fontos hírek interjú

A női reprezentáltság helyzete az autósportban, egy jó újságíró attribútumai és a magyar képviseltetés – interjú Mészáros Sándorral

A Formula-1-ben Magyarország egyetlen permanens akkreditációjával rendelkező utazóriportere, Mészáros Sándor beszélt arról, szerinte miért van szükség nagyobb női jelenlétre az autósport világában, illetve mi tesz egy jó újságírót igazán jóvá. Emellett a hazai rajongás miértjének is utánajártunk, valamint a magyar juniorok csúcskategóriába kerülési esélyeit is latolgattuk a Formula.hu újságírójával.

Első magyarként szereztél permanens akkreditációt a Forma-1-ben, a sportba bekerülésre pedig egyre nagyobb versengés van, bármilyen munkakörre vonatkozóan. Szerinted mi szükséges ahhoz, hogy valaki egy F1-en belüli szakmában ténylegesen megállja a helyét és képes legyen lehetőséget teremteni saját magának arra, hogy a névjegyét letegye?

Mindenek előtt vasakarat.

Nem szabad meghőkölni az első akadályok előtt – el kell fogadni azt, hogy van egy olyan periódusa az ember pályafutásának, amikor nem feltétlenül azt csinálja, amit szeretne, vagy nem úgy csinálja, ahogy szeretné.

Azt a munkát is el kell tudni végezni, amihez illetőnek éppen nem fűlik a foga: nagyon sokszor ez az, ami elősegíti a dolgokat, ezzel tudod megmutatni azoknak, akik döntést hoznak majd az előmeneteleddel kapcsolatban, hogy van munkabírásod és sokrétű vagy. Akármit csinálsz az F1-ben – ha újságíró, versenyző vagy mérnök vagy – akkor is meg kell mutatnod azt, hogy nem csak egy feladatra vagy alkalmas, hanem azt mesteri szinten csinálod, de máshoz is értesz és más feladatot is meg tudsz oldani. Fontos még, hogy azzal kapcsolatban törekedni kell a tudás megszerzésére, amilyen területen dolgozni szeretnél. Meg flexibilisnek kell lenni – de nem szabad meghökkenni azon, ha csak otthon ülve tudsz dolgozni, de van olyan időszak is, amikor meg kell fogni a kis gurulós poggyászodat és a nyakadba kell venned a világot. Gondolj bele: 24 verseny van, huszonpár országban. Mind más ország, szokás, rendszer, kultúra. Ezekben meg kell tanulnod boldogulni, toleránsnak lenni. Szerintem ezek az alapvető skill-ek. Az, hogy ezeken túl még mi szükséges: a családnak is toleránsnak kell lennie, és segíteniük kell az embert, aki ilyen őrültségre vállalkozik, hogy a Forma-1-ben szeretne dolgozni. Ez saját tapasztalat.

Említetted, hogy minél jobbnak kell lenned a saját szakmádban. Szerinted egy újságírót mi tesz jóvá?

Érezned kell a témát – érezned kell, hogy hol vannak a súlypontok, mi az, amivel épp foglalkozni kell. A Forma-1-be nem tudsz úgy eljutni, ha nincsen benned valamilyen szintű rajongás – hiszen ez az, ami a kezdeti lendületet megadja ahhoz, hogy érezd magadban az inspirációt, az X-et arra, hogy te oda el szeretnél jutni. Sokan vannak, akik beleestek abba a hibába, hogy a rajongói énjüket nem tudják 100 százalékig levetkőzni – pedig ez elengedhetetlen ahhoz, ha valaki professzionális újságíró akar lenni és tudósítani szeretné ezt a gyönyörű sportot. A rajongói ént tudni kell egy ponton elhagyni, végleg búcsút inteni neki. Ha az ember rajong valakiért vagy valamiért, az nagyon sokszor elviszi a fókuszt arról, ami igazán fontos: meg kell, hogy legyen a témaérzékenységed. Kell hozzá egy nagyon nagy fokú empátia, meg kapcsolatteremtő készség. Mindenkivel meg kell találni a közös hangot és mindenkivel tudni kell kommunikálni – meg kell szerezni az információt. Ez nagyon fontos dolog, ezt el kell sajátítani ebben a végtelenül speciális közegben: hogyan szerezd meg az információt. Ezt az én megítélésem és tapasztalatom szerint tanítani nem lehet. Valakiben vagy benne van, vagy nincs benne. Ha benned van, az kijön – ha nem tudod a felszínre hozni, az idő megoldja.

De ha nincs meg az emberben az a készség, hogy kapcsolatot teremtsen annak érdekében, hogy információt szerezzen, akkor az egy bizonyos szinten megálljt parancsol a pályafutásnak. Lehetsz a világ legjobb írója, de ha nem tudod beszerezni az ehhez szükséges információkat, akkor halott vagy.

