alumni interjú

„A kulcs, hogy mit kérdezz” – Interjú Prischetzky Rékával

Mi alapján döntöttél az ELTE és a kommunikáció és média szak mellett?

Hogy teljesen őszinte legyek, más egyetemben nem igazán gondolkodtam, de nem kaptam semmilyen családi nyomást, valamiért vonzott. Mindig is emberekkel foglalkoztam, csapatban dolgoztam, szerettem kommunikálni, nyüzsgő ember voltam, de nem szerettem volna kifejezetten újságíró lenni, inkább csak megragadott ez a szak. De valamiért a felvételi eljárás során a pszichológiát tettem az első helyre, de nem vettek fel, így hagytam ki egy évet a gimi és az egyetem között. Ez egy fajta útkeresés volt, de örültem neki és annak is, hogy 20 évesen kerültem be az egyetemre. A következő jelentkezési időszakban viszont már a kommunikációt jelöltem meg első helyen, és fel is vettek.

Milyen emlékeid vannak a BA-s éveidről?

A BA-t nagyon szerettem, mert tetszett az a frissesség és lendület, amit ez a közeg nyújtott, inspiráló volt. Az első egy év tapogatózással telt, de már elsősként elkezdtem közösségben mozogni, ekkor kezdtem el HÖK-özni. Második évben szoktam meg a stílust, az embereket, és lettem tisztában azzal, mi vár itt rám, igyekeztem nagyon hajtani. Nagyon sok órát felvettem, küzdöttem köztársasági ösztöndíjért, elég tudatosan építettem magamat. Második év végére összeállt minden, minden óra összefüggött mindegyikkel, magabiztosnak éreztem magam, tudtam reflektálni a világ dolgaira, az egy felemelő időszak volt. A harmadév is az volt, persze nyilván a szakdolgozat, mint produktum adott még egy lökést. Azokat az éveket nagyon szerettem. Egyébként sok mindent csináltam még az egyetem mellett, ezek miatt is emlékszem vissza szívesen azokra az évekre. Az MA máshogy volt érdekes, de én akkor már túlságosan a munkára figyeltem ezt egy kicsit sajnálom, mert ezek az évek sose jönnek vissza.

Hogyan döntöttél amellett, hogy itt folytatod az MA tanulmányaidat?

Nagyon sok éven keresztül jártam Educatio Kiállításra, a pult mögött azzal csábítottam az embereket, hogy a kulcsa az itteni tudásnak, hogy nem azt tanulod meg, hogy hogyan kell egy olyan technikai eszközt kezelni, ami pár év múlva már elavult lesz, hanem azt, hogy mit kérdezz. Másodévben kezdett kialakulni, hogy az emberi jogok érdekelnek, Papp András Lászlónak és Balogh Lídiának nagyon sokat köszönhetek. Kilenc hónapig önkéntesként dolgoztam például a Helsinki Bizottságnál, majd idővel az ő terelgetésüknek hála megtaláltam a kutatási területemet: a családon belüli és nők elleni erőszakot. Tartottam előadásokat, írtam tanulmányokat, komolyan foglalkoztam ezzel, de mindehhez kellett egy szellemi műhely. Az évek alatt rájöttem, hogy a bölcsészkart illetően nem lehet rosszul dönteni, sokszínű és páratlan a tudás közössége.

Mivel jelenleg is az egyetem és a kar közelében vagy, munkádnak köszönhetően jó betekintésed van a szak életébe. Mit gondolsz a szak mostani működéséről?

Sokat változott szerintem, sajnos kevés programra jutok el, de azok alapján, amiket látok és én is felteszek a kari honlapra, nyitott az újdonságok felé és halad a korral. Nagyon jó órákat hirdetnek, ahogy látom alumnikat is behívnak kurzusokat tartani, felismerve azt, hogy a belsős oktatók professzorokként nem tudják olyan hitelesen átadni, mi folyik a szakma más területein a mindennapokban. Amikor én jártam még ide, akkor is megvolt ez az irányelv, de most még jobban, több a gyakorlat, külső óraadó. A hallgatók bepillantást nyerhetnek a szakmába, hogy mennyi féle pályán elhelyezkedhetnek ezzel a diplomával. Én régebben mindig azt mondtam HÖK-ösként is, hogy menjenek és próbáljanak ki minél több szakmai gyakorlatot a hallgatók, szerezzenek több területről tapasztalatot. Mert amikor már nem leszel egyetemista, sokkal nehezebb helyzetben vagy, mert már nincs hallgatói jogviszonyod. De az, hogy most már órák keretén belül kreditért személyesen bepillanthatnak egy-egy szakmának a rejtelmeibe egy szakemberen keresztül, ez szerintem óriási előny.

Mit gondolsz, vajon ugyanazt az utat járnád be, ha most tanulnál ezen a szakon?

Nem azért jelentkeztem erre a szakra, mert újságíró szerettem volna lenni, és azt sem gondoltam, hogy a médiában fogok elhelyezkedni, és ez most sincsen másképpen, illetve nem hiszem, hogy a kutatási témám más lett volna, mert alapvetően bennem van ez az érdekképviseleti véna. Éveken keresztül Vöröskereszteseztem, aztán a hallgatói önkormányzatban tevékenykedtem. Már a BA-s szakdogám is emberi jogokkal foglalkozott, úgyhogy nem hiszem, hogy egy-két speciálisabb szakterületet érintő gyakorlat miatt megváltozott volna az utam, a módja talán igen, hogy hogyan nyúlok egy témához. Jelenleg szervezeti kommunikációval foglalkozom itt a karon, valamint Klein Dávid hegymászónak dolgozom, és mindkettőt szeretem, ezért örülök, hogy így alakult.

Hogyan jött a Klein Dáviddal közös munka?

