interjú

“Egy olyan bolygót térképezek, ahol nincs senki. Legalábbis egyelőre” – Hargitai Henrikkel beszélgettünk

Hargitai Henrik, tanszékünk adjunktusa két éve, két évnyi kutatás után jött vissza az ELTE BTK Média szakára tanítani. Amellett, hogy médiatudománnyal foglalkozik, planetológus – ennek révén lett 2015 és 2017 között a NASA posztdoktori ösztöndíjasa, fő kutatási területe a Mars Navua Valles nevű területének paleohidrológiai elemzése volt. A közelmúltban rangos nemzetközi tudományos lapok, mint például az Icarus, a Journal of Maps és közismert tudománynépszerűsítő online oldalak, többek között a Space.com, a Phys.org vagy a Spacedaily.com számoltak be egy általa készített bolygótérkép-adatbázisról, amelyben egészen az 1600-as évektől napjainkig találhatunk nem csak térképeket, de bibliográfiai és térképészeti adatokat is, és amelyet hivatalosan a 2018-as EPSC (European Planetary Science Congress) konferencián mutatott be Berlinben.

Nemzetközi tudományos körökben a marsi tavakról szóló kutatása is visszhangot keltett. Mint mondja, bolygókutatóként első számú evidenciának a Marsot tartja, lévén az a leginkább Föld-szerű bolygó. Szerinte marsi tavakról írni manapság egy nagyon divatos téma, emellett egy másik, Marshoz köthető munkáját is említi. „A bolygón található Hellas medence geológiai térképezése számomra teljesen mellékprojekt volt. Amikor már majdnem hazajöttem, még egy délután felvetettük egy beszélgetésen a kollégáimmal, akikkel folyókat térképeztünk, hogy mi lenne, ha ezzel is foglalkoznánk.” – meséli Hargitai Henrik. “A jövőbeli leszállóhelyeket a kutatások eredményeinek alapján jelölik ki, és ha a tudósok jól dolgoznak, pontosan olyan helyekre tudnak leszállni a bolygón, ahol az élet nyomait is megtalálhatják.”

„Számomra ebből az volt nagyon tanulságos, hogy végig tudtam követni egy olyan kutatási folyamatot, ami egy pályázattal elindul, és nem publikációval, hanem sajtóközleménnyel ér véget. Az is világossá vált, hogy az újságíróknak, konkrétabban a tudományos újságíróknak mekkora szerepe van a tudományos információk terítésében. Nemcsak a közvélemény felé, hanem a többi kutató felé is, akik elkezdtek tweetelni és beszélni róla különböző fórumokon. Nem a szakfolyóiratból ismerték meg, mit csinálok, hanem a médiából.

A kutató nem lehet egy elefántcsonttoronyban, a szűken vett kollégái társaságában: a médiát használni kell, hiszen erre való.

Hargitai szerint kiemelten fontos lenne, ha az ELTE elkezdené a nemzetközi piac felé kommunikálni – hiszen mint tudományegyetem, a nemzetközi piacon kell helyt állnia –, hogy a kutatói, akik itthon (is) dolgoznak, publikálnak angolul, ne maradjanak láthatatlanok.

„Remek kollégáim vannak, egy hajóban evezünk.

Egy kifejezetten jó oktatói-kutatói közösségünk van itt az ELTE-n, ami sokkal inkább közösség, mint azokon a külföldi kutatóhelyeken, ahol dolgoztam, éppen a nagy rotáció miatt.

Szakmai szempontból ugyanakkor abszolút termékenyek voltak, ez kétségtelen. Reggeltől estig dolgoznak, ennek pedig az az eredménye, hogy a világ első számú kutatási outputját ők adják. Itthon én teljes csodálattal nézek azokra a kollégákra, akik tanítás és egyéb feladataik mellett magas szinten tudnak kutatni is.” Mint mondja, legjelentősebb publikációi kivétel nélkül kint születtek, ahol napi nyolc órában csak ezzel foglalkozhatott.

És hogy mire a legbüszkébb? Egy szintén marsi felületet ábrázoló geológiai térképre, amelyen ugyancsak kintléte alatt dolgozott, később pedig a róla szóló tanulmány is megjelent az ELTE támogatásával. „Egy éven át rajzolgattam és kutattam, nagyon nagy munka volt. Geológiai térképet elég nehéz készíteni, a NASA kutatói négy évig csinálnak egy ilyet – nem folyamatosan, de 3-4 ember dolgozik rajta ennyi időn keresztül, 1-2 év pedig a javítása. Odakint ezt úgy fogalmaztam meg: egy olyan bolygót térképezek, ahol nincs senki. Legalábbis egyelőre.”

Szerző: Dömötör Nikolett