alumni fontos hírek programajánló

Változás és perspektíva – az Alumni Maraton harmadik alkalma a design világában kalauzolt el bennünket

Az április elején indult, volt ELTE-s hallgatókat felsorakoztató Alumni Maraton harmadik alkalmával az animáció és média design-é volt a főszerep. A beszélgetés során betekintést nyerhettünk az alumni hallgatók múltbéli és jelenlegi projektjeibe. A vendégek értékes tippeket és tanácsokat adtak a résztvevőknek, hogyan induljanak el az animáció és a média design felé vezető úton.

A meghívott vendégek között volt Herczeg Lynda, a Vodafon print és digitális marketing anyagaiért felelős senior grafikusa, Szemerey Samu építészmérnök, okosvárosokkal foglalkozó szakember és a Kortárs Építészeti Központ alapító tagja, Tóth Enikő szabadúszó szerkesztő és újságíró, Vizer Edit, aki jelenleg e-learning anyagok fejlesztésével foglalkozik, Bakonyi Bori, aki az UX kutatások és szoftverszerkesztés terén mozog otthonosan és Gondos Dóri, az Ericson videós szakértője. A beszélgetést Horváth Noémi, elsőéves média szakos hallgató moderálta.

Pataky Csilla, az Alumni Központ osztályvezetőjének megnyitója után a meghívottak elmesélték, hogy kerültek közel a tartalomgyártás ezen formájához. Horváth Noémi szavaival élve „itt majdnem mindenki kakukktojásnak érzi magát”, hiszen senki számára nem vezetett egyenes út a designhoz.

Herczeg Lynda csak az egyetem harmadik-negyedik félévében talált rá erre a vonalra, ami Hargitai Henrik digitális média szakirányának volt köszönhető. Elmondása szerint neki ez nem egy gyerekkora óta áhított szakma volt, először közgazdász, újságíró, majd kiadványszerkesztő irányba mozgott. Ez utóbbi gyakorlat adta meg neki azt a tapasztalatot, ami aztán a jelenlegi munkájához vezetett. Állítása szerint minél több helyen kipróbálta magát, annál tisztábban látta, merre felé viszi az útja.

Szemerey Samu sosem készült építészmérnöknek. A szakmában a számára mindig is könnyen teljesíthető reál tárgyak és a humán tárgyak iránti érdeklődését próbálja ötvözni. Egy tanára buzdítására megírt TDK-dolgozata hozta meg neki az első sikert, ahol a filmek építészetre gyakorolt hatását vizsgálta. Reál és humán tárgyak találkozásának köszönhető az okosvárosok iránti érdeklődése is.

Tóth Enikő elmondása szerint „erősen sodródott az eseményekkel”. Eleinte a nyomtatott sajtóban szeretett volna elhelyezkedni, de mire odaért, ez eredeti formájában megszűnt létezni. Hamar elkerült a Szeretlek Magyarországhoz, ahol vágott és képeket szerkesztett. Később elvégzett egy videó-újságíró képzést is. Szerinte „az ELTE képzése azért jó, mert az ember meg tudja élni a változást”. Ő a bölcsészeket egy kicsi, a saját beállításaival működő műszerhez hasonlítaná, amire minden cégnek szüksége van.

Vizer Edit mindig is a háttérben képzelte el magát, és fontosnak tartotta, hogy a kezeivel dolgozhasson valamin. Ez a MOME-n tartott óráin és műhelygyakorlatain is visszaköszön. Az egyetem öt éve alatt megpróbálta a lehető legtöbb területen kipróbálni magát. A médiaművészet állt hozzá a legközelebb, ez pedig egészen Dániáig repítette. Meglátása szerint „a készségek és kompetenciák szükségszerűen alakulnak ki, és ezeket mindenfélére fel lehet használni”. Fontosnak tartja az önfejlesztést és azt, hogy a világgal együtt változzunk mi is.

Bakonyi Bori hezitált, amikor rákerült a sor, azt mondta, szokatlan visszanézni a saját utunkra. Őt mindig is a tartalomgyártás érdekelte, szenvedélyesen szerette a zenét. Az ELTE után Rotterdamban végezte el a mesterszakot, de már az egyetem alatt ügyfélszolgálaton dolgozott. Ez közelebb vitte őt az informatika világához, saját magára „bölcsész kockaként” hivatkozik. A Bookingnál a szoftverfejlesztés világába csöppent, de mindenhová vitte magával a „bölcsészkutatói szemléletet”. Ő maga soha nem rajzolt, de ha más tervezett, mindig érdekelte, az hogyan hat a környezetre, hogyan viselkedik. Ez vezetett az UX designhoz is. A média kreatív oldalát elmondása szerint a Hollandiába költözéséről szóló blogban éli ki.

Gondos Dórinak egyszerű receptje van a sikerhez: „Mindig éltem a lehetőségekkel, amik jöttek.” Ő az ELTE Online fotósaként kezdte és a mesterképzés alatt találkozott az animációval. A spanyolországi Erasmus program alatt ismerkedett meg az Adobe After Effects programmal, amivel aztán saját érdeklődésből kezdett alaposabban foglalkozni. Az ELTE számára egy látásmódot, gondolkodásmódot jelent.

Ezután a meghívottak tanácsokkal látták el azokat a hallgatókat, akik egyszer az ő nyomdokaikba lépnének.

Legyetek bátrak!

– Herczeg Lynda ezt emelte ki elsősorban, amivel a többi vendég is egyetértett. Szerinte a gyakornoki munkák alatt lehet igazán sokat fejlődni, sok minden eldőlhet ezek során. Nem gondolná, hogy a munkatapasztalat hiánya hátrányt jelentene, amíg valaki lelkes és hajlandó fejleszteni magát. Szemerey Samu szerint az a fontos, hogy az egyetemen tanultakat minél több környezetben alkalmazzuk. Szerinte izgalmas munkát csak akkor találunk, ha képesek vagyunk a saját buborékunkon kívül gondolkodni.

Tóth Enikő nem győzte hangsúlyozni a változások fontosságát, amivel Vizer Edit is egyet tudott érteni. Szerinte az ezen a területen való elhelyezkedéshez elengedhetetlen a bátorság, a kíváncsiság és a nagyobb kontextus megtalálása. Bakonyi Bori szerint ebben a külföldön szerzett tapasztalat is segíthet. Ez kívül helyez bennünket a már említett buborékon, és segít nekünk azon kívül eső dolgokat is megtapasztalni. Gondos Dóri kiemelte, hogy nem lehet elég hamar elkezdeni a szakmai gyakorlatokat, és a portfólióépítés is nagyon fontos. Ennek a későbbiekben hatalmas szerepe lesz.

Az esemény visszanézhető az ELTE Média Facebook oldalán. A hallgatók Vécsey Virág animációs óráján készített munkáit pedig az @elteanim Instagram-oldalon nézhetitek meg. Az Alumni Maraton következő része a rádió és a podcast témáit járja körbe.

Szöveg: Kirilly Dóra. Kép: ELTE Média.