Dóri az ELTE bölcsészkarán, Kommunikáció- és médiatudomány szakon szerezte meg alapszakos diplomáját. Az egyetemi előadótermekből egyenesen az RTL Híradóba vezetett az útja, ahol azóta is riporterként dolgozik. Beszélgettünk munkatapasztalatokról, zöld újságírásról, kihívásokról és persze egyetemi emlékekről is.
A diplomádat itt, az ELTE Médián szerezted meg. Mesélsz kicsit az itteni élményeidről, emlékeidről?
Nagyon szerettem ide járni. Mindenekelőtt azt sajnálom nagyon, hogy az egyetemi éveim jelentős részét online töltöttem. 2020 márciusában másodéves voltam, onnantól kezdve jött az online az oktatás. Utána már nem igazán tértünk vissza a kampuszra, maximum csak egy-két hónapra. Ez azért sokat elvett az élményből. Nagyon pozitív emlékek kötnek ide, szerettem az oktatókat, és minden kurzusban megtaláltam azt a részt, azt a tartalmat, ami engem érdekelt. Hajnal Ernő TV-s műfajismeret-műhelygyakorlat párosa volt az a tárgy, amit mindenképpen kiemelnék a többi közül: az itt töltött három évem alatt ez volt a legmeghatározóbb számomra. A projektmunka, a társaság, az óra… ezt szerettem a legjobban.
Mi volt a projektmunkátok?
Magazinműsor-anyagot csináltunk különleges étrendekről. Készítettünk interjúkat is, tök jó volt. Több hetet kaptunk arra, hogy megcsináljuk a projektet – ez az együtt töltött idő és közös munka nagyon összekovácsolta az egész csapatot. Ekkor kóstoltam bele először a televíziózásba. Visszanézve borzasztónak gondolom a munkánkat, de akkor eléggé büszkék voltunk rá. (Nevet.) Itt döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, összességében ez volt a legjobb élményem az ELTE-n.
Jelenleg az RTL Híradónál dolgozol riporterként, de az rtl.hu-n is belefutottam egy-két cikkedbe. Ha jól tudom, a Híradónál voltál gyakornok, ahova később felvettek teljes állásba.
Igen. Szándékosan úgy csináltam a gyakorlatot, hogy az utolsó félévre essen. Ezt csak ajánlani tudom azoknak, akik még előtte járnak. Jó volt az utolsó félévben megcsinálni, mert úgy voltam vele, hogy ha beválik, megszeretem és a munkáltatóim is meg vannak velem elégedve, akkor talán maradhatok tovább, és egyetem után egyből elkezdhetek dolgozni. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen az egyetem alatt megadatott erre a lehetőség. Amikor elkezdtem dolgozni a Híradónál, még diplomám sem volt.
Hány órában dolgoztál az egyetem mellett?
Körülbelül heti két napot tudtam vállalni, ilyenkor az egész napot bent töltöttem a szerkesztőségben. Egy-egy riporter mellé osztottak be, végigkövethettem a napjukat. Beleláthattam, hogyan áll össze egy anyag, hogyan keresik fel a riportalanyokat, hogyan beszélnek interjú közben, miket kérdeznek, és még a vágási munkálatokkal is megismerkedhettem… Minden nagyon érdekelt. Szerintem ez az érdeklődés az, ami miatt ott maradhattam. Állandóan szívtam magamba az új tudást. Próbáltam minél rövidebb idő alatt beletanulni a műfajba. Kováts Misi (az RTL Híradó és az RTL Klub politikai-közéleti magazinműsora, a Házon Kívül felelős szerkesztője – a szerk.) volt a mentorom. Eleinte próbálgattam megírni anyagokat, elküldtem neki, hogy mit gondol róluk. Legnagyobb meglepetésemre már szinte az elsőnél azt mondta, hogy egész jó – tetszett neki, amiket írtam. Nem gondoltam, hogy van ehhez tehetségem. Viszonylag hamar, két-három hónap után mondták, hogy ahány napot tudok jönni, annyiban felvesznek részmunkaidőben. Amióta lediplomáztam, a részmunkaidőt egy teljes állás váltotta fel.
Teljes állásban is ugyanazt csinálod, mint előtte gyakornokként?
Igen, csak most már én is egy vagyok az olyan riporterek közül, akik mellett “anno” én is tanultam; saját anyagokat csinálok. Már én is teljes értékű munkatárs vagyok.
