A koronavírus okozta körülmények miatt Ildikó telefonon válaszolt a tanulmányaival és a karrierjével kapcsolatos kérdéseimre, mesélt az IMEC-ről, illetve elmondta, Ő mit tanácsol egy kezdő PR-esnek. Ildikó az egyik kommunikációs óráján kérte, hogy tegeződjünk, mivel a PR szakmában is fontosnak tartja a közvetlen, bizalmi légkör megteremtését a partnerek között.
’94-ben közgazdászként végeztél a Corvinus Egyetemen és ezzel egyidőben Passauban is tanultál. Ott milyen tanulmányokat folytattál?
Marketinggel és piackutatással foglalkoztam Passauban. Amikor én végeztem, még nem volt PR oktatás, semmilyen formában. Magyarországon mi a második reform évfolyam voltunk a közgázon, ahol még csak éppen elindult a marketing oktatás, pénzügy, piacgazdasági tárgyak. Párhuzamosan már volt arra lehetőség, hogy külföldön tanuljon az ember, és úgy kerültem Passauba. Az ottani tanulmányaim után itthon is levizsgáztam külön engedéllyel.
A második diplomádat Cambridge-ben szerezted, és ha jól tudom menedzsmentet tanultál. Miért választottál külföldi egyetemet?
Azért mentem ki a diplomaszerzés után Angliába, mert bár már az egyetem előtt is sokat éltem külföldön, de angol nyelvterületen még nem éltem, és szerettem volna ezt is kipróbálni. Nemcsak marketinget tanultam akkoriban, hanem nemzetközi kapcsolatokra is jártam, és az akkori tanszékvezető, Rostoványi Zsolt mondta nekem, hogyha angol nyelvterületre akarok menni, nézzem meg Cambridge és Oxford kínálatát, mert azoknak van jó híre. És akkor belevágtam. Fel is vettek, megírták a tandíjat, ami hatmillió forint nagyságrendű összeg volt Cambridge-ben, plusz a kaja meg egyebek, és én meg válaszoltam, hogy nekem erre most nincs pénzem. Egy évre rá kaptam a cambridge-i egyetemtől egy levelet, hogy van egy kelet-európai ösztöndíj, pályázzam meg, hátha sikerül elnyernem. Így végül az ösztöndíjjal kerültem ki.
A kétezres években marketing és PR-igazgató voltál az Aegon Magyarország és a Sanoma Budapest Zrt.-nél. Mit csináltál előtte, a pályakezdő éveid alatt?
Igazából még az Aegon is a pályakezdés volt. ’94-ben végeztem a közgázon és egy évet dolgoztam utána, mert nem tudtam kimenni Cambridge-be anyagi okokból. Akkoriban egy holland munkaerőpiaci tanácsadói cégnél dolgoztam, lényegében már akkor is employer brandinggel foglalkoztam. Nincs új a nap alatt, ezt szoktam mondani, ez akkor is nagyon fontos volt. Hollandiában dolgoztam fél évet, majd az itthoni feladatokat vittem a holland tulajdonos mellett. Azért bíztak meg ezzel, mert beszéltem hollandul és az egy elég nagy előny volt. Sok kiváló ügyféllel ismerkedtem meg és dolgoztam együtt. Egy nagyon szerencsés generáció tagjai vagyunk, mert a rendszerváltás után az első nagyobb társaság voltunk, akik már végeztek újszerű közgazdasági tanulmányokat, akik nyelveket beszéltek, és viszonylag hamar jó pozíciókba kerültünk. Én magam is nagy cégek külföldi vezetőinek voltam tanácsadója. Például az Unilevernek a vezérigazgatójával dolgoztam és voltam, nem tudom, 25 éves? Amikor kimentem Angliába, tanácsadóként kezdtem el dolgozni Londonban, és ott egy évet a Roland Berger & Partner német stratégiai tanácsadó cégnél töltöttem. Egy évvel később magánéleti okokból jöttem haza Magyarországra, ami után nem sokkal az Aegonnál marketing és PR-igazgató lettem. Azt mondhatom, hogy majdhogynem pályakezdőként kerültem igazgatói pozícióba, mert ez a harmadik év volt, hogy dolgoztam.
