A mai napig előfordulhat fejlesztési projektek keretében, hogy nők és a projekt kedvezményezettjei kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Ezt elkerülendő jött létre a Safeguarding Resource and Support Hub, ahol irányelvek segítségével próbálják biztonságosabbá tenni a szervezetek működését. Most Farkas Eszterrel beszélgettünk a safeguardingról, azaz a belső védelmi irányelvekről, valamint ezek fontosságáról.
Tudnál részletesebben mesélni arról, hogy mivel foglalkozik pontosan az a szervezet, ahol dolgozol?
Én a Magyarországi Terre des hommes (Tdh) Alapítványnál dolgozom, amely Svájc vezető gyermekvédelmi szervezete és 2006-ban nyitotta meg regionális irodáját Budapesten. Projektjeink fókuszában a gyermekvédelem, az anya és a gyermek egészsége, a gyermekek igazságszolgáltatáshoz való joga és a gyorssegélynyújtás áll. A Safeguarding Resource and Support Hub projekt, amelyben én is részt veszek, több szervezet csoportosulásából fakad, és a safeguarding körül mozog. A safeguardingra elég nehéz megfelelő szót találni a magyar nyelvben. Talán belső védelmi irányelveknek fordíthatnánk. Azzal foglalkozunk, hogy egy szervezet milyen irányelveket tesz a saját maga számára is követendővé, azaz mit ír elő, hogy biztonságosabban tudjon működni.
Több oknyomozó cikk is született arról, hogy civil szervezetek vagy akár nagy nemzetközi szervezetek működése során sajnos éppen azokat az embereket vagy társadalmi csoportokat érte zaklatás vagy bántalmazás, akiket a szervezet szolgálni, védelmezni hivatott volna.
Ennek elkerülése érdekében vannak ezek a safeguarding irányelvek, és mi a Terre des hommes (Tdh) Alapítvány segítségével azzal foglalkozunk, hogy minél inkább el tudjunk juttatni kisebb szervezetekhez olyan információkat, forrásokat, eszközöket, amelyekkel biztonságosabbá tudják tenni saját működésüket.
Miből áll a munkád?
A Tdh felel az egész online platform működtetéséért és a digitális kommunikációért. Én a globális digitális kommunikációt viszem. Rengeteg minden tartozik ide: az online tartalmak kezelése a honlapon, valamint hírlevelek szerkesztése és írása, grafikák készítése, a közösségi felületek gondozása. Besegítünk egyéb tevékenységekbe is, például webináriumokon való kommunikáció, podcastok szerkesztése és a róluk való kommunikáció, plusz az élő események közvetítése is a mi feladatunk. Úgy lehet ezt elképzelni, mint a szervezeti kommunikációt, ami hatalmas falat.
Akkor, ha jól értem, csak civil szervezetek számára érhető el a safeguarding projekt? Multik vagy egyéni személyek is elvégezhetik ezeket a tanfolyamokat?
A szolgáltatásaink közé tartozik például egy e-learning kurzus, ami öt modulból áll és tök izgalmas, mert egy szervezetnek az elképzelt életéről szól, ahogy végigmennek ezen a folyamaton a HR-től kezdve a saját belső dokumentumaik alapján egészen addig, hogy probléma alakul ki a szervezeten belül vagy szervezetek között, és ezt kezelniük kell. A mi célközönségünk nem feltétlenül a multik – bár ők is lehetnek egyébként –, hanem kisebb civil szervezetek. Jelenleg nyolc hubunk van nyolc országban, ahol fizikailag is jelen vagyunk, tehát ott vannak mentorképzések a szervezetek tagjainak, valamint egyéb helyi workshopok is. Ezek három afrikai, két délkelet-ázsiai és három közel-keleti országban vannak. A fő célkitűzésünk az, hogy az online kurzusaink, dokumentumaink és a webináriumaink azokat az embereket találják meg, akik ezekben az országokban élnek és dolgoznak, különösen kisebb szervezetekben, hiszen ők alapvetően kevesebb anyagi és emberi erőforrással rendelkeznek. Mi pedig olyan tartalmakat állítunk elő, amit ők fel tudnak használni.
Van annak bármi oka, hogy sok afrikai országban, valamint Ázsiában érhetők el leginkább ezek a hubok?
Mivel ezt a projektet egy brit fejlesztési alapból finanszírozzák, így tulajdonképpen a támogató határozza meg azt, hogy hol induljon először próbafolyamatként az egész projekt – ez Etiópia volt, majd folyamatosan bővült az évek elteltével. Azt, hogy miért ezekre az országokra esett a választás, egy hosszabb tanulmányi folyamat előzte meg, és eddig nagyon jó visszajelzéseink vannak. Sőt, az elmúlt egy évben körülbelül a háromszorosára nőtt a honlap látogatottsága, a bejövő e-mailekből pedig az látszik, hogy lenne igény arra, hogy még több helyen legyünk jelen.
