Mindenféle szerénység és álszerénység nélkül: brand-e Magyari Péter, az újságíró?
Rögtön nehezet kérdez, hiszen nem egyszerű ezt mérni. Abban a tekintetben jó brand, igen, hogy akik olyan témákra figyelnek, amelyekről írni szoktam – politika, gazdaság, Európai Unió vagy energetika -, azok tudják, hogy kicsoda Magyari Péter. Viszonylag könnyű ezekben a témákban megszólalót találnom, mert ma már szerencsére ismernek. Piaci szinten nem tudom, hogy lehet ezt mérni, de azt remélem, hogy az emberek szeretnek olvasni, vagy vannak olyanok, akik már csak azért is elolvassák az adott cikket, mert éppen ott látják a nevem – hozzá kell tennem, ebben a műfajban ez nem népszerűség kérdése, azt hiszem a téma és a problémakör sokkal fontosabb, mint a szerző kiléte.
Mégis, ha meg szeretnénk ismerni Magyari Pétert, akkor tudnunk kell, hogy honnan indult.
1997-ben, egy színházzal foglalkozó havilapot, az Ellenfényt árultam a Petőfi Csarnokban. Ott és akkor kerültem először az újságírással először megfogható közelségbe, de már akkor is inkább írni szerettem volna.
Ebben segítségére lehetett az, hogy az ELTE BTK-n végzett, mikor is?
2003 februárjában, történelem és kommunikáció szakon, igen.
Egyszerre?
Igen, egyszerre államvizsgáztam. 1997-ben kezdtem a történelmet, és 1998-ban a kommunikációt.
Végzett ezeken a képzéseken kívül valamilyen egyéb újságírói tanfolyamot?
Nem, hiszen a kommunikáció szak úgy nézett ki akkoriban, hogy a másodév végén dönteni kellett: vagy újságírói szakirány vagy elméleti szakirány. Az előbbit választottam, mert rengeteg gyakorlati kurzusom volt, némi elméletivel kiegészítve. Közben 1999 augusztusában elmentem az akkor nem egész egy éve induló Origóhoz gyakornoknak, és igazából az a gyakorlati tudás számított leginkább.
Ez ma is így van, nem igaz?
De, persze. Ha megnézem azokat a szerkesztőségeket, ahol korábban dolgoztam, a többsége lehet, hogy nem is újságírói diplomával rendelkezik, hanem jó időben, jó helyen lett gyakornok egy-egy nagyobb portálnál. Ez az a szakma, amely inkább gyakorlatias, és persze, az alapokat és a szemléleteket meg lehet tanulni egyetemeken, de a gyakorlat a legfontosabb.
Gyakorlatra leginkább úgy lehet bekerülni, ha ismerem őt vagy őt.
Lehetséges, de például annak idején sem az Indexnél, sem most a 444-nél nem a személyes ismeretség a döntő, hanem mondjuk a szerkesztőknek feltűnik, hogy milyen jó blogger valaki, vagy hogy jól kezeli a Tumblr-fiókját. A 444-nél jelenleg is vannak kollégák, akik a Tumblr által kerültek a szerkesztőségbe.
Hol volt még a szakma 1999-ben a blogtól és a Tumblr-től?!
Nagyon kezdetleges volt Magyarországon az internetes újságírás. Mégis, a kezdeti Origo a ma induló internetes újságokhoz képest erős és nagy volt – hála a Matáv által nyújtott pénzügyi háttérnek. Azt kell mondanom, hogy az akkori Origo stabilabbnak tűnt, mint a 444 a 2013-as indulásakor.
Az Origo alatt, emlékszik, volt egy vállalkozás, amiben részt vett.
A Matulát nem tekintettem és tekintettük soha vállalkozásnak, mert soha, semmilyen céges formája, de még bevétele sem volt.
Akkor inkább hobbi.
Így igaz, hobbi volt. Egyszer elindult 2001-ben, majd egy kis leállás után 2003-ban ismét elindult, ekkora már magazinos formára váltottunk: két hetente, de gyakorlatban három-négyhetente frissítettük, egészen 2007-ig, a megszűnéséig. Utólag visszatekintve nagyon sikeres volt, de nem üzletileg, hiszen bevételünk nem, csak ráfordításunk volt. Reklámok és hátszél nélkül sikerült eljutnunk az olvasókhoz. A Matulának rengeteg szóviccet, kifejezést köszönhetünk, mint például a Fenék Tibi…
Vagy az Algoritmus Feri?
Őt a 444-ben találta ki Vajda Gábor. De közös, hogy mindkettő önálló életre kelő kitalált szerző.
A Matula csapatában ma már mind ismert és elismert, jó újságírók voltak.
