fontos hírek kurzusok

Mire járj a 2018 őszi félévében? ELTE Médiás tanárok saját kurzusaikat ajánlják

Rengeteg izgalmas kurzus indul 2018 szeptemberében az ELTE Médián, így a tanszék oktatóit most arra kértük, ajánljanak saját kurzusaik közül párat. Újságírás, fesztiválszervezés, médiakutatás, szólásszabadság, hipermédia, izgalmas médiaszakemberek, és a kúlság születése is szerepel az ajánlatok között. Válassz és járj be!

Dolgozz a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon!

Müllner András műfajismeret-műhelygyakorlat című kurzusán a hallgatók a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivállal dolgozhatnak együtt, a fesztivál szervezésével, népszerűsítésével kapcsolatos kreatív munkában vehetnek részt. “A dupla kurzusnak megfelelően tevékenységünk két részből áll. A műfajismeret jegyében az emberi jogi dokumentumfilmmel és fesztivállal fogunk behatóan megismerkedni olvasmányok és vizuális anyagok segítségével. A műhelygyakorlat keretében pedig a Verzióhoz konkrétan kapcsolódó munkákat végzünk. Videós csapatmunkában készíthető rövid promóciós anyag a fesztivál ideje alatt és azt megelőzően, hasonlóképpen interjú a vendégekkel és beszámoló a vetítésekről vagy az azokat kísérő eseményekről, filmek rövid vagy hosszabb elemzése, a fesztivállal kapcsolatos, például emberi jogi, dokumentumfilmes, vagy más jellegű híranyag összeállítása stb. A félév így mindkét kurzus esetében három részre bomlik, melyek közül az első a fesztiválra való készülés jegyében zajlik, a második maga a fesztivál (november 6-11.), a harmadik pedig a fesztivál tanulságainak levonásával, beszámolók készítésével és értékeléssel telik” – írja Müllner András a kurzus ajánlójában.

A kurzus szerdánként a -135-ös teremben lesz 16-17:30-ig, majd 17:45-19:15-ig.

Vegyél részt a halál médiareprezentációjának kutatásában!

Munk Veronika és Hegedűs Katalin kutatószemináriumán a hallgatók a halál reprezentációit vizsgálják a magyar online médiában és elsajátítják az életvégi kérdések alapvető ismereteit. A hallgatók a szemináriumon megismerkednek a médiareprezentáció-kutatás módszertanával, és aktívan részt vesznek a halál reprezentációit vizsgáló empirikus vizsgálatban. A kutatás során a legolvasottabbnak hazai online lapok halál-reprezentációinak vizsgálatát végzik el kvantitatív tartalomelemzéssel.

Mindenki meghal egyszer, a halállal és haldoklással kapcsolatos információk terjedését mégis számos tabu és tévhit nehezíti. A kutatási cél annak a vizsgálata, hogy az online írott sajtóban hogyan jelennek meg az életvégi kérdések (halál, haldoklás, gyász). A szaftos gyilkosságok megjelenítése mellett megjelenik-e például, hogy milyen jogai vannak a betegnek, milyen döntési lehetőségek érhetők el az élet végén (pl. a megfelelő fájdalomcsillapításról, a szenvedés csökkentéséről, a hospice-ról, az „élő végrendelet”-ről stb.)?

A kurzus szerdánként 14.15-15.45-ig a 37-es gépteremben lesz.

Hallgass izgalmas médiaszakembereket!

Hammer Ferenc a kreatív gazdaságtan óráját ajánlja: a kurzus óráit a kreatív gazdaságból érkező fiatal szakemberek tartják, minden óra más-más szakterületetről szól. Az előadók mind volt ELTE Média diákok. Hogy mi a kreatív gazdaság? Nézd meg ezen a linken a kurzus előadóit.

A nyitóelőadást szeptember 12-én a 39-es teremben tartja a kurzus előadója, a youtuber Szirmai Gergő.

Ne maradj le a kúlság születéséről!

