fontos hírek kurzusok

Idén februárban is kipakolt a Média Tanszék! Aki lemaradt, annak összegyűjtöttük a legfontosabb részleteket

Ahogy minden tárgyfelvételi időszak alatt, így most is részt vehettek a hallgatók a Kipakol a Média Tanszék nevet viselő, már-már ikonikus eseményen. A jelenlegi helyzet miatt azonban ismét online mutatták be az őszi szemeszter legizgalmasabb óráit a hallgatók.

A Kipakol a Média Tanszék rendezvény már tavaly júniusban is bebizonyította, hogy egy világjárvány sem állhatja útját a már alapjában véve színes és izgalmas médiás kurzuspalettáról is kiemelkedő órák bemutatásának. Így 2021-ben sem volt kérdés, hogy a tanszéki szerkesztőség rendezvényszervező csapata, ha az online térben is, de tető alá fogja hozni a komoly hagyományoknak és népszerűségnek örvendő eseményt. Emiatt pedig a 2020-as őszi szemeszter legizgalmasabb óráinak bemutatkozója már visszanézhető az ELTE MÉDIA Facebook oldalán.

A február 4-i Kipakolt az érdeklődők a tanszék Facebook oldalán keresztül, élő közvetítésben követhették. A rendezvény műsorvezetője Horváth Kata mesterszakos hallgató, valamint a tanszék óraadó oktatója volt. Kata a jelenlévők köszöntése után a hagyományokhoz híven felkérte Hammer Ferenc tanszékvezetőt a rendezvény megnyitására, aminek ő örömmel tett eleget, szokás szerint megalapozva ezzel az esemény jó hangulatát. A következő két órában tíz izgalmas kurzust ismerhettek meg a résztvevők, a hagyományokhoz híven hallgatók tolmácsolásában. Az őszinte és lelkes beszámolók pedig minden bizonnyal kedvet hoztak másoknak is az adott kurzusok felvételéhez.

Elsőként Vécsey Virág Animációkészítés alapfokon műfajismeret-műhelygyakorlat párosa mutatkozott be Tóth Réka másodéves alapszakos hallgató által. Megtudhattuk tőle, hogy a kurzuspár során a hallgatók nem csak az animációkészítés történelmével és műfajaival ismerkedhetnek meg, de hétről-hétre a gyakorlatban is kipróbálhatják magukat. Sőt, Réka a saját alkotásait is bemutatta, melyekhez hasonló, további nagyszerű alkotásokat az @elteanim Instagram oldalon találhattok.

Lévai Klára másodéves alapszakos hallgató Pfisztner Gábor és Csoszó Gabriella Megosztott képek – Fotográfiai műfajismeret és műhelygyakorlat párosáról mesélt az érdeklődőknek. Elmondása szerint az órákon a fotózással kapcsolatos alapvető és komplexebb kérdéseket is vizsgálják a hallgatók, továbbá több projektet is véghez visznek a gyakorlatban, melyekből meg is osztott néhányat a jelenlévőkkel. Kiemelte a számára kedves jegyszerzési rendszert is, melynek alapja, hogy mindenki mindenkit értékel, valamint a hallgatók figyelmébe ajánlotta az elmúlt szemeszterekben, a kurzus keretei között létrejött alkotásokból készült digitális galériát, melyet itt tekinthettek meg.

Kudron Anna Divatkommunikáció 1. szabadon választható kurzusáról Lefor Petra elsőéves alapszakos hallgató osztotta meg tapasztalatait. Petra bemutatója tökéletes magyarázatot adott a kurzus népszerűségére, hiszen az órákon résztvevő hallgatók egyszerre kaptak átfogó ismereteket a fenttarthatóságról, divatról, dolgozhattak projekteken, ismerhették meg a legnagyobb magyar internetes magazinokat és készíthettek interjúkat a fenntarthatóság témájában. Utóbbiak közül a legjobbakat a Marie Claire-en publikálhatták.