A megkeresést az egyetemnek köszönhetem, 2012 telén. A BTK előző dékánja, Dezső Tamás ismerte Dávidot, aki hallgatója az ELTE-nek elég régóta, jelenleg egyébként doktori képzésen tanul, és egyszer bejött a dékán úrhoz, hogy az előző kommunikációsa már nem tudja a munkát tovább vállalni és szüksége lenne egy kommunikáció szakos hallgatóra, tudna-e valakit ajánlani neki. Mivel dékán úrral már ismertük egymást akkoriban a HÖK miatt és mivel öt éven keresztül voltam egy országos hallgatói médiakonferenciának a szervezője, tudta, hogy mire vagyok képes, és beajánlott. Ezek után Dáviddal leültünk, kész tények elé állított, mert pár hónapon belül már indult is egy expedícióra. Az elfogadás előtt azért gondolkoztam, mert abban az évben akartam végezni mesterszakon, és át kellett gondolnom, hogy csúszok az egyetem befejezésével. Illetve a munka is olyan volt, amilyet még soha nem csináltam előtte, így azt is át kellett gondolnom, de a végén elfogadtam.

Milyen a munka Dáviddal, hogyan tudod hasznosítani, amiket itt találtál, mik a legnagyobb kihívások?

Maga a munkám Dávid menedzselése, asszisztenciája, én vagyok a kommunikációs szakembere. Minden expedícióban kicsit más a feladatom, mindegyikben más emberekkel kell együtt dolgozni. A kapcsolattartás mint feladat mindig jelen van, amíg ő a hegyen van én adok információt a családjának és a sajtónak, én vagyok az egyedüli kontakt személye, fogadom a naplóit, kezelem a honlapját, Facebook oldalát, tartom a kapcsolatot a szponzorokkal stb. Úgy gondolom, hogy ezt az összetett munkát nem tudnám megfelelő alapok nélkül csinálni, és nem lett volna merszem elvállalni. Nagyon sokrétű a feladat és egy igazán különleges terület a hegymászás. Dávid azt szokta mondani, hogy ez a munka, amit én csinálok, az pszichológia, pedagógia és kommunikáció, amikhez a kommunikáción kívül ő ért jobban, de megbízik bennem, mert látja, hogy van egy közös stratégiánk és ez alapján haladunk előre, ami annak is köszönhető, hogy itt kaptam annyi tudást és megfelelő inputot, hogy rám meri bízni ezeket, ami nagyon jó érzés. Ez nem egy olyan szakma, aminél zsebre lehet vágni a diplomát és ezután élni vele, hanem folyamatosan képezni kell magunkat, amelyekhez ahogy látom szintén jó lehetőségeket nyújt az intézet, a diploma megszerzése után is, így érdemes nem kimaradni ezekből.

Hogy jött az egyetemi, kari munka? Tervezted, hogy egyetemen maradsz dolgozni is?

Ezt is Dezső Tamásnak köszönhetem, de nem terveztem előre. Az egyszer már elhalasztott MA szakdolgozatomat írtam, amikor felkeresett, hogy szeretne kommunikációsnak maga mellé, nem gondolkoztam, hogy máshova mennék. Az alapvető feladatom a kari honlap szerkesztése, amit a kampusz egy másik épületében tanultam meg, így nem rettegtem tőle, mert tudtam, hogy a szaknak köszönhetően jó alapokkal rendelkezem, de persze a mindennapokban azért akadnak kihívások is. Hosszú távon ahhoz kell alkalmazkodni, amit az egyetem vezetése kér, minden félévben adódik probléma, amin dolgozni kell és kifejezettem a kommunikációs szaktudásomat érinti. Én állítom össze például a kari brosúrát, de besegítek a kari programok, diplomáciai és protokoll rendezvények szervezésébe is. Talán a legérdekesebb, hogy rendszeresen segítek dékán úrnak beszédet írni különböző eseményekre. Azt gondolom, azokat a skilleket, amelyek ehhez a munkakörhöz tartoznak nem tudtam volna egy kifejezetten gyakorlat orientált képzésen megtanulni.

Nagyon sok területen kipróbáltad már magad és dolgozol jelenleg is. Van olyan terület, amit eddig nem próbáltál még ki, de érdekelne?

Egy PR ügynökségnél szívesen kipróbálnám magam. Lehet, hogy azért, mert ezzel találkozok többet Dávid révén, és mert sokat dolgoztam ebben az évben egy PR ügynökséggel, így érdekelne, milyen lehet a másik oldalon. Talán az itteni munkámban a csapatmunka az, ami hiányzik, és ami vonz egy PR-os csapatban. Bár a Dékáni Hivatalban is van egy csapat, de itt mindenkinek megvan a saját feladata és nincs meg az a közös ötletelés, ami egy PR cégnél jelen lehet vagy amit a Hallgatói Önkormányzatban megszoktam.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Most csak a közeljövőről tudok nyilatkozni: Dávid március végén utazik a Mount Everestre egy újabb expedícióra, ezért biztos, hogy az év első fele nekem erről fog szólni.

Mit tanácsolnál azoknak, akik ezt a szakot választják?

Azt, hogy legyenek nyitottak, ez a legfontosabb. Használják ki az összes lehetőséget. Én kommunikációt választottam minornak is, de át mertem menni más épületbe is, szemezgettem a többi szak kínálatából is. Amellett, hogy figyelnek arra, hogy mit mondanak az oktatók, vegyék észre a világot is. Ha valaki kommunikációval és/vagy médiával szeretne foglalkozni, annak bármelyik spektrumával, nagyon fontos a tájékozottság, nem csak az újságíróknak, hanem mindenkinek. Igenis, olvassanak újságot.

 

Készítette: Grósz Renáta