Az üzleti világ és a PR területén dolgoztál végig vagy kipróbáltad magad más pozíciókban is?
Igazából a média, az üzleti szektor és a gyógyszeripar, ez a három terület, ahol a legnagyobb tapasztalatom van. A legtöbb a médiában, mert ott 10 évet dolgoztam, hetet a Sanománál és közel négyet a TV2-nél. Újságíróként például nem dolgoztam, de ahhoz hogy valaki jó PR-es legyen, nagyon jól kell ismernie a médiát. Ismerni kell egy szerkesztőség működését, tudni kell, mit jelent a hírelsőbbség, ismerni kell az újságírók érdekeit, hogy win-win szituációk szülessenek.
Volt a karriered során olyan projekted, amire különösen büszke vagy?
Ha visszagondolok a karrieremre, akkor vannak kisebb és nagyobb projektek, amikre büszke vagyok. Összességében szerencsés pályaívem volt, ahol módomban állt új dolgokat létrehozni. Jellemzően olyan időben sikerült egy-egy céghez belépni, amikor valamit a nulláról kellett felépíteni. A mi generációnk kicsit on the job tanulta a szakmát, mert a saját kárán, a saját kapcsolati rendszerén, és a külföldi minták alapján felépítette magát is, és működőképessé tette a kommunikációs szakmát is. Én egy építkezős valaki vagyok, erre vagyok büszke. Van pár ”kisebb” kedvenc projektem is, ilyen például a TV2-nél a Süss fel nap! projekt. Ez egy CSR (vállalati, társadalmi felelősségvállalás) munka volt, ami hátrányos helyzetű gyerekek támogatásával foglalkozott. Erre nagyon büszke voltam, mert ez egy olyan komplex dolog volt, amit a TV2 profiljához és erősségeihez tudtunk illeszteni. Később díjat is nyert.
És fordítva. Volt olyan, amit inkább kudarcként éltél meg? Ha igen, mi segített túllendülni a mélyponton?
Vezetőként nagyon fontos, hogy kiket választ maga mellé az ember, és hogy motiváló, egymást támogató légkört alakítson ki. Az az igazság, hogy szerencsére nagyon jó kollegáim voltak, mindig jó csapatban dolgoztam. Így könnyebben át tudtam vészelni a nehezebb időszakokat is. Olyan bődületes kudarc azért nem volt szerintem, mert amikor a pályára kerültem a kilencvenes évek végén, gazdasági fejlődés szempontjából egy hatalmas booming időszak zajlott le akkoriban. Sok új lap indult, nulláról- harmincra nőtt az online felületeink száma. Ez egy nagyon sikeres időszak volt, és ha valami nem ment annyira jól, akkor könnyen újra tudtuk alkotni vagy javítani tudtunk rajta. Könnyen tudtunk gazdasági szempontokat figyelembe véve kísérletezni is. Ez talán a média virágkora is volt egyben, és ezért nem érzem, hogy olyan hatalmas kudarcok lettek volna. Mindenkinek az életében vannak nehezebb időszakok, de ha visszatekintesz arra, amit felépítettél, és az több év távlatából is működőképes, és tudod, hogy honnan indult, hova érkezett, akármilyen hullámvölgyekkel együtt is, összességében elégedett lehetsz.
2014-ben alapítottad az Independent Media Education Centert, melynek előadássorozatán ELTE-s hallgatók is részt vehetnek.
