fontos hírek riportok

Elmaradt a legendás Hollókői Húsvéti Fesztivál a koronavírus miatt – Több milliós bevételtől esett el a világörökségi falu

„Ahogy azt tartják: Hollókő a Húsvét fővárosa! – mondta Szabó Csaba hollókői polgármester, amikor telefonon beszélgetünk. Valószínűleg nem is túlzott ezzel a kijelentésével. Egy párhuzamos – koronavírus-járvány mentes – univerzumban a világörökségi faluban a húsvéti ünnepeket tradicionális, színes népviseletben ünnepelték volna többezrek társaságában. Áprilisban lett volna éneklés, táncolás, locsolkodás, vizeskedés, sikítozás és jó ételek. A falu pedig több tízmillió forint bevételt termelt volna, alig pár nap alatt. A valóságban viszont csak csend volt.

Egy színes, szépen hímzett, de a vártnál durvább anyagot látok a képernyőn. „Ez egy egyszerűbb, finoman hímzett kötény. Tavalyelőtt ez volt rajtam a… – ha jól emlékszem – hét alsószoknya felett. Ehhez egy mellényt vettem fel és egy fehér fejkendőt. A locsolkodáshoz nem a legszebb ruháinkat szoktuk felvenni.” – magyarázza Szabó-Boros Anna, a Nógrád Táncegyüttes tagja. A huszonhárom éves egri egyetemista gyermekkorától néptancol és tanulmányai mellett is aktív szerepet vállal a fellépéseken, így ő is teljes erőbedobással készült az idei Hollókői Húsvéti Fesztiválra… mint kiderült hiába. A járványhelyzet miatt nekem is csak Skype-on keresztül sikerült elérnem.

A táncegyesület hagyományosan minden évben több műsorszámmal készül a húsvéti fesztiválra. Ilyenkor a legnagyobb részben az övék a főszerep: a rakott szoknyás, hajukat kontyba font lányoké és a zománcozott kancsókkal és vödrökkel rohangáló, bő inges fiúké. Anna azt meséli, nekik ez egy jelentős ünnep. Minden évben, egyre fokozódó izgalommal várják a játékokat, a fellépések és hogy jókedvet adhassanak mindenkinek, aki akár így akár csak nézőként, de kivenné a részét a kora tavaszi mulatozásból. Turisták ezrei lepik el ebben az időszakban a falut és várják a „nyakon öntéseket”. Épp ezért az egész társulat rendkívül csalódott volt, amikor az idei programot lemondták, a viseletek a szekrényben maradtak.

Lezárták a (húsvéti) fővárost!

A hagyományőrzésről híres Nógrád megyei apró falu az elmúlt három évtizedben évről évre megrendezte a híres Hollókői Húsvéti Fesztivált. Ilyenkor az ország minden részéről, sőt nem ritkán külföldről érkezett vendégéket is szívesen láttak, akiknek a gazdag folklórprogrammal, palóc gasztronómiával, az elmaradhatatlan locsolkodással, koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal nyújtottak feledhetetlen élményeket. Ebben az időszakban a faluban mindenki, aki csak tehette összefogott, segített a fesztiválon és annak megszervezésében. Hollókőnek ez a legnagyobb esemény az évben, amire már hónapokkal előtte készülnek és folyamatosan dolgoznak. Idén először azonban nyomatékosan, több platformon keresztül kérték a turistákat: ne jöjjenek!

A fesztivál lemondásáról Szabó Csaba, Hollókő polgármestere döntött, aki nem meglepő módon élt a miniszterelnök településvezetőknek adott húsvéti hétvégét illető plusz jogosítványaival és a kijárási (és ezúttal belépési) szigorítások bevezetésével. A falu önkormányzata április negyedikén hirdette ki, hogy nemcsak a nevezetességeket zárják be és nemcsak a fesztivált halasztják el, hanem az egész falut lezárják a látogatók elől. A veszélyhelyzet elkerülése végett a falu vezetősége mindezeken felül kijelentette, hogy csak olyan autósokat engednek be, akiknek lakcímkártyáján egy falubeli cím szerepelt, vagy ha rászoruló számára segítséget nyújtani érkezik, mint például időseknek szállít ételt. Ennek betartására a város vezetősége a megyei rendőrség segítségét kérte. „Itt még nincs koronavírusos beteg és szeretnénk, ha ez így is maradna. Hiszen a faluban 330 lakos él, ennek majdnem a harmada 65 évnél idősebb. Mivel ez a korosztály a legveszélyezettebb elsődlegesen az ő biztonságuk volt szem előtt tartva.” – mondta a polgármester áprilisi beszélgetésünkkor.