Egy szerkesztőségben mi alapján dől el az, hogy ki lesz onnan az utazóriporter? A Formulánál ez hogyan történt? Merem feltételezni, hogy az egyik az, hogy a főszerkesztő, a döntéshozók látják, hogy ez a skill, amiről beszéltél, megvan abban a jelöltben. Van még valamilyen nagyobb szempont, amit ilyenkor figyelembe szoktak venni?

Az én esetemben az döntött, hogy az akkori döntéshozó látta, hogy nem egészen egy elveszett emberről van szó – tehát, ha szabadon enged, nem üres kézzel térek vissza. Sőt, nálam úgy történt, hogy még nem is voltam benne, de már akkor is megvoltak az első forrásaim, akiktől tudtam információt szerezni – el tudtam érni egy nem akkreditált újságíróként. Akkoriban ez sokkal nehezebb volt, nem volt ennyire nyitott a világ – nem létezett Zoom, nem létezett WhatsApp. De már akkor megkaptam a lehetőséget arra, hogy versenyzőket, csapatvezetőket felhívjak és beszéljek velük: ez egy meglehetősen jó ajánlólevél volt. Amikor először szabadjára engedett az akkori döntéshozó, meglepetten tapasztalta, hogy nem üres kézzel tértem vissza már első nekifutásra sem, hanem hoztam anyagokat, interjúkat, információkat. Onnantól fogva pedig, mivel az első benyomás helyszíni munkával kapcsolatban jó volt, jött a többi. Az pedig, hogyan lesz valakiből permanens, ahhoz teljesíteni kell egy bizonyos versenyszámot [az előző szezonban – a szerk.], normál esetben ez a versenyek kétharmada, továbbá meg kell felelni számos más szempontnak is. Akkoriban azért meglehetősen nehézkes volt az utazás is, nem volt annyi lehetőség, sokkal drágább volt minden. Most is drága. Az alapvető dolog az, hogy bizonyítani kell: alkalmas vagy a helyszíni munkára. Az mindig más, amikor egy szerkesztőségben ülve kell egy témát kidolgoznod – amikor kiengednek terepre, akkor onnan úgy kell hazajönnöd, hogy ne legyen okod a szégyenkezésre.

Amikor kezdett nálad kialakulni az újságírói-riporteri pálya, volt esetleg példaképed, vagy valaki, akinek a munkássága olyan volt számodra, melyre azt gondoltad: szeretnéd, hogy a tied is olyan legyen? Vagy már a kezdetektől fogva a saját utadra koncentráltál?

Képzeld el, hogy nem volt ilyen. Én mindig a saját fejem után mentem és úgy csináltam, ahogy én azt jónak gondoltam. Nem volt olyan, akit annyira idolizáltam volna, hogy olyan akartam volna lenni, mint ő, abszolút nem. Amikor már belekerültem valamennyire a körforgásba, akkor láttam egy pár olyan jó példát, szeniorabb kollegákat – előbb ugye messziről szemléltem őket, aztán megismertük egymást, utána pedig barátok lettünk – akiktől nagyon sokat lehetett tanulni, azoktól az emberektől, akik nagybetűsen, úgymond megélték a Forma-1-et, ott voltak a régebbi időkben is nagyon fontos dolgoknál.

Itt át szeretnék térni az interjúm egyik fő témájára, a női jelenlétre. Manapság egyre több női riportert, tartalomgyártót látni az interneten – ők a bokszutcán belül is ugyanekkora tiszteletnek és népszerűségnek örvendenek. A paddockon belül már teljesen elfogadott a női jelenlét növekedése a szakmában?

Már eljutottunk arra a szintre, hogy szinte minden TV-társaságnál van riporterhölgy, pit-riporterhölgy. Csak, hogy egy pár nevet mondjak: a skandináv TV-nél Mervi Kallio, a spanyoloknál Melissa Jiménez, a németeknél Sandra Baumgartner vagy épp a briteknél a versenyzői múlttal is rendelkező Naomi Schiff. Amiért a hölgyeket előszeretettel alkalmazzák a tévétársaságok pit-riporterként, ezt én arra vezettem vissza, hogy amikor ők beszélgetnek a versenyzőkkel, az általában egy nagyon intenzív és nagyon stresszes időszakot követő első néhány perc. Egy időmérő után kiszáll a pilóta az autóból – tiszta síkideg, mert első helyet szeretett volna szerezni, de csak a sokadik lett, a csapata elrontott mindent, a vérnyomása hatszáz, éhes, minden baja van, de előtte be kell mennie a média-penbe, ahol számot kell adni, hogy miért alakult úgy a napja. Egészen más az, amikor egy férfi rongyol neki durván szakmai kérdésekkel, vagy amikor egy empatikus hölgy van ott, aki sokkal humánusabban közelíti meg az adott szituációkat. Én azt gondolom, hogy ez az egyik fő oka.