Hermann Veronika Birth of the Cool: popkultúra és amerikai identitás című kurzusán a jazzkorszaktól a kortárs tömegkultúráig különféle kulturális termékek és médiaszövegek segítségével vizsgálják a hallgatók az amerikai identitás jellegzetes performatívumait. “A filmek, lemezek és sorozatok elemzésében a szokásos szempontok (age, gender, kulturális emlékezet) mellett a nosztalgia társadalmi konstrukciójának megjelenését is kiemelt figyelemmel kezeljük majd” – mondja Hermann Veronika.

A kurzus keddenként lesz 10.45-12.15-ig lesz a 215-ös teremben.

Tudd meg, mi az a hipermédia!

Orbán Katalin Médiaelmélet: Hipermédia című előadásán szó lesz arról, hogy vajon mennyire hasonlít az internet azokra a világkönyvtárakra, amikről már akkor álmodoztak az emberek,
amikor még tévé se volt, nemhogy számítógép… Tényleg virtuális a hipermédia? Hol van például a „felhő”? Hova kerül a globális e-hulladék? A hipermédia politikájáról, digitális jogokról és a társadalmi igazságosságról tanulhatsz. Tudtad például, hogy 2017-ben a teljes internetes forgalom nagyobbik részét, kb. 60%-át, nem emberek, hanem 20-20%-ban „jó” és „rossz” botok bonyolították. Hogyan alakítja át az életünket a Big Data? Milyen döntéseket bízhatunk rá?

A kurzus csütörtökönként 9-10.30-ig lesz a 39-es teremben.

Kened-vádod a Photoshopot/Illustratort? Szívesen írsz cikkeket? Imádsz fotózni, videózni? Vár az ELTE Média szerkesztőség!

Munk Veronika Tanszéki felületek gondozása című kurzusán a hallgatók egy valódi szerkesztőségként működnek, a munkának tétje van: a tanszéki online felületekre gyártanak tartalmat: a media.elte.hu weboldalra, az ELTE Média Facebookra és az #eltekommedia Instagramra, továbbá a rendezvényszervezésbe is belekóstolnak a tanszéki események körüli feladatok elvégzésével. Különösen nagy szükség van olyan hallgatókra, akik otthonosan mozognak a képszerkesztés rejtelmeiben!

A kurzus péntekenként 9-10.30-ig a 37-es gépteremben lesz.

Tanulj a szólásszabadságról angolul!

Szilágyi-Gál Mihály így ajánlja a szólásszabadság órát: “The course addresses the phenomena of hate speech and free speech. By offering an overview of the international literature of the main related conceptual controversies, the course also addresses the Hungarian case both as example and as exception. As such we focus both on cross-national aspects of free speech and its abuses through fighting words and on some specific elements of the development of these matters in Hungary since 1990 onwards.”

Az óra szerdánként 16-17.30-ig a 251-es teremben lesz.

Hogy jön össze a film, meg a város?

Hermann Veronika és Strausz László Film és város című órája három részből áll: a tér mint geometriai illetve társadalmi kategória különbségeinek vizsgálta után (1) az első hetekben a korai-, majd a klasszikus modern filmművészeti alkotásokon keresztül elemzik a kialakuló metropoliszok szociológiai tereinek, illetve ezek mozgóképes ábrázolásának egymásrautaltságát. (2) A második nagyobb blokkban amerikai városok második világháború utáni filmes ábrázolásait vizsgálják a hallgatók. Ezekben jól nyomon követhetőek az ekkor zajló hidegháború, a polgárjogi mozgalmak és a társadalmi, technológiai és gazdasági változások, amelyek alapvetően alakították át az amerikai identitás és önelbeszélés keretrendszerét. A lezárt identitásmodellek felbomlása, a marginális pozícióból beszélők hangja, a teljes társadalmi osztályokat felszámoló válságtünetek a korszak mozgóképes narratíváiban is megjelennek. (3) Végül az utolsó hetek során a posztkoloniális terek elemzésével ismerkednek a résztvevők, és a hongkongi városi tér reprezentációin keresztül a tér filmes dekolonizációjának lehetőségeit vizsgálják.

Az óra szerdánként 10.45-12.15-ig lesz a -137-es teremben.

Illusztráció: GermanLopezR