Nem csak a parkolókat zárták le, a parkolásra alkalmas utcákban táblákkal tiltották a megállást

A döntést sürgette, hogy a lezárás előtt, a kijárási korlátozások ellenére is sokan látogattak el a Cserhátban megbújó faluba, ami veszélyeztette a zárt közösségként működő települést. Az önkormányzat az ünnepek előtt locsolkodni vágyóknak külön is kihangsúlyozta, hogy a rendeletek szerint mindenki csak alapos indokkal hagyhatja el az otthonát. Ebbe az önkormányzat rendelet-értelmezése szerint pedig a kirándulás és a locsolkodás nem tartozik bele. Közvetlenül a hosszú hétvége előtt a parkolókat is lezárták és a parkolásra alkalmas utcákba megállást és várakozást tiltó KRESZ táblákat tettek ki.

„A lakók ezt elvárták tőlünk. Már csak az élelmiszerüzleteink vannak nyitva és ők is megköszönték, hogy meghoztuk a döntést. Szinte várták. Ennek azonban vannak gazdasági következményei: az, hogy mekkora bevételt veszít a település így Húsvétkor. Persze, ez a kisebb gondom jelenleg, lényeg, hogy próbáljuk távol tartani magunkat a vírustól, csak ez azt jelenti, hogy az emberektől is távol kell maradnunk” – mondja Szabó Csaba, majd a járványhelyzet falun belüli hatásairól mesél.

A csendesebb telek után a fesztivál az első és legnagyobb bevételi lehetősége nem csak a turizmusban dolgozóknak, hanem az egész településnek. Idén mindez, sok minden máshoz hasonlóan elmaradt. Az ünnepek szokatlan csendességben és meghittségben teltek az ilyenkor nyüzsgő falu lakói számára. Hollókő most olyan, mint egy csendes falu, ahol soha nem is volt idegenforgalom.

A polgármester az ünnep megéléséről szomorúan, megtört hangon mesélt: „Locsolkodás otthon volt mindenkinél, fel is vettük a ruháinkat. Nálunk ez egy hagyomány a faluban. Az én családom is felvette, locsolkodtunk otthon és aztán nyilván visszaöltöztünk. Hollókő hivatalos Facebook oldalára tettünk is fel néhány képet. De az utcára kevesen mentek, legfeljebb egy-egy fotóra a kancsóhoz. De persze közel sem úgy telt, mint szokott, hogy sereggel várnak minket, locsolkodókat az emberek. A lényeg persze, hogy megtartottuk a hagyományokat. Minket erre neveltek.”

Mint, ahol soha nem is volt idegenfrgalom…

Akikkel beszéltem úgy gondolják, hogy az önkormányzat felelős döntést hozott a dolgozók és a lakók egészsége érdekében. A város vezetésének hatásköre alá tartozó látványosságokat, a várat és a múzeumokat is bezárták még március utolsó napjaiban. Ezek az intézkedéseket, hiába voltak elkerülhetetlenek komoly gazdasági károkat okozhatnak. A polgármester szerint „rendkívül komoly következményekkel jár, mert a település a turizmusból él. A költségvetésünk úgy áll össze, hogy 30 százalékot áll az állam, 70 százalékot pedig a település maga termel. Szinte saját bevételből élünk. Más településen ez az arány körülbelül 90 – 10 százalék. Ez egy rendkívül nagy dolog volt, hogy így tudunk működni. De ennek a visszája, amikor az állami finanszírozás töredéke annak, ami a szükséges. Így 14 fő munkahelyét meg kellett szüntettük. És rajtuk kívül is vannak a munkatársaknak, akiknek a munkaidejét le kellett csökkentettük 6 órára.”

A turisztikai ágazat vállalkozóit, így a szállodákat, az éttermeket és az információs irodát az önkormányzata nem tehette, de nem is akarta kötelezni a bezárásra. Közülük mindenki saját döntés alapján zárt be. Ezek a vendéglátó egységek, akiknek eddig jelentősebb forgalomkiesésük sem volt, most a tartalékaik végén vannak.

A húsvétkor nyüzsgő település utcái kihaltak voltak az ünnep alatt

Az egyik leglátványosabb vendéglátó egység a Hollóköves Vendégházak nevű vendégház-komplexum, ami a falu régi részén, az Ófalu szívében található hét házat foglalja magába, amelyek hagyományos bútoraikkal, palóc szőtteseivel, cserépkályhájukkal a XIX. század hangulatát idézik meg. Egy átlagos év átlagos főszezonjában hónapokig telt házzal, esetünkben házakkal működnek. Az idei Húsvéti időszak tapasztalatiról a Vendégházak fenntartójának a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Kelecsényi Pétert kérdeztem.