Illetve, egy női riporter más szemmel látja a dolgokat, mint azok, akik pusztán a számok alapján és az adatokra támaszkodva próbálnak meg egy helyzetet értékelni. Ez egy egyáltalán nem elhanyagolható szempont, csak meg kell találni rá a megfelelő embert, aki képes annyira megmerítkezni a versenyzés világában, hogy ezekkel a helyzetekkel tudjon élni: például, időmérő utáni első nyilatkozat csak egy van, tehát egy dobásod van.

Meglehetősen intenzív a média-pen, két kérdésre van lehetőséged, semmi több. Ha rosszat kérdezel, kapsz rá egy igent vagy egy nemet és megy tovább az ember. Ha olyan kérdést teszel fel, ami érdekes és feldobod a labdát, lehet róla beszélni, abból egy komoly konverzáció tud kialakulni annak ellenére is, hogy rövid az idő. Fontos, hogy a hölgyeknek ez a gondoskodó, empatikus hozzáállása ott hatványozottan kifizetődik.

Az F1 Academy szériában minden csapatnak van egy támogatott hölgy versenyzője. Szerinted láthatunk a közeljövőben szerződött Forma-1-es női versenyzőt?

Az elkövetkezendő néhány évben nem látok ilyet. Nincs senki azon a szinten, hogy a következő két-három évben képes lenne annyira felfejlődni, hogy a Forma-1-ben helyet kapjanak. Főleg azt látva, hogy milyen embereknek vannak gondjai azzal, hogy ülést szerezzenek: F2-es bajnokok nem jutnak volánhoz, más bajnokságokban nagyon villogó embereknek fel sem merülhet a gondolat, hogy a Forma-1-ben versenyezhessen, mert nincs elég hely. Az tisztán látszik, és tisztán körvonalazódik, hogy soha ekkora erők nem mozdultak meg annak érdekében, hogy a hölgyek közül valakit felhozzanak Formula-1-es szintre. Én azt gondolom, hogy amilyen irányban elindult az F1, a Liberty Media és az FIA – az, hogy megszervezték ezt az F1 Academy nevű szériát, amely az eddigi legszervezettebb női bajnokság – az alapjai jók, az irány jó, időt kell adni neki és előbb-utóbb biztosan el fog jutni valaki arra a szintre, hogy megkapja a lehetőséget. Ehhez idő kell, én nem az elkövetkezendő két-három-négy évre jósolom, hogy ez bekövetkezik, de valamikor biztosan el fog jönni az ideje.

Egy kicsit a hazai helyzetre kitérve: te meg tudnád fogalmazni, hogy nálunk miért ennyire népszerű ez a sport, annak ellenére is, hogy se hazai pilótánk, se hazai csapatunk nincs?

Én onnan kezdeném, hogy vizsgáljuk meg azt, hogy mikor érkezett Magyarországra a Forma-1. A sport szele Magyarországot a ’70-es évek végén csapta meg: akkor lehetett látni, meg akkor kezdtek el igazándiból érdeklődni az emberek első nekifutásra a Forma-1 iránt. Ez felturbózódott azzal a ténnyel, hogy 1985-ben elkezdték építeni a Hungaroringet – annak reményében, hogy azon Forma-1-es verseny lesz – majd 1986. augusztus 10-én megfutották az első Magyar Nagydíjat. Az a változás időszaka volt. Egy hosszú, meglehetősen ellentmondásos, nyomasztó éra közeledett a végéhez – az utolsó szöget annak a rendszernek a koporsójába a Forma-1-es Magyar Nagydíj ütötte. Amikor elkezdték ácsolni ezt a bizonyos koporsót, az akkor történt, amikor Karol Wojtylát pápává választották: Lengyelországból érkezett a katolikus egyház trónjára. II. János Pál pápaként regnált, és a történelem egyik legnagyobb pápája lett. Ez egy üzenet volt a világ felé: ha eléggé akarod, akkor lehet. Meglehetősen komoly indulatok generálódtak a keleti blokkban: elindított olyan mozgalmakat, mellyel a világnak ez a szegmense olyan irányba kezdett lépdelni, amely irányba eddig nem. Utána felturbózódott ez 1986. júliusában – jött a következő, nagyon komoly szög: ez volt a Queen együttes budapesti koncertje a Népstadionban. Nézd vissza azokat a felvételeket, amik arról készültek: látod, hogy teljesen abnormális, ami történik abban a közegben, ahova megérkezett a világi akkori, egyik top zenekara – eljött a vasfüggöny mögé és feltüzelte a fiatalokat, akik eddig nem láttak ilyet, hiszen ez tiltott gyümölcs volt. Testközelből tapasztalhatták meg, hogy ez milyen – arra a koncertre nem csak Magyarországról jöttek, hanem a keleti blokknak rengeteg országából. Két héttel később pedig jött a Magyar Nagydíj: azokat a felvételeket is nézd meg. Ne azt nézd, ahogyan az autók mennek a pályán, hanem amit körülötte látsz: azt az elképesztő tömeget, azokról a fotókról, amik ’86 augusztusában készültek, mai napig érezhető az a lelkesedés, amit az emberek az újdonság, a régóta áhított tiltott gyümölcs felé szoktak tanúsítani.

