alumni fontos veszelovszki veszelovszki emlékelőadás

Mészáros Antónia tartja a Veszelovszki Zsolt Emlékelőadást 2019-ben

Mészáros Antónia az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója, korábban újságíró, televíziós műsorvezető az ELTE média szakán szerezte diplomáját. Idén szeptemberben ő tartja majd az ELTE Média és Kommunikáció tanszék által évente megrendezett Veszelovszki Zsolt Emlékelőadást az elsőéves diákokat köszöntő őszi Welcome napon.

Mészáros Antónia politikai újságíróként kezdte pályafutását: dokumentum műsorokban és politikai tévéműsorokban dolgozott a BBC külpolitikai szerkesztőségénél.  Járt Koszovóban, Zimbabwéban és Irakban, valamint az angol hadsereggel tarthatott a kuvaiti sivatagban főhadiszállásukra, angliai munkáival párhuzamosan Magyarországon is publikált. 2005-ben elnyerte a Minőségi újságírásért díjat, majd 2006-ban megjelent Az unió nomádjai címet viselő, az Európai Unióhoz történő csatlakozás után nyugatra vándorolt kelet-európai munkavállalók életével foglalkozó könyve.

2006-tól 2011-ig dolgozott az MTV-nél A szólás szabadsága, Az Este és a Záróra című műsorok szerkesztő-műsorvezetőjeként, például Orbán Viktor miniszterelnökkel is készített interjút. A köztévétől való távozása után az ATV Szabad szemmel és Start című műsorait vezette.

2017-ben döntött úgy, hogy befejezi újságírói pályafutását és életét inkább a rászorulók segítésének szenteli, az  ENSZ gyermekjogi szervezetének hazai ügyvezető igazgatója lett. Azóta a magyar UNICEF vezetőjeként küzd a rászoruló gyermekek jogaiért, élelmezésükért, egészségügyi ellátásukért.  Az UNICEF olyan országokban nyújt közvetlen segítséget, ahol sem a kormány, sem a lakosság nem tud, Mészáros Antónia járt már többek közt Szenegálban és Maliban is. 2019-ben ő tartja majd egyetemünk bölcsészkarán a Veszelovszki Zsolt Emlékelőadást.

Gólyáinkat 2019. szeptember 10-én köszöntjük majd a Welcome nap nevű rendezvényünkön, ahol kurzusbemutatók, kampusz-séta, tanár-diák rapidrandi, közös ebéd és buli mellett Mészáros Antónia előadása is hallható majd.

Szöveg: Gazda Barbara, Kép: Mészáros Antónia