A Rádióműsor készítés – kreatív audiogyakorlat kurzusról Pilinszky Dórát hallgathatták meg a jelenlévők. Jamriskó Tamás óráiról kiderült, hogy lehetőséget nyújt a rádiós műsorkészítés elméleti és technikai alapjainak elsajátítására, kreatív projektek megvalósítására. Dóri mesélt a járványhelyzet adta nehézségek megoldásáról is, valamint bátorította a hallgatókat az EPER Rádió online és Spotify felületeinek meglátogatására is.

Plachy Melinda Brandépítés a gyakorlatban kurzusát Kántor Zsófi alapszakos hallgató mutatta be. Zsófi kiemelte az óra jelentőségét napjainkban, valamint a nagyfokú interaktivitást a kurzus során, hiszen kis csoportokba rendeződve a hallgatók lépésről-lépésre hoztak létre egy saját brandet. Mindez olyan jól sikerült, hogy nem kizárt, több ötlet is megvalósulhat majd a jövőben.

Szilágyi Anna első éves alapszakos hallgató a Kreatív gazdaság gyakorlatok kurzussal kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg, melynek ötlete és megvalósítása is Hammer Ferenc nevéhez köthető. Kiderült, hogy mit is takar a versenykurzus kifejezés, továbbá, hogy igazán sokrétű, gyakorlat-orientált órákon vehetnek részt az egyes órák során a hallgatók.

A Kreatív dokumentumfilm műfajismeret-műhelygyakorlat kurzuspárt Görgényi Fanni mutatta be. Halász Júlia és Donáth Péter órái Fanni szerint jó hangulatban teltek, tanulságosak és meghatározóak voltak, sokat adtak hozzá a személyéhez. Szót ejtett a magyar dokumentumfilmekről és az elkészült projektjéről is.

Reitmesz Kornél másodéves alapszakos hallgató A tanszéki felületek szerkesztéséről, a tanszéki szerkesztőségről mesélt, akik Horváth Kata és Végh Veronika irányításával dolgoztak a félév során. Kornél bemutatta a szerkesztőség három nagy csapatát, az újságírókat, a social média felületek kezelőit és a rendezvényszervezőket, valamint a csapatok közötti szoros együttműködést. Jó hírrel is szolgált, a szerkesztőség tagjává válni több kurzus kódjával is lehet.

A Gondold újra – újraolvasás és érzékenyülés kurzusról Diós Gabriella első éves alapszakos hallgató osztotta meg tapasztalatait. Koltai Réka és Nieto Mercedes órái Gabriella szerint bensőséges hangulatban teltek, miközben fontos értékekkel gazdagodtak a hallgatók az érzékenyítő beszélgetések során. A jövőben Koltai Réka egyedül viszi tovább az órát, amely új címet is kap, így jövőre a következő néven kereshetitek: Testközelből – tudás, érzékenység és test a kortárs művészetben.

Végül, de nem utolsó sorban Vass Dorottya szintén elsőéves hallgató mutathatta be a számára legkedvesebb kurzust, az Üzleti újságírást. Hermann Irén óráit szemléletesnek, hasznosnak, személyre szabottnak tartotta, de kiemelte azt is, hogy a kurzus során megszerzett tudást az élet számos területén kamatoztatni tudja majd.

A rendezvény zárásaként Schönwald Lili, a Kipakol a Média tanszék programkoordinátora köszönte meg a figyelmet a jelenlévőknek. A megtekintések száma, valamint a hozzászólások és visszajelzések alapján a Kipakol idén sem okozott csalódást. A szervezők reményei szerint pedig nem csak a jelenlegi hallgatóknak, de az érettségi, és egyetemválasztás előtt álló középiskolásoknak is segítségül szolgált. Hammer Ferenc tanszékvezetőnkhöz hasonlóan a Kipakol Aftert azért mi is hiányoltuk, reméljük, jövőre sem azt, sem a személyes jelenlétet sem kell majd nélkülöznünk!

Szöveg: Szilágyi Anna. Nyitókép: Pexels.