fontos hírek programajánló

63 év után újra szól a Szabad Európa Rádió

2019. október 19 és november 12 között időutazásra hívja a hallgatókat az EPER rádió, hogy több évtized után újra fültanúi lehessenek ennek a nem mindennapi élménynek, melyben “betekintést” nyerhetnek az 1956-os forradalom alatt is sugárzott műsorokba és hétköznapi életbe.

Annak idején rövidhullámú külföldi adókon keresztül sugározták a rádió adásait, most viszont online lesz hallható a nap 24 órájában. Minden műsor pontosan akkor, amikor élőben hangzott el, 1956-ban. A rég elfeledettnek hitt médiatörténeti emléket a nagyközönség most először hallhatja, melynek műsorai közt a politikai adásokon túl hangjáték, zenei összeállítás, de még vetélkedő is szerepel és kiterjed a forradalom előtti négy napra is.

A rögzített adások érdekessége, hogy fennmaradásuk az akkori német kormánynak volt köszönhető, ugyanis a forradalom után vizsgálatot indítottak a Szabad Európa Rádió eseményekben betöltött szerepéről. Ennek okán bekérették az átjátszóállomásokon folyamatosan rögzített adásfelvételeket, melyek a vizsgálatot követően egy pincében porosodtak évtizedekig elfeledve.

A 60 szalagból álló anyagot a 90-es években fedezték fel, átjátszották kazettára, majd az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Történeti Interjúk Tára digitalizálta, és állította helyre. Később az Első Pesti Egyetemi Rádió (EPER) vette kezelésbe a felvételeket, restaurálták majd visszaállították az eredeti adásmenetet.

Az “élő” adás az eper.elte.hu honlapról lesz elérhető, melyet az EPER “SZER56” hangemlékezeti projektjének köszönhetünk.

Szöveg: Cseh László. Fotó: Wikipedia