2014 őszén jöttem el a TV2-től és akkor én már gondolkoztam korábban azon, hogy hogyan lehetne médiát, PR-t oktatni, a szakmát egy kicsit felrázni. Igazából nem tudom, honnan jött az ötlet ahhoz, hogy külső előadókat hívjak a szakmából, akik ezen a területen dolgoznak napi szinten és a tapasztalataikról mesélnek. Mindenesetre ez akkor tök újszerű dolognak számított. Mikor az első körben leültem beszélni a potenciális előadókkal, nagyon örültem, hogy szinte mindenki mellém állt. Szakmai összefogás alakult, mindenki nagyon lelkes volt ezzel kapcsolatban. Az első tematika, amit összeállítottam a PR kurzus volt pont, mert úgy ítéltem meg, hogy ott van a legnagyobb lyuk. Ott még maguk a PR-esek sincsenek tisztában pontosan azzal, hogy mi is az a PR.
Neked pontosan mi a feladatod az IMEC-ben?
Én vagyok, aki az IMEC stratégiáját meghatározza. Nagyon sok operatív dolgot is csinálok, a programok kidolgozásától a különböző kulcsszereplőkkel való egyeztetésekig sok minden tartozik a feladataim közé.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
Azt szeretem, amikor pozitív visszajelzéseket kapunk, mert anyagilag ez messze nem olyan javadalmazó, mint mondjuk egy nagy cégnek a marketingigazgatói pozíciója. Ami nekem mindig nagyon jó érzés, amikor régebbi kurzusok hallgatói visszajönnek, megkeresnek. Vannak olyanok, akikkel a mai napig jó kapcsolatom van és követem, hogy ki éppen hol dolgozik, mit csinál. Vagy amikor valaki ír, hogy azért kezdett el a PR-rel foglalkozni, mert bejelentkezett erre a kurzusra teljesen véletlenül és aztán rádöbbent, hogy neki ez tetszik mégis a leginkább. Kapunk nagyon sok személyes visszaigazolást, és ez teljesen más minőségű dolog, mint amilyen az üzleti szférában van, ezt ott nem kapjuk meg.
Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?
A fiam 22 éves, de már három éve külföldön tanul. Van egy kislányom, aki 16 éves, vele elég szoros kapcsolatom van, sok időt töltünk együtt. Egyébként a Károlira járok most levelezőn pszichológiára, most fogok végezni. Ez most az elmúlt években sok időt elvett azért a munka és a család mellett. És nagyon szeretek utazni, sokat is utazom, szeretek olvasni, futni. De az időm nagyrésze az IMEC-re megy, nekem ez kicsit egy hobbi is egyben. Biztos érezhető, ahogy mesélem, hogy a karrieremnek ez a része kicsit más, mint amikor az ember egy nagyvállalatnál dolgozik. Amikor az ember a saját vállalkozását építgeti, és azon belül nagyon nagy mozgástere van, akkor az már kicsit hobbi is egyben.
Mit tanácsolsz azoknak a pályakezdő fiataloknak, akik szintén a PR területén szeretnének elhelyezkedni?
Hú, ez nagyon nehéz, nem irigylem őket. Egyrészt mert a marketing, kommunikáció, média jelenleg egy szűkülő terület, nekünk azért egyszerűbb volt a dolgunk. Én azért azt gondolom, hogy ha valaki nagyon elhivatott és tudja, hogy mit akar, akkor érdemes erre szakosodni. Olyan helyen kezdjen el dolgozni, ahol nem az az elsődleges számára, hogy mennyit fog keresni, hanem ahol a legtöbbet tud tanulni és fejlődni. Az legyen az elsődleges, hogy hol tud olyan emberekkel együtt dolgozni, akik akár példaképek lehetnek emberileg és szakmailag is. A másik nagyon fontos, hogy a soft skilleket, mint az EQ, stresszkezelés, kommunikációs képességek, nagyon fejlessze, mert ezek nagyon fontosak a későbbiek során. A harmadik pedig, ha módjában áll, töltsön el legalább egy félévet külföldön, mert ez tágítja a látókörét. Fontos, hogy az embernek globális rálátása legyen a dolgokra, és ezt az tudja megadni, ha nyitott.
Az interjút Kálmán Zsófi, mesterszakos hallgatónk készítette.