Ez a három összetevő pedig olyan változásokat indított el, melyek visszafordíthatatlannak bizonyultak – utána nem kértek már abból, ami korábban volt. Az, hogy ez így alakult és, hogy ennek a folyamatnak az én értelmezésemben a Forma-1 tette fel a koronáját, egy olyan hatást gyakorolt arra a generációra, amely azon emberek számára egy kitörölhetetlen emlék. A mi generációnknak beleégett a retinájába, hogy a Forma-1 valami jót jelent. Ennek köszönhetően pedig elképesztő tiszteletnek kezdett örvendeni ez, az egyébként abszolút csodálatos sportág. Ahogy haladtunk előre az időben, jött az utánunk következő generáció, aki azt hallotta a szüleitől, hogy a Forma-1 az jó. Utána jött az újabb generáció és szépen, lassan beépült a magyar társadalomba és a magyar kultúrába – az, hogy a Forma-1 létezik, és a Forma-1 az egy fontos dolog. Tényleg nagyon sokan szeretik, ki milyen mélységében – van, aki nagyon belebújik, van, aki csak felületesen – de, ha elmész a sarki fűszereshez hétfő reggel, és erről fog beszélni, nem szabad meglepődni. Ez az én interpretációm.

És ezzel a népszerűséggel nő az esély arra, hogy egy magyar junior ismét eljusson a csúcskategóriába?

Tehetségek mindig vannak. A hazai versenyzők felkeltik az érdeklődést, megmozgatják az embereket. Ehhez azonban az kell, hogy az adott országban akarjanak is tenni ezért: ezt úgy értem, hogy a vállalatoknak is törekedniük kell arra, hogy az autósportot támogassák. Láthatod, a labdarúgást támogatják és az be is hozza azt, amit be kell hoznia, mert nem tudsz a válogatott mérkőzéseire jegyet szerezni, csak kínkeservek árán. Pont ennek kellene a példának lennie: hogy ez megtérül. Akik nagyon nagyot akarnak szakítani, azok szponzorálhatnak ott, viszont, ha kisebb volumenekben gondolkodnánk, az autósport kiváló platform lenne erre, még úgy is, hogy ez egy borzasztóan drága mutatvány. De, ha valakit ki tudsz nevelni és eljuttatni arra a szintre, mint például a Baumgartner Zsolti eljutott, hogy tudott futni egy teljes szezont, az egy hihetetlenül értékes dolog. Húsz éve annak, hogy ő a Minardinál versenyzett és pontot tudott szerezni, most lesz az évfordulója. De a mai napig beszélnek róla a világon mindenütt. Ez azt mutatja, hogy ez egy nagyon erős platform, érdemes lenne foglalkozni vele. A tehetségeink megvannak, biztosan van olyan kaliberű, hiszen többen is próbálkoznak különböző juniorszériákban.

Egy kicsit bátrabb hozzáállás kellene a hazai vállalati szférából – bátrabban kellene odaállni emellé, bátrabban kellene támogatni a versenyzőt, és az egész motorsport miliőt, ami Magyarországon van.

Lezárásképpen: van valamilyen tanácsod azoknak a fiataloknak, akik hasonló szakmában szeretnének elhelyezkedni, akár újságíróként, akár utazóriporterként?

Soha nem szabad feladni. Bíznotok kell magatokban, hogy amit csináltok, az jó, és törekedni kell arra, hogy amit csináltok, az valóban jó legyen. Nem szabad feladni azért, mert alkalomadtán akadályok mutatkoznak, vagy azért, mert alkalomadtán úgy tűnik, hogy kilátástalan a helyzet. A kilátástalan helyzetek is általában lehetőségeket kínálnak – ha mégsem, legalább arra igen, hogy a saját tudásod és a saját kitartásod csiszold életben tartsd. Nincs más hátra, mint előre!

Az interjút Angyal Zsófia, alapszakos hallgatónk készítette. Kép: Hasan Bratic.