Fake news: kerekasztal-beszélgetés – hirdette az ELTE Média által szervezett esemény címe a Facebookon. Azonban a beszélgetésen nem csupán az álhírek kerültek elő, de az újságírói szerepek, a képzés fontossága, a hazugságok szabályozása vagy szabályozhatatlansága is, sőt, még a magyar médiapiac egyediségéről is szó volt. Polyák Gábor tanszékvezető, Bátorfy Attila oktató és Bajomi-Lázár Péter a Médiakutató alapítója beszélgettek a Médiakutató új száma kapcsán, nem csak álhírekről.
Van konkrét fogalma a fake newsnak?
A beszélgetésen a Médiakutató friss számról volt szó, ami a fake news jelenséggel foglalkozott. A fake news fogalmának magyarázatát Polyák Gábor kezdte, aki szerint röviden összefoglalva a lényeg az, hogy valahogy befolyásolják, átverjék az olvasókat. A lapszámban a fake news helyett a szerzők a “junk news” fogalmának használatát vetik fel, mert az álhírek semmiképpen sem nevezhetőek hírértékűnek, sokkal inkább a szemétre hasonlítanak. Bátorfy Attila szerint az álhírek kapcsán lehetne edukálni az újságírókat, mivel nem valószínű, hogy a szakmában tisztában lennének a fogalmakkal. Bajomi-Lázár Péter szerint ezt a feltételezést a témában újságírókkal készített interjúk is megerősítik, ennek az oka pedig az egyetemi szintű újságíróképzés hiánya. Példának hozta Amerikát, ahol az újságíróképzés elején a leendő újságíróktól megkérdezik, hogy mennyire fontos az etikus újságírás. Az első évben a legtöbben cinikusan nyilatkoznak a kérdésben, a képzés végére viszont megértik a szakma lényegét.
Az újságírás nem csak tehetség kérdése, a szakmaiságot is el lehet sajátítani
– mondta Bajomi-Lázár.
Ha van információ, akkor bizonytalanság is van
Bajomi-Lázár Péter elmondta, hogy egészen a könyvek megjelenésétől polarizálódik a társadalom. A könyvekben megjelenő információ bizonytalanságot szül, hiszen ki mondja meg bármely szöveges tartalomról, hogy igaz vagy hamis? A mostani helyzet annyiban más, hogy a média diverzifikálódott – a csatornák, platformok, médiumok száma rohamosan nő, ezáltal az információ és a tudás méginkább destabilizálódik – hasonlította össze az elmúlt évtizedek helyzetét a Mádiakutató alapítója a régmúltéval. Példának azt a Frei Tamás interjút hozta, amikor Frei egy “híres bérgyilkossal” beszélgetett, akiről később kiderült, hogy csak egy statiszta.
A beszélgetésen felmerült, miszerint probléma, hogy nincs dedikált újságíróképzés / Fotó: Kristóf Balázs.
Polyák Gábor az újságíróképzés hiányára reagálva elmondta: a tanszéken éppúgy megoszlanak a vélemények a kérdésben, mint a vezető újságírók körében. Szerinte probléma, hogy nincs dedikált újságíróképzés, mivel ezek a kérdések nem tudnak bekerülni a szakmai körforgásba. Ehhez hozzáadódnak a közösségi média által nyújtott lehetőségek, hiszen ezeken a platformokon rengetegen válnak önjelölt újságíróvá:
Sokan elhiszik magukról, hogy újságírók lettek, de legalábbis fel vannak vértezve minden olyan tudással és készséggel, hogy ők a nyilvánosság előtt, felelősségteljes módon közöljenek tartalmakat.
Ennek köszönhető, hogy sokkal fontosabbá vált a valódi újságírói munka. Polyák – visszaemlékezve a hagyományos média fénykorára – felidézte, hogy míg korábban attól tartottak, a kapuőrnek tartott újságírók szűrő hatása túl erős lesz, mára a közösségi média miatt ott tartunk, hogy szinte bármilyen vélemény megjelenhet.