Mi volt az eddigi kedvenc anyagod, amin dolgozhattál?
Ebben is szerencsésnek tartom magam, mivel sok „színes”, érdekes anyagot csinálhatok. Szívesen foglalkozom komolyabb témákkal is, de szeretem a feladatkörömet. Nemrég például volt egy anyagom a Lánchíd oroszlánjairól, amit nagyon szerettem: a riporteri lét szépsége, hogy láthatsz olyan dolgokat is, amiket mások nem: például, hogy hogyan tisztulnak meg, hogyan vették le őket a helyükről… Ezek apró érdekességek, amik a munkám pozitív velejárói. Szeretem az emberi történeteket is, amik sokszor megdöbbentőek. Jó és fontos, ha a média által másokon tudunk segíteni, elég nagy ereje van egy ekkora csatornának. Szeretem, hogy a hangunknak hatása van. Ezenkívül a környezetvédelem az, ami nekem kifejezetten fontos, és amit témaként is szeretek. Nálunk szinte minden riporternek van egy szakiránya – például gazdaság, politika, vagy egészségügy. Az én vonalam a zöld hírek, de én nem csak ilyen anyagokat készítek, és nem is minden zöld hírt én viszek, bár azért elég sok jut nekem. Nagy figyelmet fordítok a környezetvédelmi témákra. Folyamatosan figyelem a híreket, hogy mit lehet kihozni belőlük a Híradóban. Viszonylag ritkábban van nálunk zöld hír, sokszor „fontosabb” dolgok is történnek az országban, a világban… A Velencei-tóval is nagyon sokat foglalkoztam nyáron, ezt a témát is szerettem, a tó kiszáradásával kapcsolatban sokat jártam oda forgatni.
Így karácsony közeledtével ez a segítő-vonal gondolom még inkább megerősödik.
Igen, rengeteg jótékonysági anyag kerül ki ebben az időszakban, mindannyiunknak fontos a jótékonykodás, erre mindig nagy hangsúlyt fektetünk.
A feldolgozandó témákat fentről osztják le nektek, riportereknek, vagy ti is előhozakodhattok saját ötletekkel, amiket fontosnak tartotok? Mennyire kaptok szabad kezet?
Mi hozzuk a témát. A szerkesztők leginkább ezt részesítik előnyben, így olyan témákat dolgozunk fel, amelyeket szeretünk, bár ezt néha felülírja a napi események alakulása. A reggeli értekezleten elmondjuk a szerkesztőnek, hogy mit szeretnénk csinálni. Van, hogy talál helyette érdekesebbet vagy fontosabbat, és akkor ad mást, de alapvetően mi gyűjtjük be a témákat. Ezért is fontos, hogy a szakterületeden tájékozott legyél és folyamatosan figyeld, mi történik. Nyitott szemmel kell járni, mert szinte bármiből lehet hírt csinálni.
A zöld témákkal már az ottléted előtt is foglalkoztál, vagy ez csak akkor jött be az életedbe, amikor elkezdtél dolgozni az RTL-nél?
Valamikor akkortájt kezdett foglalkoztatni a dolog, amikor még az ELTE-re jártam, hiszen a Médián nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre. Jó érzés látni az ELTE Média Instáján a zero waste-tippeket, sőt, követek a témába vágó YouTube csatornát is. Úgy került hozzám ez a szegmens, hogy a Híradóban korábban már volt egy riporter, aki ezzel foglalkozott, csak ő közben szerkesztő lett, így én vettem át ezt a vonalat. Nagyon örültem neki, mert ez a terület engem személyesen is érdekel. Próbálok híradó-kompatibilis témákat keresni – ez nem mindig könnyű. Egyszerre kell érdekesnek lennie és megfelelő hírértékkel bírnia; persze a környezetvédelem témakörén belül.
A munkád során mennyire tudod kamatoztatni az egyetemen tanultakat, akár elméleti, akár gyakorlati szinten?
Mivel én médiatudomány-specializációra jártam, ezért viszonylag keveset írtunk. Ezért is csodálkoztam, amikor azt a visszajelzést kaptam, hogy értek hozzá. Ha újracsinálhatnám, biztosan újságíró-specializációra mennék, hogy több gyakorlatot szerezzek. Egyedül a szakmai tudományos írásgyakorlat órán írtunk, de az azért egészen más. Az viszont jó, hogy a Médián sokat lehet tanulni a független újságírásról, bár inkább elméleti oldalról; hogy miért fontos a média, mi az újságírói küldetés, vagy hogy mindez miért nélkülözhetetlen egy társadalom számára.