„Már láttuk az év elején, hogy rekordévünk lehetett volna. Egyre népszerűbb lesz Hollókő, meg a szálláshelyünk is. Így azt gondolom, hogy a hétvégék nagy része telt házzal mentek volna. Hogy mekkora kiesés, azt csak akkor tudhatjuk meg ha végre elkezdhetünk dolgozni. De azt gondolom, ha a második félévben el is kezdődhet a vendéglátás és a szálláshelyek értékesítése akkor is 50-60 százalékos kiesésünk lesz majd. Ezt szinte lehetetlen lesz pótolni, csak bízunk benne, hogy hasonló (látogató) számokat tudunk visszaállítani, mint amelyen lett is volna.” Napjaikat jelenleg a tervezgetésre szánják és készülnek egy szeptemberi hullámra. Hozzátette, hogy „nagyon sok tanulnivaló is van ebben a helyzetben. Stratégiailag kidolgozunk egy újabb típusú, minőségibb turizmust, vagyis, hogy egyszerre kevesebb látogatót fogunk fogadni, magasabb szintű szolgáltatásokat fogunk kidolgozni és egy még családiasabb légkört szeretnénk megteremteni a jövőben, mindezt a megszokott élményekben gazdag környezetben.” Mindezektől arra számítanak, hogy a falu látogatottsága évenként akár több ezer fővel is növekedhet.

A válságkezelésről és bevétel-kiesésről a vendégházak vezetője azt mondja, hogy „újraélesztésre” valószínűleg nem lesz szükség, mert ebben az időszakban is rengeteg megkeresést kapnak a közösségi oldalakon és az információs irodán keresztül is, érzékelhető, hogy az emberek várják az újranyitásokat. Ezekkel azonban amíg kell várni fognak, az újraindulás után is kiemelten figyelnek majd a higiéniára és a biztonságra.

A Hollókő határán található Küszöb Információs Iroda átlagos hétköznapokon (és a húsvéti fesztivál ideje alatt kiemelten) segíti a látogatókat a szálláskeresésben, az utazásban és helyben a látnivalók közti eligazodásban. A turisták hiánya miatt azonban határozatlan időre ők is bezártak.

„Most több idő van a háttérmunkákra, archiválásra, statisztikákra, iratok rendezésére, selejtezésre, amire egy mozgalmasabb turisztikai szezonban nem marad annyi idő és persze a tervezésre, hogy az újraindulás gyors és hatékony legyen.” – mondta Rigóné Kovács Gabriella, az információs iroda munkatársa. Szerinte volt már olyan, hogy nem indult jól a szezont, viszont egy-egy mozgalmasabb hétvégével könnyen behozták a lemaradást. Ennek ellenére bíznak abban, hogy amint vége a járványhelyzetnek a turizmus mihamarabb visszatér a megszokott kerékvágásba. Fő feladatuk jelenleg a falu lakóinak segítése, mint például az élelmiszer és gyógyszervásárlás az idősek számára.

„Úgy gondolom az emberek másként fognak gondolkodni.”

Ez a visszatérés azonban még nem tudható mikor és hogyan jön majd el. Egy biztos: nem lesz egyszerű. A vállalkozóknak, üzleteknek, vendéglátóknak, akik jelenleg semmilyen bevételhez nem jutnak és tartalékaikból vagy veszteségesen élnek segítségre van és lesz szükségük. Szabó Csaba polgármestert kérdeztem arról is, hogyan segítenék ezeket a vállalkozásokat. „Az önkormányzat őket azzal segíti, hogy amennyiben saját épületében működik a vállalkozás, eltekint a bérleti díj fizetéstől. De az önkormányzat sem kivétel ebből veszteségességből. Úgy gondoljuk, hogy június elejéig tudjuk finanszírozni a települési költségeket, de a mi tartalékaink is el fognak fogyni.”

Azt, hogy meddig tart ez az időszak és hogy milyen következményekkel fog járni azt nagyon nehéz megjósolni. „Tervezhetjük, hogy jövőhéten hova megyünk kirándulni vagy hogy fogunk élni, ha jövőhéten már más világ van. Remélem ez a helyzet megtanít mindenkit egy kicsit óvatosabban gazdálkodni. Úgy gondolom az emberek másként fognak gondolkodni.”- mondta Hollókő polgármestere.

A riportot Korim Brigitta, mesterszakos hallgatónk készítette. A riport még a kijárási korlátozás ideje alatt készült.