ám atrocitás vagy fizikai fenyegetés eddig még nem érte őt. „A felperesek általában inkább a mentális megfélemlítésre utaznak.” Ezt András is megerősítette.
Az is releváns kérdés, biztosítanak-e a cégek jogi védelmet a fentiekhez hasonló esetekben. Róbert azt mondta, „dolgozik nálunk médiajogász, de ettől függetlenül nem szabad figyelmetlenségből pereket kreálni.” András a Telex jogi részlegéről beszélt, amelyet nagy segítségként aposztrofált, hiszen az itt tevékenykedő munkatársak nézik át a nyilvánosságra hozandó anyagokat jogi problémák után kutatva, amely egyrészt leveszi az újságírók válláról ezt a terhet, másrészt remek visszajelzés arról, ki milyen minőségben végzi a munkáját a hírportál újságírói közül. Tamás is gyakran kikéri a joggyakorlattal foglalkozó kollégák véleményét, ezzel is lefedve bizonyos támadási felületeket és megkímélve magát rengeteg plusz fáradságtól.
Összességében mit tanultunk? Mint minden hivatásnak, az újságírásnak is van pozitív oldala, ám rendkívül fontos a megfelelő érdekképviselet és az elhivatottság a magasztos ügy iránt. És a jutalom? A tájékozott és hű közönség bizalma, belénk és munkánkba vetett hite, pozitív visszajelzései és – sokszor bármily nehéznek tűnik is – a harc a jogállamiságért, amelynek alapkövei mind a sajtó-, mind a szólásszabadság. E két demokratikus érték egybecseng mindazzal, amit az est kezdeményezője, a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj is képvisel országszerte: véleményszabadság és esélyegyenlőség nem csak jogi tekintetben, de mediális közegben is. Ez legyen az eszménykép a jövő újságírói és aktivistái számára!
Szöveg: Major Mátyás Gábor. Kép: Szegénységről Méltósággal Sajtódíj Facebook.