Hogyan telik egy átlagos munkanapod?
Nincs két egyforma nap, minden attól függ, milyen anyagot csinálok. Általában reggel még nem tudom, hogy aznap milyen témával fogok foglalkozni. Kicsit kiszámíthatatlan, de pont ezért nem lehet egykönnyen beleunni: a munka mindig más. Vannak olyan napok, amikor kulturális eseményekre járok. A sajtótájékoztatókat, sajtóeseményeket is szeretem, mert pörgősek, olyankor lehet menni ide-oda. Ha nem ezek töltik ki a napom nagy részét, akkor az aktuális témámat járom körül, utánanézek dolgoknak, felkeresem az érintetteket, a téma szakértőit, vagy akiket meg szeretnék szólaltatni. Egy nap többször is szoktam interjúzni, egy-két emberrel biztosan, de van, hogy többel is. Ezután kiszkriptelem, írásban összerakom a forgatott anyagot. Ezt a szerkesztők ellenőrzik, ha van benne valami, amit ők máshogy szeretnének, akkor kicsit korrigálok rajta. Ezután megvágjuk, és mehet is adásba.
Mi az, ami nehézséget okoz a munkád során?
A legnagyobb ellenségünk az idő: este hat órakor indul a Híradó, ha törik, ha szakad. Tud érdekes pillanatokat szülni az öt óra környéke, amikor még nem tudjuk, hogyan is fog összeállni az anyag. (Nevet). Izgalmas, mert sokszor versenyt futunk az idővel.
Meddig dolgozhattok egy-egy anyagon? Van egy végső határidő?
Ha látod az adásmenetben, hogy 18:30-kor jön az anyagod, akkor 18:30 a határidő. Van olyan, hogy az élő adás közben még dolgozunk. Ha mondjuk utólag befut egy minisztériumi válasz a kiküldött megkeresésre, akkor azt bele kell tenni az adásba – van, hogy erre csak tíz percünk van. Ilyenkor azonnal rohanunk a vágószobába. Volt már olyan – szerencsére nem velem – hogy nem lett kész időben egy anyag. Ilyenkor kicsit variálni kell az adásmeneten. Előfordulnak ilyen érdekes esetek, de hát ilyen a tévézés. Általában hat óra felé már nagy a nyüzsgés, a rohanás, ilyenkor különösen szeretem a newsroom hangulatát: igaz, hogy feszült a légkör, de nagyon izgalmas a történések részesének lenni.
Mi az, ami kihívást jelent a munkád során?
Kihívásként élem meg, hogy nagyon fiatalon, mindössze huszonegy évesen csöppentem bele ebbe a világba. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen egy álmom vált valóra azzal, hogy itt dolgozhatok. Néha még most sem hiszem el, hogy sikerült. A korom egyszerre előny és meg hátrány is. Előny, mert fiatalon belerázódok a gyakorlatba, hiszen arra nem készít fel az egyetem, itt konkrétan hogyan zajlik a munka. Jó, hogy ezt ilyen fiatalon megtanulhatom, és hogy nálam sokkal tapasztaltabbaktól tanulhatok. Ennek ellenére a korom sokszor hátrány is: kevesebb az önbizalmam, ha egy fontosabb emberrel, például egy miniszterrel kell interjút készítenem. Ilyenkor azt érzem, hogy a korom miatt talán nem vesz annyira komolyan az interjúalany. A kollégáimmal is sokszor ütközünk vicces generációs szakadékokba: sokan kapásból kontextusba helyeznek egy adott eseményt, amit én meg sem éltem. Ilyenkor jobban utána kell néznem egy-egy dolognak. Az éltkoromból adódóan ráadásul sokkal később kezdtem el híreket fogyasztani, mint a kollegáim. Általánosságban elmondható, hogy mindenki idősebb, gyakorlottabb nálam a munkahelyemen.
Miért pont ezt a munkakört, ezt az állást választottad?