Bajomi-Lázár Péter szerint az emberek a saját igazuk megerősítést várják az újságírótól / Fotó: Kristóf Balázs.
Hazudni olcsó, és sok esetben egyszerűbb is befogadni
Bajomi-Lázár szerint az újságírók társadalmi mandátuma csupán egy hipotézis: csak egy feltételezés, hogy az újságírókat azért tartjuk, hogy tájékoztassanak minket. Elmondta, hogy bizonyos esetben az emberek nem a valóság bemutatását várják az újságírótól, hanem sokkal inkább a saját igazuk megerősítést. Kiemelte, hogy ez a Kelet-Európában kiemelten igaz, mivel ebben a régióban átmeneti társadalmak jöttek létre a rendszerváltást követően.
A sokféle politikai, társadalmi rendszer rendkívül polarizálttá teszi a társadalmat, és minél polarizáltabb egy társadalom, annál nagyobb szüksége van a saját álláspontjainak megerősítésére
– vélekedett. Egy másik problémát felvetve Bátorfy Attila hozzátette, hogy hazugságot előállítani nagyon egyszerűen és sokféleképpen lehet.
Ezzel szemben az igazságot ellenőrizni sokszor nagyon sok pénzbe kerül.
Példaként a nemrég elindult magyar tényellenőrző portált, a Lakmuszt említette. A Lakmusz csapata egy témának csak egy-két narratíváját tudja leellenőrizni, többre nincs kapacitásuk. A hazugság előállítása pedig ingyen van.
Gondoljunk csak bele, mi magunk hányszor füllentünk
– zárta a gondolatot oktatónk.
Tanszékvezetőnk pedig a fact-checking témára reagálva elmondta, hogy ez is olyasvalami, “amit ki lehet venni a tálból”, de ha valaki nem tart rá igényt, akkor ragaszkodhat tovább a korábban elmondott bolondságokhoz, “mert az egyén közössége, identitása úgy lesz kerek”. Pont ezért a fact-checking szerinte nem oldja meg a dezinformáció problémáját, hiszen akit a Lakmuszon cáfolnak, az úgysem olvassa el. Polyák szerint ezzel továbbra is együtt fogunk élni, ahogyan mindig is együtt éltünk, csak korábban nem volt ennyire tömeges jelenség.
Valójában büntethetőek a hazugságok?
Bajomi-Lázár Péter a kereskedelmi TV-csatornák megjelenése kapcsán elmondta, hogy míg korábban szakértők beszélgettek egymással a televízióban, a kereskedelmi csatornákkal ez megváltozott, és a szakértőket többnyire hétköznapi emberek váltották a képernyőn.
Az a jelenség, hogy a vélemények ma már olyan súllyal bírnak, mint a tények, arra vezethető vissza, hogy a nyilvánosság elkezdett bulvárosodni.
Mind a kerekasztal-beszélgetés résztvevői, mind a közönség a megoldást próbálta keresni a problémára, azonban egyértelmű választ senki nem tudott adni. Felmerült a büntetési tételek növelése, ami a fake news esetében nem megvalósítható. Polyák elmondta, hogy valójában nem akarjuk, hogy az állam döntse el, mi az igazság, és eszerint lehessen büntetni. Erre vannak példák, mint Oroszország, de ott pont az a cél, hogy ezzel visszaéljenek. A Facebook példáján keresztül érzékeltetve a problémát kiemelte: amennyiben a platform eltávolítja egy oldal három posztját, akkor az érintett fog cenzúrát kiálltani. “Ezzel együtt fogunk élni” – tette hozzá.
A médiában egy felület van, ahol a hazugságot súlyos pénzösszeggel büntetik, ez pedig a reklámpiac / Fotó: Kristóf Balázs.