Annak ellenére, hogy a safeguarding egy viszonylag új téma, szerintem egyre inkább érezhető a fontossága.
Ezek az iránymutatások főként a szexuális zaklatás és a munkahelyi bántalmazások miatt jöttek létre?
Igen. Tulajdonképpen minden olyan visszaélés elleni törekvést magában foglal a safeguarding – tehát a szexuális zaklatást és egyéb visszaéléseket –, amely ártalmat okoz a szolgálni kívánt embereknek. Sokszor ki szoktuk emelni, hogy ebben elég erősen megjelenik az alá-fölérendeltségi viszony. Például, amikor valaki valakitől segélyt kap, gyakran az alá-fölérendeltségi viszony miatt belemegy olyasmibe, ami miatt könnyebb őt kihasználni, annak ellenére, hogy arra a segélyre ő alanyi jogon jogosult. Az egyik podcastunkban szó volt a „jobs-for-sex scheme”-ekről is, amely lényege, hogy egy civil szervezet munkatársa egy helyi lakosnak munkát kínál humanitárius vagy fejlesztési projektek során, de ezért cserébe szexuális szolgáltatásokat vár el. Ennek van egy nagyon erős szexuális vonulata is, de valójában egy alá-fölérendeltségi viszonyból is fakadhat az, hogy gyakran nők – persze férfiakkal is előfordulhat – százai és ezrei kerülnek olyan helyzetbe természeti vagy humanitárius katasztrófák következtében, ahol kiszolgáltatottságuk miatt szexuális kizsákmányolás áldozataivá válnak. A safeguarding erre próbál megoldást kínálni, hogy ezeket az esetek csökkenteni tudja.
Miután egy szervezet elsajátítja ezeket az irányelveket, mennyi az esély arra, hogy ne történjen ilyen szituáció, vagy ha mégis megtörténik, akkor ne tussolják el az egészet, hanem megfelelő figyelmet kapjon az áldozat?
Ez egy nagyon bonyolult kérdés, mert gyakran önmagában az is gond, hogy nem derül ki a visszaélés.
Akár csoportosan, akár egyénileg történnek ilyen visszaélések, még az újságírói munka során is több hónapnyi energiabefektetésre van szükség ahhoz, hogy a felszínt kapargatva valami kiderüljön, valamint létre tudjanak hozni egy olyan bizalmi légkört, ahol a sértettek meg tudnak nyílni.
Ha szervezetekről van szó, igen, lehetséges, hogy előfordul ilyen probléma, de kell, hogy legyen egy feedback mechanizmus, ahol anonim módon ezt jelenteni lehet. Az, hogy mennyire várunk változást, egy hatalmas kérdés. Például nagy nemzetközi szervezetek esetében is fény derült visszaélésekre az elmúlt években, és általában ilyenkor van egy belső ellenőrzés, vizsgálat. Hogy utána vajon mi lesz? Remélhetőleg eltávolítják azokat az embereket, akik visszaéltek a szerepükkel. Úgy gondolom, hogy csak attól, hogy elvégzik a szervezetek ezeket a kurzusokat, nem feltétlen történik változás, hanem sokkal inkább attól, hogy egy szervezet a safeguarding alapelveknek megfelelően épül fel, és megvannak azok a visszajelzési mechanizmusok is, amelyek biztonságosabbá tehetik a szervezet működését.
Magyarországon is terveztek nyitni hubot?
Itthon kimondottan nem, viszont most az Ukrajnában zajló háború és az ennek következtében kialakult menekültválság miatt létrejött egy mondhatni másolata a hubunknak, amely mögött egy másik fő támogató áll. Tehát alapult egy kelet-európai Safeguarding Resource and Support Hub, melyben Lengyelország, Románia és Moldova vesz részt, valamint Ukrajnában is lesz majd hub.
Ez a projekt viszont nemcsak civil szervezeteket céloz meg, hanem magánszemélyeket is. Ennek az az oka, hogy például Magyarországon is nagyon sok állampolgár volt közvetlen kapcsolatban az ukrajnai menekültekkel. Az ő informálásuk is kulcskérdés.
Ha például egy magyar állampolgár részt vesz egy ukrajnai család ellátásában, lényeges, hogy hogyan történhet az minél biztonságosabban. Vagy hogyha egy szervezet önkénteseket alkalmaz az érintett területeken, akkor hogyan tudja ezt minél biztonságosabban tenni, anélkül, hogy ártana nekik.
Az interjút Horváth Nikolett alapszakos hallgatónk készítette. Képek: Fábián Adrián.