A Bede Márton és a Tamás Bence itt ülnek velem a szerkesztőségben, Inkei Bence pedig jelenleg az Indexnél dolgozik. A Matula által kicsit még az árunk is felment a piacon, az biztos, jót tett a karrierünknek.
Olyannyira, hogy 2007-ben már az Indexnél dolgozott.
Előtte a Manager Magazinnál írtam két évig, de 2007 nyarán az egész szerkesztőséget elküldték. Bár voltak egyéb lehetőségeim is, én szerettem volna az Indexhez kerülni.
Ön kereste meg az Indexet?
Igen, én írtam azt hiszem a politikai rovat vezetőjének. Előre küldtem néhány kollégámat szimatolni, kérdezősködjenek, hogy mit szólnának ahhoz, ha én is csatlakoznék.
Sikeres is volt az Index, mi történt 2013-ban?
Alapvetően az történt, hogy 2011-ben felmondott a főszerkesztő, Uj Péter. Az benne volt a levegőben, hogy ha ő elindít egy új oldalt, akkor mi, páran, szeretnénk csatlakozni hozzá. A másik kiindulópont az volt, hogy azok a konfliktusok, amelyek Uj Péter távozásához vezettek, nem tűntek el. Az a szabadság, amely egykoron jellemezte az Indexet, folyamatosan szűkült. Ezt még akkor is érzékeltették, ha a napi munkában nem hátráltatott minket, köszönhetően az új főszerkesztőnek, Mészáros Zsófinak – viszont az ő távozása már döntő volt.
Végül Mészáros Zsófi is a 444-nél kötött ki.
Fél évvel az indulás után csatlakozott. A kezdeti 444-nél csupán egy kolléga volt, aki nem Indexes volt.
Mennyire úttörő a 444?
Abszolút úttörő a maga nemében. Nem veheti el senki tőlünk, hogy nyelvezetileg és tartalmi-technológiai oldalról valami újat képviseltünk és képviselünk. Az volt a célunk, hogy nyelvi forradalmat vigyünk véghez, ahogy például korábban a Magyar Narancs vagy az Index. Ezek a nyelvi újítások lassan átszivárogtak a mainstream sajtóba. Mondhatnám a már nagyon elterjedt 444-es sárga kiemelést vagy a cikkek felett képpel megjelenő szerzőket – elképesztő gyorsan átvették a fontosabb portálok.
Mennyi tere van még a 444-nek?
Növekedni?
Létezni.
Merem remélni, hogy van tere még piaci alapon is. A média mindig kiszolgáltatott az aktuális gazdasági helyzetnek, a cégek pedig ha spórolni szeretnének, először a reklámokon spórolnak. Nos, mi a reklámokból élünk, ezért is elemi érdekünk, hogy a gazdaság szilárd lábakon álljon. Emellett az olvasók keresnek minket, folyamatosan növekszünk. A mostani médiapiaci helyzetben kezd felértékelődni a szerepünk, hiszen nem tartozunk semmilyen politikai befolyás alá.
Mi lesz akkor, ha a Népszabadság után az Index is „elesik”?
Azt kell mondanom, a Népszabadság és az Index is jó ideje a félszabad kategóriában, de legalábbis a szürkébb zónában létezett. Az Indexnél is ott voltak azok a jelek, hogy a fősodorhoz képest sokkal, sokkal szabadabb munka folyhat, de azért voltak tiltófák az út mentén – ez pedig az utóbbi időkben úgy gondolom még inkább így volt. A Népszabadság eltűntetése óriási veszteség, az Index esetében szerintem van némi esély arra, hogy valamilyen formában megmaradjon a szellemiség. A baloldalon is mozgolódik valami a Népszava és a Vasárnapi Hírek összevonásával, de ha ott is egy, a szekértárbornak épülő médium épül ki, az nem viszi előre sem az országot, sem a sajtószabadságot.
Ma a sajtószabadság egyik „élharcosa” a Miniszterelnök egykori jó barátja, Simicska Lajos médiaporfóliója. Nem szürreális egy kicsit?
Dehogynem. Nem hiszem, hogy azok a hírek, miszerint az Index az ő érdekeltségébe kerülne, jó lenne nekünk. Azt sem hiszem, hogy ha még így is lenne, tartósan és teljes egészében hozzákerülne. Azt viszont hallottam már újságíróktól, hogy az érdekeltségébe tartozó médiumok újságíróit most békén hagyja. Ez viszont bármikor, a politikai érdeknek megfelelően változhat, és ismerjük az előtörténetét. Ahogy az Index esetében is, Simicska estében is vannak és voltak olyan helyzetek, amikor az újságírók békén hagyása egybeesik a tulajdonos (politikai) szándékaival. Ez pedig baromira nem életbiztosítás.
Sebestyén Roland