Bátorfy arra hívta fel a figyelmet, hogy a médiában van egy felület, ahol a hazugságot súlyos pénzösszeggel büntetik, ez pedig a reklámpiac. Amennyiben valaki egy reklámban hazudik, akkor a Gazdasági Versenyhivatal megbünteti a hazug reklám terjesztőjét. Elmondta, hogy jogászoknak is fel szokták vetni, nem lehetne-e ugyanezt az eljárást alkalmazni például politikusok esetében is, amikor egy állításukról utólag kiderül, hogy nem igaz. A jogászok ezt azzal hárítják el, hogy nincs az a bírói kapacitás, ami mindezt ellenőrizni tudná, ráadásul könnyű egy-egy állítást véleményként becsomagolni.
Arra a felvetésre, hogy nagyobb tételben kellene büntetni egyes médiumokat az álhírterjesztésért, a beszélgetés résztvevői úgy reagáltak, hogy ez semmit sem változtatna, hiszen például a közmédia esetében az adófizetőknek kerülne sokkal többe ez a gyakorlat.
A nem meghallgatáshoz való jog
Bátorfy Attila egy Urbán Ágnessel készített közös tanulmányában azt vizsgálta, hogy van-e szerepe a kormánynak a nyilvánosság alakításában. Az amerikai alkotmányban, ami az első pontban rögzíti a szólásszabadsághoz való jogot, szerepel a némasághoz való jog, de a meghallgatáshoz és a nem meghallgatáshoz való jog is, azaz, hogy az ember dönthet úgy, hogy nem akarja meghallgatni a másik mondóját. Bátorfy ennek kapcsán felvetette, hogy mi van akkor, ha olyan mennyiségben jön szembe egy hirdetés, amit már nem lehet kikerülni. Erre az esetre találta ki az amerikai alkotmány a “foglyul ejtett közönség” doktrínáját: a fizikai térben mindig biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy valaki ne hallgassa meg például Biden vagy Trump beszédét – mesélte Bátorfy. Folytatva a gondolatot elmondta, hogy a mostani média ökoszisztémában ezt egyre nehezebb megtenni. A közös dolgozatukra javaslatként tekint például egy új médiatörvényhez, hiszen ezen fogalmak mentén lehetne vizsgálni, hogy a kormány milyen szinten, milyen módszerekkel és mennyi pénzért vehet részt a nyilvánosságban.
Az etikus újságírás iránti igény
A beszélgetés végén újra előkerült az újságíróképzés és az etikus újságírás kérdése. Megoldásként felmerült az önszabályozás, amely azt jelentené, hogy a szerkesztőségek egymás között egyezhetnének meg egy közös etikai kódexben, amihez minden félnek tartani kell magát. Polyák szerint a lényeg az, hogy minden szerkesztőségben legyen valamilyen belső szabályozás arra, hogy mi a teendő abban az esetben, ha egy újságíró hibát vét. A szakmai szervezetek felhatalmazásának hiánya miatt erre jelenleg nincs gyakorlat Magyarországon.
Oktatóink egyetértettek abban, hogy fontos, a hallgatók minél felkészültebbek legyenek / Fotó: Kristóf Balázs.
Az etikus újságírás társadalom általi jutalmazásáról, illetve támogatásáról Bátorfy azt mondta, hogy crowd-funding alapon nagyon kevés lapot lehet eltartani. De ez nem csak magyar tendencia. A különbség bizonyos nyugati szerkesztőséggel szemben az, hogy nekik a piac felől biztos bevételük van.
A beszélgetést a résztvevők próbálták pozitívan lezárni. Bátorfy azt tanácsolta, hogy a hallgatók olvassanak el minden olvasmányt, amit feladnak nekik, járjanak be az órákra és csináljanak házit. Polyák szerint azokkal a hallgatókkal nem lesz probléma, akik médiát tanulnak. A lényeg, hogy minél felkészültebbek legyenek, és ennek megfelelően helyezkedjenek el. Bajomi “irreális és beteges gondolatnak” tartja, hogy a következő generáció jobb lenne, mint az előző volt. Bátorfy erre azzal vágott vissza a közönség felé fordulva, hogy:
Bizonyítsák be, hogy maguk jobbak!
Szöveg: Nagy Bálint. Nyitókép: Kristóf Balázs.