A tévézés alapból nagyon vonzott. Ez fiatalként érdekes lehet, hiszen ez a médium inkább egy idősebb korosztálynak szól, engem valamiért mégis megfogott. Van egyfajta ereje annak, hogy egy hatalmas kereskedelmi TV-nél dolgozol, akár az arcod jelenik meg benne, esetleg az, amit írtál, akár a hangod csendül fel. Sokáig magazinműsorban képzeltem el magam, mert ezt tanultam a már említett műfajismeret órán is. A magazinokra a könnyedebb, színesebb témák jellemzőek. De amióta a Híradóhoz kerültem, azóta már nem is tudnám magamat elképzelni máshol. Nagyon szeretem a lényegre törő, tényszerű közlésmódot, a rövid anyagokat, amikben minden benne van. Bár sokszor sajnálom is, hogy rövid anyagokat csinálunk, mert még lenne bennem ötlet, de ilyen ez a műfaj.
A munkád során kapcsolatba kerülsz közismert emberekkel? Ha igen, kikkel? Milyen érzés, hogy ilyen közegben dolgozhatsz?
A Híradóban viszonylag kevés klasszikus értelemben vett celeb fordul meg, de egy-két alkalommal volt szerencsém „hírességekhez”. Egyszer például Hide the Pain Herolddal csinálhattam interjút, az elég vicces volt. (Nevet.) Jó érzés, hogy találkozhatok ismertebb emberekkel. Fluor Tomival is csináltam már anyagot. Egyszer egy miniszterrel is készítettem interjút; bár nem tudom, ez mennyire esik a híresség kategóriába. Bár nem celeb, de végülis ismert közszereplő… Na, akkor rettentően izgultam, szerintem még életemben nem izgultam annyira.
Tapasztaltál negatív megkülönböztetést a nemed vagy az életkorod miatt a munkád során?
Kifejezetten a nemem miatt talán nem. A kettő együtt, hogy fiatal vagyok és nő. Ezek miatt együtt néha érzem úgy, hogy néhányan nem vesznek annyira komolyan, mintha mondjuk egy idősebb férfi lenne a helyemben. A munkahelyemen a csapatunk szerencsére nagyon összetartó és elfogadó, szóval ez nálunk abszolút nem jellemző. Nagyon szeretem minden kollégámat.
Van példaképed?
Akik körülöttem dolgoznak, tapasztaltak és elértek már valamit a szakmában: ők mindenképpen a példaképeim. Rájuk kifejezetten felnézek. Szerencsére sok ilyen ember van a környezetemben. Ezért is szeretem, hogy vannak idősebb, tapasztaltabb kollégáim.
Mit szeretnél még elérni az életben?
Azzal, ahol most vagyok, úgy érzem, elértem, amit szerettem volna. Azt gondolom, jó helyen vagyok, egyelőre jól érzem itt magam. Majd meglátjuk persze, hogy mit hoz a jövő. Szeretnék az RTL-nél maradni hosszabb távon is. Ezen kívül jó lenne újságíróként is fejlődni, mert érzem még magamon a tapasztalatlanságot.
Mit tanácsolsz azoknak a hallgatóknak, akik abba az irányba szeretnének elindulni, ahol most te mozogsz?
Legyenek határozottak! Tudják, hogy mit akarnak. Nekem is ott lebegett a cél a szemem előtt, hogy bekerülhessek az RTL Híradó szerkesztőségébe, és ezért minden tőlem telhetőt megtettem. Határozottság, céltudatosság – ezek azok a tulajdonságok, amik szerintem ehhez kellenek. Pályakezdőként nagyon fontos az önbizalom: fontos, hogy bízzunk magunkban, mert egy interjúhelyzetben, vagy mondjuk egy forgatáson elengedhetetlen a határozott fellépés. Jó teherbírásúnak is kell lenni, mert van úgy, hogy késő este zajlik egy forgatás, vagy sokáig elhúzódik egy munka – ez azért megterhelő tud lenni. A nyitottság, tájékozottság is nagyon fontos. A tehetség az csupán egy dolog. Ha van tehetséged az íráshoz, vagy jól átlátod, hogyan áll össze egy anyag, az kiindulásnak jó, de önmagában nem elég. Ezeken kívül még nagyon sok minden kell ahhoz, hogy jó legyél a szakmában: meg kell látnod azokat a témákat, amik fontosak, érdekesek lehetnek, kapcsolatokat kell építened… Ez mind a tapasztalattal jön, még én is kezdőnek számítok ezen a téren.
Az interjút Makádi Fanni, alapszakos hallgatónk készítette. Képek: Daróczi Dóra.